Titkos izraeli mentőakció Jemenben

Médiaértesülések szerint Izrael szaúd-arábiai segítséggel több száz jemeni zsidót mentett ki a háború sújtotta országból.

Az egykor hatalmas közösség négyszáz, Jemenben maradt tagja két tűz közé szorult a kormányerők és az Irán támogatta siíta milíciák által folytatott csatározásokban. A beszámolók szerint izraeli kommandósok értek földet az országban, akik a helikopterekhez kísérték a menekülő zsidókat. A helikopterek a közeli Szaúd-Arábiában szálltak le, ahonnan repülőgéppel folytatták az utat Izraelbe. Hivatalosan semmilyen diplomáciai kapcsolat sincs a zsidó állam és Szaúd-Arábia között, izraeli repülőgépek elvileg még a szaúdi légteret sem használhatják. Az iráni fenyegetés miatt azonban az arab állam egyre erősebb együttműködésre törekszik Izraellel, még ha csak a színfalak mögött is.

Az értesülések szerint a kimentett zsidókat titoktartásra kötelezték, hogy semmi se derüljön ki az akcióról. Az újságcikkben egy név nélkül nyilatkozó izraeli katonatiszt is megszólalt: “Nem adhatok ki információt a külügyi és védelmi tárcára tartozó mentőakcióról. A mi feladatunk az, hogy az újonnan érkezettek befogadásával törődjünk, héberre oktassuk őket és munkalehetőséget találjunk a számukra”.

A Külügyminisztérium szóvivője kijelentette, hogy nem tudnak semmilyen mentőakcióról.

A több ezer éves hagyományokra visszatekintő jemeni zsidó közösség túlnyomó többsége az ötvenes évek elején hagyta el szülőföldjét az Izrael kikiáltását követő erőszakhullám hatására. Ma Izraelben több tízezer főt számláló jemeni közösség él. Számos jemeni zsinagóga épült, melyekben szigorúan őrzik a minden más zsidó közösségtől eltérő liturgiájukat. Az újonnan megalakult Izrael Állam egyik első nagy akciója volt a „Sasok szárnyán”, más néven „Varázsszőnyeg“ művelet, melynek során mintegy 47 ezer zsidót mentettek ki repülőgéppel Jemenből, 1500-at Ádenből, illetve még ötszázat Eritreából és Dzsibutiból.

zsido.com

Forrás: Arutz7

  • Küldés emailben