A kampány első szakaszában utcai plakátokon, ún. citylight plakátokon szerepelt az akkor még QR kódos zsidó kisfiú, azaz egy hagyományos öltözetű kisfiú kipában és a szíve felett egy QR kóddal, ami okos telefon segítségével a weboldalunkra vezetett, ahol a kód helyén már egy magyar kokárda volt látható. 

A kampány célja ezzel kettős volt, egyrészt emlékeztetni akarta az embereket arra, hogy több zsidó hazafi is harcolt a ’48-as szabadságharcban, másrészt szeretett volna rávilágítani arra, hogy a zsidó identitás és a magyar hazafiság nem kizárja, hanem erősíti egymást. 

Március 15-ével az utcai plakátok eltűntek, a weboldal megszűnt, és a teljes kampány a Facebookra helyeződött át.

A következő, azaz a második fázisban ismert történelmi alakok, köztük Petőfi Sándor, Kossuth Lajos, Eötvös József és Jókai Mór, magyar-zsidó együttéléssel kapcsolatban született beszédeiből történt idézet. A kampány nagyobb visszhangot keltett, mint előre várható volt, sok embertől érkezett meleg, támogató szó és sok kritika is elhangzott, ezért párbeszéd indult, ahol mindenki hallathatta hangját, elmondhatta a véleményét. Az itt kapott nyilvánosság arra ösztökélt, hogy egy harmadik résszel is bővüljön a kampány, ahol kortárs közéleti személységek mondják el véleményüket ugyanezzel a témával kapcsolatban.

Kicsiben kezdődött, elõször ismert történészek mondták el véleményüket kamera elõtt, majd Törőcsik Mari, Kossuth-díjas színmûvésznõ is elfogadta a felkérést. Ezt követően a kampány szárnyra kelt, közéleti személyiségek egymás után fogadták el a felkéréseket. A Facebook-oldalon többek között Gálvölgyi János, Heller Ágnes és Székhelyi József is szerepelt. A lista azóta is bővül.

A videók hétről hétre mintegy húszezer emberhez jutnak el, a Törőcsik Marival készült filmet pedig kilencvenezer ember nézte meg. Hetente kétszer, szerdán és vasárnap jelenik meg egy-egy új film.
E cikk megírásának időpontjában is 170 új lájk érkezett az Identitás oldalra, ezt ezúton is köszönjük és üdvözöljük a 11 115. kedvelőnket. A következő hetekben is számíthatnak az oldalra.

 

Az Identitás-kampány Facebook-oldalát itt érik el

Megszakítás