Hetven év óta először avattak új Tórát Debrecenben. A Debreceni Zsidó Hitközség Magyarország legnagyobb vidéki zsidó közössége, közel 1000 fős létszámával. A Tóratekercset Avraham Meir Natanel Dreyfus rabbi emlékére avatták.

Az ünnepséget 2014. október 5-én a Chabad Lubavics közösség debreceni imaházában tartották.

Itt írta le Nógrádi Bálint, a szófér gondos figyelme mellett az új Tóra utolsó betűit. Ezután az avatás résztvevői a debreceni vendéglátók Horovitz Tamás elnök, és Smuel Faigen rabbi vezetésével ünnepi körmenetben vitték át a Tórát, a közelmúltban felújított Kápolnás utcai Zsinagógába. Nagy öröm volt látni, hogy milyen sokan voltak az ünnepi menetben. Gyerekek, felnőttek Debrecenből, Budapestről, az ország különböző városaiból utaztak ide, hogy részt vegyenek ezen a ritka, ám annál vidámabb eseményen. Oberlander Baruch, a Budapesti Orthodox Rabbinátus vezetője és Smuél Raskin, a budapesti izraeli közösség rabbija is beszédet mondott az ünnepségen.

A Tóraavatás máárivval, esti imával végződött.

Megszakítás