Chabad - Bemutatkozás
A világszerte sokezer közösségnek testilelki segítséget nyújtó Chábád Lubavics mozgalom 1989-ben kezdte meg működését Magyarországon.
A néhai lubavicsi Rebbe, Menachem Schneershon rabbi küldötteként Oberlander Báruch rabbi és felesége Budapestre jöttek, hogy a hazai zsidó közösség-nek segítséget nyújtsanak.
A Chabad mozgalom az elmúlt 18 évben több tízezer embert ért el, és segített hozzá ősei kultúrájának és vallásának megismeréséhez. Könyvkiadásával, felnőtt és gyermekoktatási programjai-val, szociális segítségnyújtásával sok-sok ember életét változtatta meg. 2004 májusában ők hozták létre az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséget, amely a hagyományokhoz való ragaszkodást és a világ felé való nyitottságot tűzte zászlajára.
Az EMIH és a Chábád azóta is fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy minden magyar zsidó közelebb kerüljön ősei hagyományaihoz. Mindkét szervezet állami támogatás nélkül, magánadományokból és pályázatokból tartja fenn magát.
Oberlander Báruch rabbi: New Yorkban született 1965-ben, a második világháborút Magyarországon túlélt szülők gyermekeként. Izraeli és amerikai jesivák elvégzése után a Central Yeshiva Tomchei Tmimim Lubavitz-ban avatták rabbivá 1988-ban. A lubavicsi rebbe küldötteként 1989 óta él feleségével Batshevával Magyarországon. A Vasvári Pál utcai templom rabbija; az Egység, és a Gut Sábesz főszerkesztője; az ELTE jogi karának 1990 óta előadója. Nős, hét gyermek apja.
Kapcsolódás:
Blog bejegyzések
• Globalizáció, kóserság, magyar zsidóságCikkek
• Hírek - Mazl tov! Brisz az Oberlander családban (Képgaléria+Audió-előadás)• Hírek - Közeledik Smuel rabbi születésnapja
• Hírek - Ünnepség a Vasváriban
• Hírek - Kiddus és Körtánc a Vasváriban
• Hírek - Izraelben a Pesti Jesivával
• Hírek - Új felfedezés a Biblia igazságát erősíti!
• Hírek - Aki egy életet ment
• Hírek - Egy emlékezetes este – a Rebbe Jorcájtja
• Hírek - Fárbréngen a Rebbe jorcájtjára
• Hírek - Sájele rabbi Jorcájtja
• Hírek - Új Chábád központot avattak Londonban
• Hírek - Oberlander Báruch 40. születésnapja
• Hitközség - Médiában - Magyar hozsannák
• Hitközség - Médiában - Köves Slomó újfajta zsidó identitást keres
• Hitközség - Médiában - Pusztul a zsidó negyed – a hitközség miért hallgat?
• Hitközség - Médiában - Zsidók és a globalizáció
• Hitközség - Médiában - Az előítéletességet a jog nem szünteti meg
• Hitközség - Médiában - Hanuka ünnepén gyertyát gyújtanak a Nyugati téren
• Hitközség - Médiában - Lomnici és Kiss gyújtotta meg a hanuka első gyertyáit
• Hitközség - Médiában - Ma van Hanuka első napja
• Hitközség - Médiában - Olvasói levelek
• Hitközség - Médiában - Kié volt a Rumbach utcai zsinagóga?
• Hitközség - Médiában - Rituális fürdő Pesten
• Hitközség - Médiában - Ortodox rabbit avatnak Magyarországon
• Hitközség - Médiában - Megkezdődött a hanuka
• Hitközség - Médiában - "Ask Moses" - a rabbi tanácsai a szigeten
• Magazin - A feltétel nélküli bizalom
• Magazin - A kivonulás a jelen tapasztalata is!
• Magazin - Belekortyol-e Élijáhu próféta a borba?
Csatolt fajlok
• Videó - Kert konferencia a globalizációról / Slomó BaruchKönyvek
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 40. - 1999. november -- A zsidóság útja a boldog házassághoz - Szerelem testben, lélekben• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 44. - 2001. március -- Internet 3000 évvel ezelőtt, avagy modernek vagyunk-e ma?
• Egység / Kiadó: chábád Lubavics - Egység 45. - 2001. május -- Mi a fontosabb Istennek, hogy higgyünk benne, vagy hogy vallásosak legyünk?
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 46. - 2001. október -- Hollywoodi chászid esküvő – itthon
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 5. - 1991. május -- Látogatás a lubavicsi mozgalom bölcsőjénél
• Háláchá / Rabbi Efráim Osri - Mélységből kiáltok - Rabbinikus kérdések és válaszok a Holokausztból -- Függelék - A lubavicsi rebbe levele Elie Wieselhez
Könyvek
• / Menáchem Mendel Schneerson rabbi - A lubavicsi rebbe gondolatai - Likuté Szichot --• / Naftali Kraus - A rabbit hazaárulással vádolták... --
• / Tzvi Freeman - Hozzuk a Mennyet a Földre - a Rebbe 365 meditációja --
• / Chabad Lubavits Hungary - Sábeszi Imakönyv --
• / Simon Jacobson - Tartalmas élet --
• / Oberlander Báruch rabbi - Zstsz 2008. ősz Nagyünnepi felkészülés --
Szövegek
• A Rebbe filozófiája• A Rebbe levele Elie Wieselhez
• Chabad - Bemutatkozás
• Chabad - Filózófia
• Chabad - Rebbe
• Chábád Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Alapítvány - EMIH - Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség
• Elie Wiesel beszélgetései a lubavicsi rebbével
• Filozófia
• Rebbe - Aki kitárta a Judaizmus kapuját
Cimkék:
Chabad Alapítvány; Lubavicsi Rebbe; Oberlander Baruch
Hírlevél jelentkezés
Nyomtatható verzió
Küldje el ismerősének!


