A zsidó naptárban négy olyan böjtnap van, mellyel Jeruzsálem elestére és a Szentély pusztulására emlékezünk: a zsidó újévet követő tisri 3. (com Gedáljá), a hanuka után egy héttel következő tévét 10., és a forró nyári napokra eső támuz 17., illetve áv 9 (tisá beáv). Az első három félnapos, az esthajnal csillag feljövetelétől sötétedésig tartó, az utolsó teljes, 25 órán át tartó szigorú böjt.

E négy nap közül kronológiailag az első ászárá betévét., ami idén december 18.-án  5:41-től 16:30-ig tart.   Mintegy 2500 évvel ezelőtt, a polgári időszámítás kezdete előtti 245. évben ezen a napon Nebukádnecár (Nabukodonozor/Nabu-Kudurri-Uszur) babilóniai uralkodó seregei megérkeztek Jeruzsálem falai alá, és ostromolni kezdték a várost. Mivel végső soron ez az esemény vezetett a Szentély lerombolásához két és fél évvel később, valamint a hetven évig tartó babilóniai száműzetéshez, ezt a napot gyásznappá nyilvánították bölcseink. A dátumot Jechezkél próféta könyvéből ismerjük. Érdekesség, hogy ha ászárá betévét péntekre esik, akkor sem tolják el a böjtöt vasárnapra, annak ellenére, hogy a böjt nehézkesebbé teszi a szombati készülődést, és belenyúlik a szombatba: a sábát naplementekor veszi kezdetét, de a böjt csak valamivel később, a csillagok feljövetelével ér véget.

tumblr_mo6yng695C1sq0zj7o1_400
Csontváry Kosztka Tivadar: A Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben

Az evési és ivási tilalom kora hajnaltól a csillagok feljöveteléig tart, ami nem vonatkozik a terhes és szoptató nőkre, valamint a betegekre (azokra se, akik nincsenek közvetlen életveszélyben). Munkatilalom nincsen. Az imákba különleges, böjti szakaszokat illesztenek be.

model_index_03
A második jeruzsálemi Szentély modellje az Izrael Múzeumban (Jeruzsálem)

Az idők során tévét 10-hez kapcsoltak más gyásznapokat is, megtöbbszörözve ezzel a nap jelentőségét. Az időszámítás előtti 246-ban az egyiptomi Ptolemaiosz király hetven zsidó bölccsel fordíttatta le külön-külön a Tórát görögre. Tévét hó 9. napján, csodálatos módon, mindannyian szó szerint megegyező fordításokat nyújtottak be a királynak. Azonban mégsem tekinthetünk erre a napra a Tóra diadalaként, hiszen azáltal, hogy idegen nyelvre fordították, legitimálták a görög kultúrát, illetve az ahhoz való asszimilálódást. A Talmud szerint sötétség borult a földre, amikor nyilvánossá tették a fordításokat. A görög szóval Septuagintaként ismert fordítás vált néhány évszázaddal később az első keresztény bibliafordítások alapjává.

orthodox-jews-pray-at-old-city-P
A Siratófalnál imádkozó férfiak

Ezra, az Írástudó néhány évtizeddel ezután, tévét 8-án halt meg. A Talmud szerint olyan kiemelkedő bölcs volt, hogy ha „Nem kaptuk volna meg a Tórát Mose (Mózes) által, Izrael megkapta volna azt Ezra által”. Ezra próféta vezette hazájukba a babilóniai száműzetésből visszatérő zsidókat, és jelentős része volt a második Szentély felépítésében is. Iskolák alapításával, és más intézkedésekkel biztosította a száműzetés évei alatt a hagyományoktól eltávoldotott zsidók visszatérést a Tórához.

wailing-wall-3888763
A Fal kövei

Mivel három egymást követő napon nem lehet böjtölni, bölcseink ezért tévét 10-be sűrítették a többi eseményre való emlékezést is. Izraelben ez a nap jelenti azon holokauszt-áldozatok éves emléknapját, akiknek nem ismert a pontos halálozási dátuma. Az iskolákban megemlékezéseket tartanak; túlélőkkel vagy túlélők gyermekeivel, írókkal, történészekkel beszélgetnek, esetleg a Jád Vásem múzeumba látogatnak, hogy tanuljanak az európai zsidóság tragédiájáról.

jews
Siratófal, 1880

Megszakítás