Szuverenitás, küzdelem, alávetettség

Hetiszakaszunk, a Vájechi felütésében a következőket olvassuk:

 

És élt Jákob Egyiptom országában tizenhét évig; és voltak Jákob napjai, életének évei: száznegyvenhét év. (M.I. 47:28)

 

Ezek után Jáákov áldásait olvassuk, melyeket fiainak adott halála előtt, végül értesülünk arról, hogy az ősapa azt is megparancsolta, hogy Hevronban, őseinek sírbarlangjában temessék el:

És megparancsolta nekik és mondta nekik: Én eltakaríttatom népemhez, temessetek el engem atyáim mellé a barlangba, mely Efrónnak, a chittinek mezejében van; a barlangba, – mely Máchpéla mezejében, mely Mámré előtt van Kánaán országában – a melyet megvett Ábrahám mezőstül Efróntól, a chittitől sírnak való birtokul. Ott temették el Ábrahámot és Sárát, az ő feleségét, ott temették el Izsákot és Rebekát, az ő feleségét és oda temettem el Léát. Megvett birtok a mező és a barlang, mely benne van, Chét fiaitól. Midőn végzett Jákob azzal, hogy parancsot adjon fiainak, fölszedte lábait az ágyra; kimúlt és eltakaríttatott népéhez. (M.I. 50:29-33)

A Vájechi, „és élt” kezdetű fejezetben tehát Jáákov utolsó napjairól és haláláról értesülünk. Az áldott emlékű lubavicsi Rebbe, Menachem Mendel Schneersohn rabbi szerint a harmadik ősapa életének 147 éve három periódusra osztható fel:

 

  1. 77 évet élt a Szentföldön, sátorban ülő és tanuló ember volt, távol tartotta magát a materiális világtól
  2. 20 évig élt Háránban, nagybátyja és apósa, Láván házában, itt dolgozott, megházasodott és 13 gyermekéből 12 itt született. Ez volt az az időszak, amikor hatalmas vagyonra tett szert.
  3. Egy köztes, Erec Jiszráelben töltött időszakot követően Jáákov családjával együtt lement Egyiptomba, és életének utolsó 17 évét ott töltötte.

Az Izrael Földjén töltött esztendők a zavartalan spiritualitás, a tóratanulás, az ima és az istenszolgálat évei. A Háránban töltött időszakot a kihívások és a küzdelem jellemezte, mind fizikai, mind pedig spirituális értelemben. Ezt Ézsau angyalával való küzdelme végén maga az angyal foglalta össze: „Megküzdöttél Istennel és emberrel, és győztél”. (M.I. 32:29) Ezek a küzdelmek azonban az ősapa saját, egyéni küzdelmei voltak, melyekből végül mindig győzedelmesen került ki. A 17 éves egyiptomi tartózkodása során azonban Jáákov élete során először tapasztalta,mit jelent a gálutban, a diaszpórában élni, spirituális és fizikai vonatkozásaiban egyaránt. Egyiptomban kénytelen volt az istenségként tisztelt Fáraó uralmát elismerni, és holttestét egyiptomi szokás szerint be is balzsamozták a halála után. A fent idézett mondatok, melyekben megesketi fiait, hogy ősei sírbarlangjába, a hevroni Máchpéla barlangba temetik el, azért voltak olyan fontosak a számára, hogy biztosítsa, teste és sírhelye nem válnak bálványimádás középpontjává a halála után.

Egy szentségben eltöltött élet után – még akkor is, ha Háránban harcolnia kellett a bálványimádással –, az egyiptomi évek olyan időszakot jelentettek Jáákov számára, melyben el kellett fogadnia egy bálványimádással végletekig átitatott társadalmat. A Tóra szerint mégis ezek voltak az ősapa legjobb évei, és a bálványimádással való küzdelemben tudott a legnagyobb spirituális magasságokba eljutni. És éppen ebben az időszakban kezdődött meg az a folyamat, mely végül a Szináj-hegyi tóraadásban csúcsosodott ki: Jáákov leszármazottainak néppé válása.

„Minden, ami az ősapákkal történt, jel Izrael népe számára” – írta a Rámbán. – „Ezért van az, hogy a Tóra olyan hosszan részletezi az utazásaikat, a kútásást és egyéb eseményeket, mivel ezek mind a jövőre vonatkozó útmutatások. Mert amikor valami történik az egyik ősapával, az ember megértheti belőle, hogy mi történik majd a leszármazottaival.”

Az ember ugyanis élete során megéli ezt a hármas felosztást, amit Jáákov életében láthatunk: a szuverenitást, a küzdelmet és az alávetettséget. Az emberben ott van a belső és soha meg nem szűnő spiritualitás, és vannak alkalmak, amikor ez kerül előtérbe. A legtöbbünk élete azonban többnyire a környezetünkkel és a saját szokásainkkal vívott küzdelmekből áll. A küzdelem részben azt jelenti, hogy nem vagyunk teljesen urai a létünknek, részben pedig azt, hogy szabadok vagyunk, és szabad akaratunknál fogva képesek vagyunk dönteni, és törekedni a jóra. És végül vannak olyan helyzetek, melyekben nincs lehetőségünk küzdeni, amikor nem tudjuk kontrollálni a körülményeket, sőt, az ellenállásra sincs lehetőségünk. Jáákov élete azonban arra is megtanít, hogy még ezekben az embert próbáló időszakokban is cselekedhetünk bölcsen, méltósággal, és belső integritásunk megőrzésével. Az ember élete szempontjából ezekre az időszakokra is szükség van, mert ha jól használjuk őket, akkor hozzásegítenek a produktív és teljes élethez.

A Vájechi szakasz zárja le a Tóra első könyvét, a Berésitet. Ezzel lezárul a zsidó nép életének első szakasza. Ahogyan a felolvasás végeztével mondjuk ezen a szombaton: „cházák, cházák veneticházek” – erősödjetek és erősítsük egymást!

 

zsido.com

 

Forrás: chabad.org

 

Bár Saul és Joel filmsorozata véget ért, a tavalyi magyarázatok természetesen idén is érvényesek. A Vájechi hetiszakaszról szóló film megtekintéséhez és további magyarázatok megismeréséhez kattintson ide.

  • Küldés emailben