Tórát avattak Begin zsinagógájában

Az Ukrajna nyugati részén fekvő Drohobicsban áll a Choral zsinagóga, melyben a legendás izraeli miniszterelnök, Menáchem Begin kötött házasságot 1936-ban. A zsinagógában új tóratekercset avattak, amire eddig még nem volt példa a második világháború óta.

Az épületet 1865-ben emelték a romantika félköríves stílusában, s korának egyik legszebb zsinagógája volt egész Galíciában. Belső terét Maurycy (Mose) Gottlieb örökítette meg híres festményén, mely a “Zsidók imádkoznak a zsinagógában jom kipurkor” címet kapta, és a Tel Aviv-i Művészeti Múzeumban látható. Ez a kép díszíti a magyar fordítással ellátott “Sámson fohásza” jom kipuri imakönyv borítóját.

A háború előtt a város lakosságának fele, mintegy 17 000 ember tartozott a zsidó közösséghez. A holokauszt során a környék zsidóságának legnagyobb része elpusztult, elsősorban a közeli Belzec koncentrációs táborban és Bronicki erdőségben végeztek áldozataikkal a német megszállók és ukrán szövetségeseik. 1942-ben és 1943-ban 11-14 ezer drohobicsi zsidót öltek meg.

A zsinagóga kiürült, majd a szovjet hatóságok államosították az épületet, és bútorraktárként használták. Állapota jelentősen leromlott. 1990-ben a zsinagóga ismét a zsidó közösség tulajdonába került, ám akkor kifosztották és felgyújtották. 2013-ban egy Drohobicsból származó, Oroszországban élő zsidó üzletember, Viktor Vekszelberg adományozott 1 millió dollárt a zsinagóga helyreállítására. A munkálatok öt éven keresztül tartottak. A tóratekercset szintén Vekszelberg adományozta.

Az avatóünnepséget Jáákov Dov Bleich, Ukrajna főrabbija vezette az ország zsidó vezetőinek, illetve az ez alkalomból külföldről Ukrajnába érkezett drohobicsi leszármazottaknak a részvételével.

“Ez a nap újabb jelentős mérföldkő a zsidó élet újjáéledésében itt, Drohobicsban és egész Ukrajnában. Viktor Vekselberg ebben a városban született és nőtt fel. Legnagyobb sajnálatomra most nem lehet velünk, mert politikai okokból nem engedték be az országba. Azt remélem, hogy a város fejlesztéséért kifejtett tevékenységének érdemében egy nap megkapja a Drohobics díszpolgára címet” – mondta a főrabbi.

1936-ban a zsinagóga falai között tartották Menáchem Begin és menyasszonya, Aliza esküvőjét. Begin 1977 és 1983 között volt Izrael hatodik miniszterelnöke. 1978-ban Anvar Szadat egyiptomi elnökkel együtt megkapta a béke Nobel-díjat az izraeli-egyiptomi békeegyezmény elismeréseként. Begin esküvőjén jelen volt Zeev Zsabotyinszkij, a jobboldali cionizmus vezéralakja, akit Begin a mesterének tekintett.

Napjainkban mindössze 150 zsidó él Drohobicsban. A közösséget vezető Joszef Karpin rabbi a következőt mondta a megújult zsinagóga avatásán: “A drohobicsi nagyzsinagóga felújítása méltón emlékeztet a holokauszt előtt a városban élt nagyszámú zsidóságra. Ez a zsinagóga tanúskodik arról a hatalmas tragédiáról, mely a helyi zsidókat sújtotta”.

Daniella Mavo, a környékbeli zsidóság túlélőinek és leszármazottainak képviselője elmondta, hogy nagy örömöt jelent számukra a zsinagóga megnyitása, ám arról még nem született döntés, hogy a későbbiekben miként hasznosítják majd az épületet. “A hitközség idős tagjai egyre kevesebben vannak, a fiatalok nagy része asszimilálódott. Azt szeretnénk, ha a szüleinknek emléket állító zsinagóga a toleranciát és az antirasszizmust hirdető oktatási központ lehetne. Ezáltal méltó módon állíthatnánk emléket az ezen a környéken brutálisan lemészárolt családtagjainknak.”

zsido.com

Forrá: TOI

 

 

  • Küldés emailben