Velem és a Rebbével történt

„A Rebbe tette a legtöbbet a zsidóságért”

Apám litván, azaz a haszidizmust ellenző családból származott. Angliában született, de az oroszországi Mir jesivában tanult, és ott is szerzett rabbi-képesítést. Hazatérése után közösségi rabbiként működött Londonban és Glasgow-ban, majd alapított egy zsidó iskolát Londontól ötven mérföldnyire. A fiúgimnázium a Carmel nevet viselte és a magas szintű jesiva tanulmányokat a magas szintű világi oktatással igyekezett […]

Bővebben »

A beteg is felelős a gyógyulásért

Az őseim lengyelországi haszid zsidók voltak. Én már Izraelben születtem és nevelkedtem. Egyaránt tanultam vallásos és világi iskolában, s végül a Héber Egyetem orvosi karán diplomáztam 1966-ban. Mesterem, Chájim Sebá professzor halála után én vettem át Izrael legnagyobb egészségügyi központjának vezetését a Tel Hásomer kórházban. Itt 1700 ágy működött, 7000 dolgozóval és évi 600 millió […]

Bővebben »

A nehézségekkel járó áldás

Nagyapám, Slomó Joszef Zevin lubavicsi családból származó, neves izraeli rabbi volt. Szoros kapcsolatban állt a Rebbével, és amikor 1955-ben úgy döntöttem, hogy a New York-i Chábád jesivában folytatom a tanulmányaimat, nagyon megörült. Korábban a bnéj-bráki Ponyevicsi Jesivában tanultam. A legnagyobb dolog a New York-i tartózkodás alatt természetesen az volt, hogy a Rebbe közelében lehettem. Amíg […]

Bővebben »

Nem fogyatékos, hanem különleges!

Miután megalakult az izraeli hadsereg sérült veteránjainak szervezete, én vezettem az 1976-os torontói paralimpiai játékokra kiküldött izraeli csapatot. Arra gondoltam, hogy a verseny végeztével látogatást tehetnénk a Rebbénél, és felhívtam a Chábád mozgalom központját, ahol örömmel fogadták a kérésemet. A megbeszélt időpontban kétbusznyi emberrel érkeztem New Yorkba. A küldöttség tagjai között sok olyan katona volt, […]

Bővebben »

A Rebbe, mint gondolatolvasó

1992-ben, amikor az Agudát Jiszráel párt orosz bevándorlókat segítő osztályának voltam a szóvivője, New Yorkba utaztam egy konferenciára. Ahogy korábbi látogatásaim során, most is azt terveztem, hogy elmegyek Brooklynba, a Lubavicsi Rebbe áldását kérni. Mielőtt ellátogattam volna a Rebbéhez, összefutottam valakivel, aki ismerte az apámat. Apám egy különlegesen jámbor ember volt, igazi haszid és nagy […]

Bővebben »

Minden zsidó egy gyémánt: hogyan lett egy papból haszid?

A svájci Bázelben születtem. 1947-ben, 15 éves koromban a családom Hollandiába települt át, mert apámat választották meg Hága főrabbijának. Apám Magyarországról menekült zsidók számára nyitott jesivát a városban. Először akkor fogadott a Rebbe, amikor 1952-ben beiratkoztam a New York-i Központi Lubavicsi Jesivába. Ezen az első találkozón a Rebbe azt javasolta, hogy a zsidó oktatásban helyezkedjek […]

Bővebben »

Kételkedsz? Beszélj az öreg haszidokkal!

A New York-i Queensben születtem, és lubavicsi oktatási intézményekben tanultam. A gimnázium befejezése után, 1956-ban megkérdeztem a Rebbét, hogy hol folytassam a tanulmányaimat, és ő a montreali Chábád jesivát ajánlotta. Apám azonban nem támogatta, hogy továbbra is Tórát tanuljak, inkább annak örült volna, ha neki segítek az üzletben.  Egy kis hentesüzlete volt, és nem volt […]

Bővebben »

A zsidó, mint katalizátor

Amikor apám, Shimon Potash gyerek volt, reumás láz támadta meg, mely károsodást okozott a szívében. Ahogy idősödött, ez egyre több nehézséget okozott a számára. Abban az időben, az ötvenes években, még nem volt erre gyógymód. Manapság már viszonylag egyszerű egy új szívbillentyű beültetése, de ezt a technológiát csak a hatvanas évektől kezdték alkalmazni. Akkor viszont […]

Bővebben »

Kavics a tóban

1969-ben egy zsidó alapítvány konferenciát tartott Bostonban „Fiatalok és a zsidó nép jövője” címmel. Én voltam az egyik vezérszónok. A szavaimat kétszáz amerikai és kanadai zsidó közösség 3000 delegáltja hallgatta. A Rebbe olvasta a beszédemet és értesített, hogy találkozni szeretne velem. Azt a pillanatot, amikor beléptem a Rebbe szobájába, sohasem fogom elfelejteni. Ahogy beléptem, ő […]

Bővebben »

Kétszáz éves lemaradásban

Nem haszid környezetben nőttem fel, érdekes módon mégis egy lubavicsi család lányát vettem el feleségül. Nejem már a kezdetektől fogva arra kért, hogy vegyem át a Chábád szokásokat, és vessem magam alá a Rebbe irányításának. Egy ideig ellenálltam, és mindenki a maga szokásait követte. Például peszáchkor ő kézi maceszt evett, én pedig gépit.  Ő szárazon […]

Bővebben »

A titokzatos látogató

1938-ban születtem Lengyelországban, nem sokkal a háború kitörése előtt. A háború alatt egy nem zsidó családnál bújtattak, és Isten segítségével életben maradtam. A háború után anyám rám talált, de mivel nem volt lakásunk, egy Párizs környéki nevelőotthonban helyezett el ideiglenesen. Az intézményt egy lubavicsi haszid, Zalman Schneerson rabbi vezette, aki nagy erőfeszítéseket tett, hogy felkutassa […]

Bővebben »

A színdarab, amit a Rebbe szponzorált

  Miután 1961-ben férjhez mentem, elkezdtem a montreali lubavicsi közösségbe járni. Ha­­mar feltűnt, hogy színházi előadások és filmvetítések nem szerepeltek a szórakoztató prog­ramok között. Elhatároztam, hogy változtatok ezen, és szín­játszó csoportot szerveztem nők számára. Minden évben purimkor tartottunk egy elő­adást, a bevételt pedig adománynak szántuk szegény családok számára a közelgő peszách ünnepére. A színjátszókörbe nemcsak […]

Bővebben »

Mitől van egy vallásos lapnak létjogosultsága?

Újságírói karrieremet a Hácofe című vallásos lapnál kezdtem Tel-Avivban. Néhány év elteltével engem neveztek ki az újság főszerkesztőjének. Az előléptetésem előtt két évvel, 1958-ban, New Yorkba utaztam. Amikor apám meghallotta, hogy hova készülök, rávett, hogy feltétlenül kérjek találkozót a Lubavicsi Rebbétől. Bár apán nem volt lubavicsi haszid, rendszeresen levelezett a Rebbével a titkárján, Hodakov rabbin […]

Bővebben »

Hallgasson az orvosára!

  Long Islanden nőttem fel. A szü­leim a vallásos embereket súj­tó üldöztetés elől menekültek Oroszországból Amerikába, de a testvéremet és engem világi szel­lemben neveltek fel. A hatvanas évek végén mentem főiskolára, ami egy igazán vad időszak volt. A hippi kultúra a virágkorát érte. A fiatalok megkérdőjeleztek minden hagyományt. Én is részese voltam ennek a mozgalomnak, […]

Bővebben »

A lobbanékony karmester

A London School of Eco­no­mics­ban végeztem, ahol nagyon sok amerikai zsidó hallgató tanult. Szabadidőmben az iskola ze­nekarában hegedültem, majd én lettem a karmester. 1970-ben meghívtak a Zsidó Diákszö­vetség (UJS) philadel­phiai konferenciájára, s ez nagyon fellelkesítette egy barátomat, Shmuel Lew rabbit, aki a lon­doni Chábád küldött volt, és gyorsan elintézett nekem egy ta­lálkozót a Lubavicsi Rebbével […]

Bővebben »

Az arrogancia csak bukáshoz vezethet

Dr. Harold Serebro a nevem. Dél-Afrikában születtem és ne­velkedtem. A Wits Egyetemen sze­reztem orvosi diplomát 1961-ben. Ezt követően az Egye­sült Államokban és Kanadában képeztem magam tovább, majd visszatértem Dél-Afrikába, ahol gasztroenterológusként praktizáltam. A johannesburgi Oxford Zsinagógában Nachman Bernhard volt a rabbi, és jó barátságba kerültem vele. Egy nap, valamikor a nyolcvanas évek elején, egyszer csak […]

Bővebben »

A Tóra legfontosabb parancsa

1975-ben, a cánz-klauzenburgi (kolozsvári) rebbe, Jekusziél Jehuda Halberstam rabbi kórházat alapított az izraeli Netánjában. Sokan csodálkoztak, hogy egy haszid rebbe ilyesmivel foglalkozik, amire ő ezt válaszolta: „Amikor náci koncentrációs táborban voltam, egyszer meglőtték a karomat. Féltem a náci kórházba menni, bár voltak ott orvosok. Tudtam, ha oda belépek, soha nem jövök ki élve… Így tehát […]

Bővebben »

Az igazi orvosság

1951-ben egy évvel apósa, az előző rebbe halála után a Rebbe átvette a mozgalom vezetését, és szinte azonnal csodálatos események sora vette kezdetét. Ezekből szeretnék elmondani néhányat. Egyszer megszólalt a telefonunk szombaton. Természetesen nem vettük fel a kagylót, de a telefon folyamatosan csengett. Végül a hívó a házmesternél próbálkozott, és neki mondta el, hogy nagyapám […]

Bővebben »