Csaknem száz után vehetnek újra részt rabbik a német hadsereg életében.

Hamarosan rabbihoz fordulhat az a 300 zsidó katona, aki a német hadseregben szolgál – derül ki a Jewish News Syndicate írásából.

A német védelmi minisztérium közleménye szerint a Zsidó Tanács javaslata alapján választják ki azokat a vallási vezetőket, akik akár külföldi missziók tagjaihoz is ellátogathatnak.

„Mindez fontos jelentőséggel bír egy olyan időben, amikor az antiszemitizmus, vallási megosztottság és a szűklátókörűség számos helyen felbukkan” – mondta Ursula von der Leyen védelmi miniszter.

Yehuda Teichtal berlini rabbi szintén kiemelkedő lépésnek nevezte a döntést. „Mindez lehetővé teszi a zsidó katonák számára, hogy legyen valaki, akitől bármikor tanácsokat kérhetnek és a zsidósággal kapcsolatos kérdéseikre válaszokat kaphatnak” – mondta a rabbi, majd hozzátette: „Véleményem szerint ez biztosan pozitív hatással lesz nemcsak a zsidóság tagjaira, de a hadsereg egészére.”

zsido.com

Kép forrása: JNS.org

 

Ez a cikk azért jelenhetett meg, mert olvasóink egy része tavaly az EMIH-nek ajánlotta fel a személyi jövedelemadója 1 százalékát. Erre a segítségre idén is szükségünk lesz.

zsido.com szerkesztősége azért dolgozik, hogy olvasóink minél érdekesebb és sokszínűbb tájékoztatást kapjanak a zsidóságot érintő hazai és nemzetközi eseményekről, valamint a judaizmussal kapcsolatos kérdésekről.

A munkánkat az 1 százalékos felajánlások teszik lehetővé. Ezért arra kérjük minden kedves olvasónkat, hogy támogassa adója 1 százalékával az EMIH-et, a zsido.com fenntartóját.

Az EMIH technikai száma: 1287

 

Megszakítás