Az első zsidók a 19. század elején telepedtek le a faluban a helyi földesúr külön engedélyével. 1840-ben 7, 1910-ben 159 zsidó élt a településen. 1941-ben 32 család, 1944-ben 124 fő élt itt. Elsősorban kereskedelemmel foglalkoztak, de volt néhány gazdálkodó is közöttük. A 20. század első felében nagykereskedők Jungreisz Soma és Lőwy Ignác voltak. A falu utolsó rabbija rabbi Güncz Jehosuá (Jenő) volt, akitől fennmaradt egy a Börésit (Genezis)-re írt midrás magyarázat győjtemény. A könyv címe Göulá vöjesuá (Miskolc, 1943). A korlátozó törvények miatt sok apci zsidó kenyér nélkül maradt. 1941-ben a fiatal férfiakat behívták munkaszolgálatra, közülük sokan elestek a fronton. 1944-ben több zsidót letartóztattak és internáltak. Május 9-én a zsidókat a magyar csendőrség bérelt szekereken átvitte a hatvani gettóba. Június 12-én deportálták őket Auschwitzba. Abba a transzportba került a falu utolsó rabbija, és családja is. A háború után mintegy 15-en tértek vissza. A zsinagóga súlyos sérüléseket szenvedett, a 3 tórából egy sem maradt épen. A hitközség nem alakult meg újból, a zsidók lassanként szétszéledtek.

Zsidók 1750 körül telepedtek meg Ácson. 1784-1785-ben a hitközségnek zsinagógája, temetkezési egylete, mikvéje, iskolája, valamint rabbija és metszője is volt. Az 1867-es országos izraelita kongresszus után a hitközség ortodoxnak nyilvánította magát. 1885-ben csatlakoztak hozzá a környező falvak - Bana, Csép, Kisigmánd, Nagyigmánd, Tárkány - kis hitközségei. Ácson a 19. század elejétől kezdve tudós rabbik működtek, akik rabbinikus könyveket írtak, és levelezésben álltak koruk nagy rabbijaival. Ilyen volt például Abelesz Cvi Hirsch Halévi, aki 1812 és 1832 között állt az ácsi hitközség élén, valamint Krausz Jákov Koppel rabbi, aki 1872-ben került Ácsra, és 1915-ben bekövetkezett haláláig a hitközség rabbija volt. Az utolsó ácsi rabbi Krausz Simon – Krausz Jákov fia – volt, aki 1916-tól 1944-ig állt a hitközség élén, amikor családjával és híveivel együtt deportálták. Egyetlen megjelent máve Sötilé zétim (Miskolc, 1938), ami a Sulchán Áruch törvénykönyvhöz írt kommentár, de több más levelezést is tartalmaz. Krausz Simon rabbi 1860-ban született. 1890 és 1900 között Nagyszentmiklós rabbija volt, majd később több városban is betöltött rabbi állást, többek közt Szarvason. 1944-ben 84 évesen deportálták a hitközség többi tagjával együtt. A hitközség elnöke Kemény Ármin volt. A fiatal férfiakat 1941-ben behívták munkaszolgálatra, többségük nem tért haza. Ekkor a település lakossága 6575 fő volt, akik közül 119 volt izraelita vallású. 1944-ben - közvetlenül pészah után - az ácsi zsidókat a magyar csendőrség átvitte Kisbérre. Itt a gettóban heteken keresztül szenvedtek a megaláztatásoktól. A csendőrök mindenáron igyekeztek kiszedni belőlük, hová rejtették értéktárgyaikat, ezért minden, számukra gyanús zsidót megkínoztak. Június elején a gettót kiürítették. Lakóit előbb Komáromba, majd június 13-án és 16-án Auschwitzba deportálták. A háború után néhányan visszatértek, de a hitközség nem alakult újjá.

A mezővárosban 1754-ben 6 zsidó család, 1941-ben pedig 1899 izraelita és 23 zsidónak minősített élt. Az első hitközséget körülbelül 1816-ban R. Simon Mandel és öt fia alapította. A család későbbi tagjai jelentős gazdasági szerepre tettek szert. Mandel Eduárd volt a létrehozója a város híres gyárának, a BÓNI-nak, illetve elődjének.
A hitközség a 1868-as szakadás után status quo maradt, de kivált egy csoport, amelyik az ortodox hitközséget megalapította. Ennek létszáma a galíciai bevándorlás nyomán olyan gyorsan nőtt, hogy az ortodox hitközség nagyobb lett, mint az anyahitközség.
Az 1920-as évek végén a status quo hitközség főrabbija Lemberger Ábrahám, a hitközségi elnök Lőrinczy József volt. Ők vezették a mintegy 160 fős közösséget. Az 1944 áprilisában készített felméréskor az ortodox anyahitközség elnökeként Lefkovits Jenőt tisztelték, az anyakönyvvezető rabbi Teitelbaum (Naftali) Áron volt, rabbit akkor nem találtak. A rabbikon kívül élt még a városban egy neves tóra tudós, Steinberg Slomó, akinek egy könyve is megjelent. A Toldot Slomo című mű kommentár a Tórára és az ünnepekre.
1944. április 22-én a csendőrséggel a zsidókat szekerekre rakatták, a szekerek többségét maguktól a zsidóktól vették el. A zsidók verését itt is az a Trencsényi irányította, aki Nagykállóban és a nyíregyházi gettóban is személyesen verte és verette a fogvatartottakat. A bátori zsidókat is Nyíregyházára kísérték. A zsidók semmit nem vihettek magukkal, még élelmet sem. A gettót rövidesen kiürítették, és lakóit tanyákon (Harangod, Simapuszta, Varjúlapos) helyezték el. A tanyákon a zsidók hetekig éheztek, szenvedtek a csendőrség kínzásaitól, majd végül május 20-án és 22-én ütlegelések kíséretében Nyíregyházán bevagonírozták, és Auschwitzba indították őket.
A munkaszolgálatból és a lágerekből 491 nyírbátori és környékbeli tért haza. A túlélők újjászervezték az ortodox hitközséget, amelynek az egyik felmérés szerint 1949-ben 325 tagja, 85 adófizetője volt, és működési területéhez 5 helység tartozott.

Mártír: Öhlmacher Adolf és családja

Dédapám, Öhlmacher Adolf az 1900-as évek elején származott el Füzesgyarmatról, feleségével, Naumann Máriával és nyolc gyermekével. A legfiatalabb már Budapesten született. Egyébként nagy örömömre szolgált, hogy Jeruzsálemben, a Yad VaSem emlékfalán szerepel ez a helységnév is.                                                                                                                                Zbyszewskiné Sándor Erzsébet

Misna

משנה מסכת פסחים פרק ד משנה ט

ששה דברים עשה חזקיה המלך על שלשה הודו לו ועל שלשה לא הודו לו גירר עצמות אביו על מטה של חבלים והודו לו כיתת נחש הנחשת והודו לו גנז ספר רפואות והודו לו על שלשה לא הודו לו קיצץ דלתות של היכל ושיגרן למלך אשור ולא הודו לו סתם מי גיחון העליון ולא הודו לו עיבר ניסן בניסן ולא הודו לו

A nyírbogdányi járáshoz tartozó helységben a zsidók már az 1770-es összeírásban szerepeltek. A hitközség 1869-ben ortodoxnak nyilvánította magát, 1880-tó1 kezdve önálló lett. A hitközségnek volt Chevra Kadisája, talmud-tórája, hédere, segélyező egylete és mikvéje is.
Az első világháború harcaiban 10 demecseri zsidó halt hősi halált. Az 1930-as években a fiatalok között népszerű volt a cionizmus, 6-an alijáztak.
1941-ben mintegy 80 fiatal férfit behívtak munkaszolgálatra. 1942-ben, egy péntek este a csendőrök betörtek a zsinagógába. Mindenkit igazoltattak, majd az egyik imádkozót letartóztatták. Közvetlenül pészach után a demecseri zsidóknak be kellett vonulniuk a zsinagógába. Mindenki csak egy kis bőröndöt vihetett be magával. Néhány nap múlva a magyar csendőrség szekerekre rakta a zsidókat, és átkísérte őket Varjúlaposra, ahol sem élelem, sem víz, sem csatornázás nem volt. A csendőrség ez utóbbi helyen eldugott értéktárgyak után kezdett kutatni, nem kímélve sem nőt, sem öreget. Néhány nappal Sávuot előtt a tanyát kiürítették, és mindenkit Auschwitzba szállítottak.
A város utolsó rabbija Ásál Naftali volt. A haszid beállítottságú rabbi jesivát is működtetett a községben. A tőle fennmaradt mű a Mátán sábát a szombat törvényi és aggádikus vonatkozásaival foglalkozik.
A munkaszolgálatot 10 fiatal férfi, a haláltábort 3 férfi és néhány nő élte túl. A temetőt feldúlva találták. A zsinagóga romokban hevert, a frigyszekrény darabokra volt törve, a tóratekercseknek se híre, se hamva nem volt. A túlélők megpróbálták a hitközséget újjászervezni. Az 1949-es népszámlálás 18 izraelitáról adott hírt, egy másik felmérés szerint azonban a hitközségnek 13 tagja volt. A hitközség a következő évtizedben megszűnt. Lassan mindegyik zsidó elment, 1963-ban izraelita a faluban már nem élt.

 

 

 

Feleségem, Anna nagyszülei
- anyai nagyapja, dr. Károlyi Ernő ügyvéd, akiről Anna nnnyit tud, hogy a szegényeket ingyen képviselte és hegedült;
- anyai nagyanyja, dr. Károlyi Ernőné sz. Wertheim Róza;
- apai nagyanyja, Steinberger Anna, akiről csupán annyit tud, hogy az auschwitzi rámpán azért irányították az elpusztítandók közé, mert balszerencséjére fiatalon megőszült.
Anna alig tud valamit ezekről a felmenőiről. A Holokauszt nem csupán a rokonokat, de a rokoni kapcsolatokat is elpusztította, és a túlélők (ez esetben a gyerekeik, tehát Anna szülei) egyetlen vágya volt, hogy soha ne kelljen többé beszélni az átéltekről.

Gadó János

HUSZT

---

Misna