70 évvel a legendás Varázsszőnyeg művelet után, ezekben a napokban kimentették az egyik legrégebbi zsidó közösség utolsó tagjait is Jemenből.

A 17 fős csoport éjszaka landolt Izraelben, tagjai csatlakoztak két korábban érkezett társukhoz. Titkos áttelepítésüket az izraeli kormánnyal együttműködésben tevékenykedő, a diaszpórában élő zsidókkal kapcsolatot tartó Zsidó Ügynökség intézte. Velük együtt a rádió szerint az utóbbi két évben összesen több mint kétszáz zsidót menekítettek ki a polgárháború sújtotta Jemenből, ahol szélsőséges muszlimok számos antiszemita atrocitást követtek el ellenük.

Jemen és Izrael között nincs diplomáciai kapcsolat, s ezért a különösen bonyolult, titkos akcióban – az izraeli kettes kereskedelmi tévécsatorna értesülése szerint – részt vett az amerikai külügyminisztérium is. Az Izraelbe vándoroltak csoportjából korábban öten Szanaában, tizenketten pedig Raidában éltek. Raida rabbija is a csoport tagja volt, ő magával hozta egykori közösségének öt-hatszáz éves tóratekercsét is. Távozásuk után már csak mintegy ötven zsidó maradt Jemenben (a fővárosban, Szanaában), de ők nem is hajlandók Izraelbe költözni.

Az utóbbi években elmenekült jemeni zsidók egy része nem Izraelbe, hanem a szatmári ultraortodox zsidó vallási csoport védnökségével az Egyesült Államokba távozott, a Szatmárnémeti városból elszármazott közösség székhelyére, Brooklyn New York-i városrész egyik lakónegyedébe. 

Nátán Saranszki, a Zsidó Ügynökség elnöke „Izrael és a bevándorlás jelentős pillanatának” nevezte a tizenkilenc fős csoport kimenekítését Jemenből. Hangsúlyozta, hogy ezzel lezárult az egyik legrégebbi zsidó közösség történetének az 1949-es Varázsszőnyeg művelettől napjainkig tartó fejezete, a jemeni zsidók Izraelbe költöztetése. A negyvenes évek vége óta mintegy ötvenezer zsidó vallású jemeni választotta hazájának Izraelt.

MTI

 

Megszakítás