Velem és a Rebbével történt

A beszéd ajándéka

Bár modern-ortodox családban nőttem fel, apám a New York-i Chábád jesivába íratott be 1954-ben, nem sokkal a tizenhatodik születésnapom előtt. Akkoriban az volt a szokás, hogy a diákok személyes áldást kaptak a Rebbétől a születésnapjuk alkalmából. Én nem sokkal korábban csatlakoztam a jesivához, és előtte még sohasem találkoztam a Rebbével. Mielőtt beléptem volna a szobájába,… Tovább A beszéd ajándéka

Bővebben »

Mindenkivel a saját nyelvén

Apám, Joszef Ráchámim rabbi Marokkóból vándorolt Izraelbe 1911-ben, és a jeruzsálemi óvárosban telepedett le. Én is ott születtem 1937-ben. Bár rendkívüli szegénységben éltünk és a biztonsági helyzet is aggasztó volt, a szüleim arra buzdították a bátyámat és engem is, hogy a tóratanulásnak szenteljük magunkat. Engem a haderai Novárdok jesivába küldtek, ahol öt évet töltöttem, majd… Tovább Mindenkivel a saját nyelvén

Bővebben »

Hullámok hátán

1970 óta dolgozom a Kol Jiszráel rádiócsatornánál, ahol zenés műsorokat szerkesztek és vezetek. Az első kilenc év után azonban elbizonytalanodtam, és nem voltam biztos abban, hogy továbbra is ezt szeretném csinálni. Akkoriban kezdtem el a Tóra előírásai szerint élni, és sokan arra biztattak, hogy inkább üljek be egy jesivába, és pótoljam be mindazt a tudást,… Tovább Hullámok hátán

Bővebben »

És mi a helyzet a kínaiakkal?

Brooklynban születtem és nevelkedtem. Állami iskolába és egyetemre jártam. 1965-ben kaptam meg a mérnöki diplomámat. Ezt követően az egészségügyben dolgoztam két éven keresztül, és ezzel eleget tettem a katonai sorkötelezettségemnek. Ezután már teljesen szabad voltam. Az első utam Izraelbe vezetett, ahol egy kibucban dolgoztam, majd Kfár Chábádban tanultam egy jesivában. Hazatértem után a brooklyni Hadar… Tovább És mi a helyzet a kínaiakkal?

Bővebben »

Egy állam, ahol tilos volt szakállal tanítani

Először tinédzserként kerültem kapcsolatba a Chábáddal, az öt­ve­nes évek elején, amikor ifjúsá­gi vezetőként a philadelphiai Beth Jacob nyári táborban dolgoztam. A tábor vezetője, Aaron Popack rabbi ugyanis lubavicsi hászid volt. Amikor évekkel később el kellett döntenem, hogy egy ortodox vagy egy konzervatív zsinagógában vállalok-e tanári pozíciót, az ő javaslatára fordultam a Rebbéhez tanácsért. Levelet írtam,… Tovább Egy állam, ahol tilos volt szakállal tanítani

Bővebben »

Zsinagóga mint az integráció színhelye

Egy évvel azután, hogy a családom Migdál Háemekbe költözött, versenybe szálltam a polgármesteri székért, a baloldali Munkapárt színeiben. Mindössze huszonöt éves voltam, de megnyertem a választást. 1959 és 1977 között, összesen tizennyolc éven keresztül töltöttem be ezt a pozíciót. Abban az időben nagyon nehéz helyzetben volt a település. Migdál Háemeket 1953-ban alapították, elsősorban azért, hogy… Tovább Zsinagóga mint az integráció színhelye

Bővebben »

A szeretet a legfontosabb dolog

1925-ben születtem Fehéroroszországban, egy lubavicsi családban. Amikor a Rebbét említem, Menachem Mendel Schneerson rabbira gondolok, a lubavicsi mozgalom utolsó vezetőjére. Fiatal koromban azonban, ha azt mondtuk, hogy „Rebbe”, akkor az előző rebbét, Joszef Jicchák Schneerson rabbit értettük alatta. Ő volt az, aki 1927-ben Hebronba küldte a családunkat, hogy apám kóser mészárosként szolgáljon ott. 1929 augusztusában… Tovább A szeretet a legfontosabb dolog

Bővebben »

Hol van a mennyország kapuja?

Egy régi lubavicsi családból származom. Az üknagyapám a Mitteler Rebbe, azaz a második lubavicsi rebbe tanítványa volt. A harmincas években, a szov­jet zsidóüldözések során nagy­apá­mat, Leningrád rabbi­ját letartóztatták. A szibériai gulágra küldték, ahonnan egy év­vel ké­sőbb teljesen összetörve tért ha­za, majd 1933-ban el­hunyt. Sohasem találkoztam ve­le, ahogy apámmal sem, aki a második világháborúban halt meg,… Tovább Hol van a mennyország kapuja?

Bővebben »

A furcsa kidus

1951-ben vándoroltunk Hollandiából Kanadába, és Torontóban telepedtünk le. Eleinte egy elhagyott épületben laktunk, mely a hitközség tulajdona volt, és mikvének szerették volna átalakítani. Népes család voltunk, tíz gyerekkel. Én már húszéves voltam, így dolgozni kezdtem, a fiatalabb testvéreim pedig iskolába jártak. A legkisebbek otthon maradtak anyámmal. Obi akkor hároméves volt, Amina pedig alig kettő. Nem… Tovább A furcsa kidus

Bővebben »

Nixon listája : hogyan mentett a Rebbe szovjet zsidókat?

Oroszországban születtem, közvetlenül a második világháború befejezését követően. A Rebbe közbenjárásának köszönhetően a nagyszüleim 1958-ban Izraelbe távozhattak. Mindent csendben, hírverés nélkül intézett. Egy jól kiépített zsidó földalatti mozgalmat vezetett a bolsevikok orra előtt. Mi a szüleimmel 1968-ban tudtunk útnak indulni. Ők Izraelben telepedtek le, én viszont Brooklynba mentem tanulni, a Chábád központjába. 1970-ben megnősültem és… Tovább Nixon listája : hogyan mentett a Rebbe szovjet zsidókat?

Bővebben »

A Tóra maga az igazság

 1967-ben, a hatnapos háborút követően úgy döntöttünk a feleségemmel, hogy az Egyesült Államokból Izraelbe települünk át. A költözés előtt Izraelbe utaztam, állásinterjúra a Védelmi Minisztériumba. Nagy örömömre fel is vettek. Harvardot végzett jogászként az volt a feladatom, hogy védelmi eszközök, köztük tengeralattjárók beszerzését intézzem. Három évvel később azonban kaptam egy jobb ajánlatot. A hírrel felkerestem… Tovább A Tóra maga az igazság

Bővebben »

Nincs félmegoldás

Nehéz körülmények közé születtem. Vilniusban jöttem a világra 1941-ben, a második világháború közepén, mindössze két héttel azelőtt, hogy megkezdődtek volna a német bombázások. A veszély miatt nehéz volt összegyűjteni a minjent a körülmetélésemre, mert az emberek féltek az utcára lépni. A szüleim kénytelenek voltak egy időre árvaházba vinni, mert menekülniük kellett a nácik elől. Apám… Tovább Nincs félmegoldás

Bővebben »

Az Izrael-ellenes zsidó professzor

A legtöbb Jeruzsálembe látoga­tó turista megismerkedik a családunk nevével, mert megtekintik az a helyet, ahol egykor a Mandelbaumok háza állt. Az épületet 1948-ban, a függetlenségi háború alatt rombolták le és határállomást hoztak létre a hely­színen. 1967-ben, a város egye­sítését követően a kaput meg­szüntették, de a mai napig fontos történelmi és turisztikai hely­szín maradt. Egykor mi… Tovább Az Izrael-ellenes zsidó professzor

Bővebben »

Le tudja tenni a repülőgépet?

Az alábbi események 1958-ban zajlottak, amikor huszonnégy éves voltam. A Yeshiva University-n tanultam rabbinak, Joseph Ber Soloveitchik rabbi ve­zetése alatt, aki nagyon fontosnak tartotta, hogy a hallgatói katonai szolgálatot teljesítsenek. Úgy vélte, hogy a haza védelmével kell viszonoznunk mindama jót, amit a zsidó nép az Egyesült Államoktól kap. Ő vezette be azt a szabályt, hogy… Tovább Le tudja tenni a repülőgépet?

Bővebben »

A lottónyeremény

 1926-ban születtem az oroszországi Kurszkban. Bár ekkor már a bolsevikok irányították az országot, a szüleim minden nehézség ellenére képesek voltak zsidó nevelést biztosítani a számomra. Tízéves koromban a szüleim kivándorlóvízumhoz jutottak, és az akkor még brit fennhatóság alatt álló Palesztinába költöztünk, így a Szentföldön folytattam a tóratanulást. 22 éves voltam, amikor kikiáltották a független… Tovább A lottónyeremény

Bővebben »

A Rolling Stonestól a tfilinig

A szüleim holokauszttúlélők voltak Fehéroroszországból. Én egy hontalanok táborban születtem, nem sokkal a háború után. Vallásos szellemben nevelkedtem és a jiddis volt az anyanyelvem. 1950-ben az Egyesült Államokban telepedtünk le. Jesivában tanultam és tfilinben imádkoztam. A hatvanas évek közepére felhagytam a vallásos életvitellel. Először a színészettel próbálkoztam, majd jogot kezdtem tanulni a New York-i Állami… Tovább A Rolling Stonestól a tfilinig

Bővebben »

Éljen a forradalom!

A hatvanas években radikális bal­oldali aktivista voltam és egy há­borúellenes forradalomért küz­döttem. Azonban, miután találkoztam a Rebbével, egészen más irányt vett az életem. Gyerekként sokszor inzultáltak, és hamar rájöttem, hogy ennek lehet valami köze ahhoz, hogy zsidó vagyok. Akkor döntöttem el, hogy minden erőmmel a diszkrimináció ellen fogok küzdeni. Amikor beiratkoz­tam a Rochesteri Egyetemre, beléptem… Tovább Éljen a forradalom!

Bővebben »

Egyetlen tett többet ér ezer szónál

Apám, Chaim Gutnick rabbi a második világháború elől menekült Ausztráliába, így én már ott születtem. Rabbinikus munkája során apám elsősorban a Rebbe útmutatásaira támaszkodott. Alább az általa elmesélt történetekből idézek fel néhányat. 1965-ben apám ellátogatott a Rebbéhez. Elpanaszolta neki, hogy bár tehetséges szónoknak tartják, nagyon sok meghívást kap és beszédeivel egyaránt képes megnevettetni vagy könnyekre… Tovább Egyetlen tett többet ér ezer szónál

Bővebben »