Megnyílik az első Chábád központ Kelet-Afrikában.

Avromy Super rabbi és felesége Sternie mindig is egy Chábád központot szerettek volna alapítani. Arra azonban nem gondoltak, hogy ez a központ Nairobiban nyitja meg kapuit.

Történetük egy széderestével kezdődött, melynek vezetésére Shlomo Bentolila, a kongói lubavicsi küldött kérte fel őket. A sikeres peszách után állandó rabbiállást ajánlottak Superéknek, és ezt a fiatal házaspár el is fogadta. Meglepetésükre Kenya sokkal modernebb és nyugatiasabb, mint azt korábban feltételezték. Jelenleg a központ felállításának előkészületei zajlanak. Az őszi nagyünnepek már Super rabbi vezetésével zajlanak majd a kelet-afrikai városban.

„Miután megérkeztünk, rögtön megértettem, hogy itt valóban van mit tenni” – idézte fel a rebecen. Sternie főleg a nagyszámú zsidó gyermek láttán lepődött meg, így első dolga egy zsidó iskola megalapítása lesz.

A Super házaspár egy nairobi elefánt-árvaházban
A Super házaspár egy nairobi elefánt-árvaházban
Avromy kapcsolata Afrikával akkor kezdődött, amikor jesiva tanulóként a kongói Kinshasában segített Bentolila rabbinak. A 25 évvel ezelőtt alapított közép-afrikai Chábád központ az egész térségben segíti a szétszóródott, apró zsidó közösségeket. Összesen 17 afrikai országra terjed ki tevékenységük, s ahol saját rabbira mutatkozik igény, oda igyekeznek megfelelő jelöltet találni.

Super rabbi az ötödik lubavicsi kirendeltséget vezeti majd a Szaharától délre és a Dél-Afrikai Köztársaságtól északra fekvő területen, hiszen a ghánai Acrában, a nigériai Abujában és az angolai Luandában is dolgozik már lubavicsi rabbi.

„Nairobiban a Chábád és a helyi közösség élete teljesen egybefonódik. Super rabbiék a közösség keretein belül dolgoznak, de egyben a Chábád központot is vezetik majd” – mondta Bentolila rabbi.

„Az első pillanatban megszerettem Afrikát,  rögtön érkezésem után. A világ más pontjain gyakran a rabbinak kell a zsidók után futnia, hogy rábírja őket a közösség életében való részvételre. Itt, Afrikában az emberek nagyon vágynak arra, hogy kapcsolatba kerülhessenek ősi örökségükkel, így ők jelentkeznek. Számomra ez nagyszerű élmény” – közölte Super rabbi.

Az első zsidók a XX. század elején érkeztek Nairobiba, és hamarosan hitközséget is alapítottak. Bár a közösség létszáma mindig alacsony volt, tagjai mégis fontos szerepet játszottak az ország életében, mind az 1963-ban elnyert függetlenség előtt, mind pedig utána.

 Super rabbi az 1938-ban Lengyelországból Kenyába menekült Charles Szapakkal
Super rabbi az 1938-ban Lengyelországból Kenyába menekült Charles Szapakkal
Az éppen 40. évfordulóját ünneplő entebbei túszszabadító akcióban is szerepe volt Kenyának. Az izraeli repülőgépek nem tudták megtenni üzemanyag-utántöltés nélkül az utat Ugandáig, ezért Kenyában szakították meg útjukat, az akkori elnök, Jomo Kenyatta engedélyével. Az ugandai diktátor, Idi Amin később megbosszulta a segítségnyújtást és meggyilkoltatta Bruce Mackenzie kenyai mezőgazdasági minisztert, aki az izraeli kérést tolmácsolta az elnök felé. Ezen kívül palesztin terroristák felrobbantották a zsidó Block család kezében lévő nairobi Norfolk Hotelt, mert úgy vélték, hogy a kenyai zsidók is segítették az entebbei akciót.

Zsinagóga Nairobi
Zsinagóga Nairobi
A nairobi közösség tagjai elsősorban olyan izraeliek, akik az országban zajló infrastrukturális beruházásokban dolgoznak, illetve az ENSZ-ben és különböző nonprofit szervezeteknél alkalmazott angliai, dél-afrikai vagy amerikai zsidók. Ashley Myers, a hitközség elnöke Angliából érkezett Kenyába 13 évvel ezelőtt, és egy szállodát igazgat. Elmondta, hogy miután búcsút mondtak a korábbi rabbinak, természetes volt, hogy Bentolila rabbihoz fordulnak segítségért. „Régóta jó a kapcsolatunk az afrikai Chábáddal. Minden zsidó ünnepre küldenek hozzánk jesivahallgatókat, de ők csak ideiglenesen tartózkodnak itt. Olyan vezetőt kerestünk, aki a vallási feladatokat is el tudja látni, és képes arra is, hogy közösséget kovácsoljon a különböző hátterű zsidókból. Nagyon sokféle zsidó él itt Nairobiban, így olyan valakire van szükségünk, aki össze tud hozni mindenkit” – magyarázta. Miután hitközségi elnök találkozott a Super házaspárral, rögtön tudta, hogy nem kell tovább keresgélnie. „Beszélnek angolul és héberül is. Fiatalok és lelkesek. Teljes mértékben megfelelnek az elvárásainknak” – mondta.

Zsinagóga Nairobi
Zsinagóga Nairobi
Jániv Gelnik és családja Izraelből érkezett Kenyába egy évre, de végül a maradás mellett döntöttek. „Rájöttünk, hogy itt akarunk élni. Nagyszerű baráti közösség alakult ki. Mindenki nagyon különböző, és mindenkinek érdekes munkája van. Itt még a könyvelők és a jogászok is izgalmas projekteken dolgoznak. A gyerekek is jól érzik magukat. A természeti környezet lenyűgöző. Fél órára a házunktól zsiráfok és zebrák élnek. Hol találnánk máshol ilyen helyet?”

A Gelnik család is lelkesen várja, hogy a Super házaspár megkezdje tevékenységét. „Nagyon megnyugodtunk a velük való találkozás után. Nyitottak mindenki irányában, haladó nézeteik vannak az oktatással kapcsolatban, azt szeretnék, ha a tanulás örömteli élmény lenne. Mindenki izgatottan várja őket.”

Forrás: chabad.org

Megszakítás