Hat hónappal a párizsi merényletek után ismét zsidó helyszíneket vettek célpontba iszlamista terroristák. Úgy tűnik, ezúttal sikerült megelőzni a katasztrófát.

9 évig tartó börtönbüntetésre ítélték a francia hatóságok pénteken azt a férfit, aki terrorista támadást  készített elő – adta hírül a Jerusalem Post. Mohamed Achemlane egyike volt annak 14 fős csoportnak, akiket a párizsi bíróság „terrorista vállalkozáshoz kapcsolódó bűnszövetkezés” miatt ítélt el.

A 2010-ben megalakult Forsane Alizza (Büszkeség Lovasai) nevű szervezet hivatalos célkitűzéseként az iszlamofóbia elleni harcot nevezték meg, azonban honlapján már korábban is megjelentek dzsihadista propaganda elemek, amiért 2012-ben a betiltása mellett döntöttek a hatóságok. Hivatalosan tehát nem működhetett, mégis több célpont megtámadását készítették elő a háttérben. A zsinagógák, pályaudvarok és a Hyper Cacher nevű zsidó üzletlánc elleni akciók előkészítésének bizonyítékaira a szervezet tagjainak lakásán találtak rá a rendőrök, akik fegyvereket és kidolgozott terveket foglaltak le a razzia során.

Achamlane, akit korábban már büntettek fegyverekhez és erőszakhoz kapcsolódó ügyek miatt, tagadta a vádakat, miszerint újabb akció végrehajtására készült volna társaival. Elmondása szerint a csoportnak csupán az volt a célja, hogy „egyesítse a fiatal muszlimokat”.

Antoine Casubolo Ferro, a Terrorizmus Francia Áldozatainak Egyesületénél dolgozó jogásza súlyosnak nevezte az ítéletet, azonban hangsúlyozta: „a terrorizmus nem a cselekedettel kezdődik, a terrorizmusnak az az érlelés is része, aminek eredményeként néhány ember késszé válik a végrehajtásra”.

zsido.com