1992-ben, amikor az Agudát Jiszráel párt orosz bevándorlókat segítő osztályának voltam a szóvivője, New Yorkba utaztam egy konferenciára. Ahogy korábbi látogatásaim során, most is azt terveztem, hogy elmegyek Brooklynba, a Lubavicsi Rebbe áldását kérni. Mielőtt ellátogattam volna a Rebbéhez, összefutottam valakivel, aki ismerte az apámat. Apám egy különlegesen jámbor ember volt, igazi haszid és nagy… Tovább A Rebbe, mint gondolatolvasó

A svájci Bázelben születtem. 1947-ben, 15 éves koromban a családom Hollandiába települt át, mert apámat választották meg Hága főrabbijának. Apám Magyarországról menekült zsidók számára nyitott jesivát a városban. Először akkor fogadott a Rebbe, amikor 1952-ben beiratkoztam a New York-i Központi Lubavicsi Jesivába. Ezen az első találkozón a Rebbe azt javasolta, hogy a zsidó oktatásban helyezkedjek… Tovább Minden zsidó egy gyémánt: hogyan lett egy papból haszid?

A New York-i Queensben születtem, és lubavicsi oktatási intézményekben tanultam. A gimnázium befejezése után, 1956-ban megkérdeztem a Rebbét, hogy hol folytassam a tanulmányaimat, és ő a montreali Chábád jesivát ajánlotta. Apám azonban nem támogatta, hogy továbbra is Tórát tanuljak, inkább annak örült volna, ha neki segítek az üzletben.  Egy kis hentesüzlete volt, és nem volt… Tovább Kételkedsz? Beszélj az öreg haszidokkal!

Amikor apám, Shimon Potash gyerek volt, reumás láz támadta meg, mely károsodást okozott a szívében. Ahogy idősödött, ez egyre több nehézséget okozott a számára. Abban az időben, az ötvenes években, még nem volt erre gyógymód. Manapság már viszonylag egyszerű egy új szívbillentyű beültetése, de ezt a technológiát csak a hatvanas évektől kezdték alkalmazni. Akkor viszont… Tovább A zsidó, mint katalizátor

1969-ben egy zsidó alapítvány konferenciát tartott Bostonban „Fiatalok és a zsidó nép jövője” címmel. Én voltam az egyik vezérszónok. A szavaimat kétszáz amerikai és kanadai zsidó közösség 3000 delegáltja hallgatta. A Rebbe olvasta a beszédemet és értesített, hogy találkozni szeretne velem. Azt a pillanatot, amikor beléptem a Rebbe szobájába, sohasem fogom elfelejteni. Ahogy beléptem, ő… Tovább Kavics a tóban

Nem haszid környezetben nőttem fel, érdekes módon mégis egy lubavicsi család lányát vettem el feleségül. Nejem már a kezdetektől fogva arra kért, hogy vegyem át a Chábád szokásokat, és vessem magam alá a Rebbe irányításának. Egy ideig ellenálltam, és mindenki a maga szokásait követte. Például peszáchkor ő kézi maceszt evett, én pedig gépit.  Ő szárazon… Tovább Kétszáz éves lemaradásban

1938-ban születtem Lengyelországban, nem sokkal a háború kitörése előtt. A háború alatt egy nem zsidó családnál bújtattak, és Isten segítségével életben maradtam. A háború után anyám rám talált, de mivel nem volt lakásunk, egy Párizs környéki nevelőotthonban helyezett el ideiglenesen. Az intézményt egy lubavicsi haszid, Zalman Schneerson rabbi vezette, aki nagy erőfeszítéseket tett, hogy felkutassa… Tovább A titokzatos látogató

  Miután 1961-ben férjhez mentem, elkezdtem a montreali lubavicsi közösségbe járni. Ha­­mar feltűnt, hogy színházi előadások és filmvetítések nem szerepeltek a szórakoztató prog­ramok között. Elhatároztam, hogy változtatok ezen, és szín­játszó csoportot szerveztem nők számára. Minden évben purimkor tartottunk egy elő­adást, a bevételt pedig adománynak szántuk szegény családok számára a közelgő peszách ünnepére. A színjátszókörbe nemcsak… Tovább A színdarab, amit a Rebbe szponzorált

Újságírói karrieremet a Hácofe című vallásos lapnál kezdtem Tel-Avivban. Néhány év elteltével engem neveztek ki az újság főszerkesztőjének. Az előléptetésem előtt két évvel, 1958-ban, New Yorkba utaztam. Amikor apám meghallotta, hogy hova készülök, rávett, hogy feltétlenül kérjek találkozót a Lubavicsi Rebbétől. Bár apán nem volt lubavicsi haszid, rendszeresen levelezett a Rebbével a titkárján, Hodakov rabbin… Tovább Mitől van egy vallásos lapnak létjogosultsága?

  Long Islanden nőttem fel. A szü­leim a vallásos embereket súj­tó üldöztetés elől menekültek Oroszországból Amerikába, de a testvéremet és engem világi szel­lemben neveltek fel. A hatvanas évek végén mentem főiskolára, ami egy igazán vad időszak volt. A hippi kultúra a virágkorát érte. A fiatalok megkérdőjeleztek minden hagyományt. Én is részese voltam ennek a mozgalomnak,… Tovább Hallgasson az orvosára!

A London School of Eco­no­mics­ban végeztem, ahol nagyon sok amerikai zsidó hallgató tanult. Szabadidőmben az iskola ze­nekarában hegedültem, majd én lettem a karmester. 1970-ben meghívtak a Zsidó Diákszö­vetség (UJS) philadel­phiai konferenciájára, s ez nagyon fellelkesítette egy barátomat, Shmuel Lew rabbit, aki a lon­doni Chábád küldött volt, és gyorsan elintézett nekem egy ta­lálkozót a Lubavicsi Rebbével… Tovább A lobbanékony karmester

Dr. Harold Serebro a nevem. Dél-Afrikában születtem és ne­velkedtem. A Wits Egyetemen sze­reztem orvosi diplomát 1961-ben. Ezt követően az Egye­sült Államokban és Kanadában képeztem magam tovább, majd visszatértem Dél-Afrikába, ahol gasztroenterológusként praktizáltam. A johannesburgi Oxford Zsinagógában Nachman Bernhard volt a rabbi, és jó barátságba kerültem vele. Egy nap, valamikor a nyolcvanas évek elején, egyszer csak… Tovább Az arrogancia csak bukáshoz vezethet

1975-ben, a cánz-klauzenburgi (kolozsvári) rebbe, Jekusziél Jehuda Halberstam rabbi kórházat alapított az izraeli Netánjában. Sokan csodálkoztak, hogy egy haszid rebbe ilyesmivel foglalkozik, amire ő ezt válaszolta: „Amikor náci koncentrációs táborban voltam, egyszer meglőtték a karomat. Féltem a náci kórházba menni, bár voltak ott orvosok. Tudtam, ha oda belépek, soha nem jövök ki élve… Így tehát… Tovább A Tóra legfontosabb parancsa

1951-ben egy évvel apósa, az előző rebbe halála után a Rebbe átvette a mozgalom vezetését, és szinte azonnal csodálatos események sora vette kezdetét. Ezekből szeretnék elmondani néhányat. Egyszer megszólalt a telefonunk szombaton. Természetesen nem vettük fel a kagylót, de a telefon folyamatosan csengett. Végül a hívó a házmesternél próbálkozott, és neki mondta el, hogy nagyapám… Tovább Az igazi orvosság

Bár egy hagyományőrző szfárádi családban nőttem fel, gyermekkoromban mégsem volt részem túl sok zsidó oktatásban. Csak akkor kezdtem a vallásról gondolkodni és kérdéseket megfogalmazni, amikor megkezdtem főiskolai tanulmányaimat. Ek­kor találkoztam a Chábád-Lu­ba­vics mozgalommal. A hatvanas évek elején, amikor a doktorátusomra készültem fizikából, nagyon zavart az egyetemen oktatott elméletek egy része, különösen az a felfogás, hogy… Tovább Minden zsidó példakép, ha akarja, ha nem

1968 nyarán, amikor a montreá­li lubavicsi jesivában tanultam, egy közeli barátomat nevezték ki a bostoni lubavicsi iskola egyik tanárának. Ő a segítségemet kérte a költözéshez. Autóba ültünk az egész családjával, és megtettük a Montreáltól Bostonig tartó ötórás utat. Ezek után nekem még vissza kellett vezetnem Montrealba, majd nem sokkal később Chicago felé vettem az irányt,… Tovább Orvosi csoda: gyógyulás műtét nélkül

Dél-Afrikában nőttem fel. Apám a neves Ruch családból származott, akik lubavicsi haszidok voltak a litvániai Rokiskis városában. Náluk szállt meg az előző lubavicsi rebbe 1930-ban, amikor az ott élő követőit látogatta meg. A családi hagyományokhoz híven apám is erősen kötődött az előző rebbéhez, és gyakran kérte ki a tanácsát. 1950-ben elhunyt az előző rebbe. Apámat… Tovább Ki gondoskodik majd a gyerekeidről, ha megöllek?

1989-ben, a férjem, Scott úgy döntött, hogy a Republikánus Párt színeiben indul az amerikai kongresszusi választásokon. Amikor az egyik lubavicsi barátunk, Yossi Biston rabbi meghallotta, mire készülünk, rögtön azt tanácsolta, hogy kérjük a Lubavicsi Rebbe áldását és útmutatását az ügyben. Bár mi magunk nem tartoztunk a lubavicsi haszidok közé, mégis erősen kötődtünk a Chábád-mozgalomhoz, így… Tovább A képviselőjelölt, aki nem fotózkodott George Bush-sal