Kedves Rabbi!

 Néhány hete láttam, hogy van ahol szokás, hogy hávdálá után mindenki belemártja a kisujjaita kiömlött borba, és egy kicsit a szemére, fülére és a zsebeibe ken. Mi ennek a szokásnak a lényege, és mennyire elterjedt? Csak askenazi zsidók csinálják, vagy mások is?

Köszönöm, Miklós


Kedves Miklós!

A szokás alapja, hogy a szombatot lezáró gyertya fényének utolsó „tartálya”, a bor, amelyben eloltottuk a gyertyát, jó szerencsét, jó ízeket, sok pénzt, kellemes érzéseket hoz. 

A Sulchán Áruch (Orách Chájim 296:1.) írja, hogy szokták a bort az arcra kenni, ezzel „mutatva a micva iránti szere-
tetet”. Lehet, hogy ez kapcsolódik ahhoz is, ami említve van (Mágen Ávrahám, Orách Chájim 271:23.), hogy aki a kidus bort a szemére teszi, az annak egészségére szolgál. Érdekes, hogy csak a hávdálá bor szokása terjedt el, míg a kidus boré nem.

Láttam már olyanokat, akik más testrészekre is kennek, illetve hintenek a zsebeikbe egy- egy csöppet, hogy az mindig tele legyen sok jóval, de nem vagyok biztos ennek pontos forrásában, illetve, hogy létezik-e ennek forrása. Még egy érdekes szokás, hogy a hávdálá lángjainak fényénél megnézzük az ujjaink végét. Ennek a szokásnak az az alapja, hogy a tiszta tűznek, és a szent szombatnak fénye és kisugárzása alatt töltsük a hat munkanapot, melyet dolgozó kezeink vége jelképez.

Oberlander Báruch

 

Kattints ide és kérdezz a rabbitól!

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.

Megszakítás