Tisá beáv böjtnapjának egyik központi témaköre a szinát chinám, vagyis az ok nélküli, alaptalan gyűlölködés és az áhávát chinám, a feltétel nélküli szeretet. Mint bölcseink mondják: a Szentélynek az előbbi miatt kellett elpusztulnia és az utóbbira van szükség ahhoz, hogy újra felépülhessen.
Ezt a gondolatkört két történettel illusztrálhatjuk:
- Áhávát chinám, feltétel nélküli szeretet:
A midrás meséli el a két testvér történetét. Az egyikük szegény volt, de népes családja volt. A másik gazdag volt, ám egyedül élt. A két testvér egy hegy két oldalán lakott, és művelte a földjét. Egy éjszaka azt mondta magában a gazdag: sajnálom a testvéremet, olyan kevésből kell megélnie, viszek neki a búzámból, nekem úgyis olyan sok van. A szegény pedig így elmélkedett: nagyon rossz lehet a testvéremnek egyedül élnie. Viszek neki a búzámból, legalább egy kis öröme legyen, ha már nincs családja. Így is tettek azon az éjjelen, a következőn és még hosszú időn át. Reggelente meglepve tapasztalták, hogy pontosan ugyanannyi terményük van, mint mielőtt vittek a testvérüknek. Bár nem találtak magyarázatot erre a furcsaságra, megköszönték Istennek, és folytatták, ahogyan korábban, minden éjjel vittek a másiknak valamit. Így ment ez éveken át, mígnem egy éjjel véletlenül összetalálkoztak. Hirtelen megértették, hogyan volt lehetséges, hogy soha nem hiányzott a terményükből, és örömükben sírva összeölelkeztek. A testvérek találkozásának helyén épült fel a Szentély.
- Szinát chinám: oktalan gyűlölködés
Ezt a történetet a Talmudban (Gitin 55-56) olvashatjuk. Egy gazdag ember elküldte a szolgáját, hogy hívja meg jó barátját, Kámcát egy lakomára. A szolga véletlenül Bár-Kámcát hívta meg, akivel viszont ellenséges viszonyban állt az ura. Amikor Bár-Kámcá megérkezett a lakomára, a gazdag ember feldühödött, és ki akarta őt dobatni a szolgáival. Bár-Kámcá rettenetesen megalázottnak érezte magát, és könyörgött, hogy hadd maradhasson, még az általa fogyasztott ételt is kifizeti. A gazdag ember hallani sem akart erről. Erre felajánlotta, hogy kifizeti az egész lakoma költségének a felét. A gazdag ember hajthatatlan volt. Bár-Kámcá már az egész lakoma minden költségét hajlandó lett volna állni, hogy ott maradhasson, de a gazdag nemet mondott. Bár-Kámcá körülnézett. Az asztalnál barátai ültek, az asztalfőn nagy rabbik, ám mindenki néma maradt, senki sem mert kiállni mellette. Bár-Kámcá szégyenében és megalázottságában a hatóságokhoz fordult és feljelentette a zsidókat. A gyűlölködés végül Jeruzsálem pusztulásához vezetett.
Miért olyan fontos hát a feltétel nélküli szeretet ahhoz, hogy állhasson a Szentély? Miért pont ezt a micvát választotta az Isten feltételül? A prágai Lőw rabbi, akit Máhárál néven ismerünk, így magyarázta ezt: Jeruzsálem és a benne álló Szentély célja, hogy egyesítse a zsidókat. Régen mindenki a saját oltárát építette fel, és azon áldozott az Örökkévalónak, de később Isten nekünk adta Jeruzsálemet és elrendelte, hogy áldozatot csak egyetlen kijelölt helyen lehessen bemutatni. Ez egyesítette a népet, az egyénekből egység lett.
Maga Jeruzsálem is azt jelenti, a béke városa. Békére épült és a célja is a béke megteremtése és fenntartása. Éppen ezért pusztult el akkor, amikor békesség, szeretet és kölcsönös megértés helyett gyűlölködés volt a zsidók között.
Végezetül álljon itt egy haszid történet. A bersádi Refáel rabbi (meghalt 1827-ben) híres volt arról, hogy mindig a tiszta igazságot kereste, és kerülte a harag minden megnyilvánulását. Elhivatottan járta Bersád (ma Ukrajna nyugati részén) környékének falvait és városait, és terjesztette a haszid tanokat. Egyszer épp egy kisvárosban tartózkodott tisá böávkor, és egy küldött érkezett hozzá: két csoport között viszálykodás tört ki, és arra kérték, segítsen elsimítani a problémát. A küldött azonban nemcsak az üzenetet adta át, hanem szabadkozott is, a híres rabbi és tanító biztosan nem szeretné éppen ezen a böjtnapon, népünk legszomorúbb napján meghallgatni a feleket. Refáel rabbi azonban így válaszolt: „Éppen ellenkezőleg! A Talmudból tudjuk, hogy a Szentély pusztulását az oktalan gyűlölködés okozta. Mi lenne hát megfelelőbb nap az évben arra, hogy elsimítsuk a viszályt és békét teremtsünk a zsidók között, mint éppen a mai?”