Száz évvel ezelőtt, ezen a napon, kiszlév 8-án hunyt el dr. szilsárkányi Szily Adolf szemészprofesszor, százak látásának visszaadója. Centenáriuma alkalmából rá emlékezünk.
Dr. Szily Adolf, akiről Bartók Imre, az Akadémiai Kiadó gondozásában 1954-ben megjelent A magyar szemészet története című könyvében azt írta, hogy „a XIX. század egyik legnagyobb magyar szemorvosa volt”, 1848-ban született Pesten Schlesinger Ármin szatócs és Éliás Jozefa háztartásbeli gyermekeként. Éles meglátásai és tudásvágya Bécsbe vitték, ahol 1872-ben szerzett orvosi diplomát, majd szintén ott kapta meg szemész-szakorvosi képesítését.
Miután visszatért a fővárosba, abban a megtiszteltetésben részesült, hogy fiatal kora ellenére 1878-ban a zsidó kórház szemészeti osztályának főorvosává nevezték ki; itt aztán több, mint négy évtizedet töltött el. Szakterülete a látóidegek elváltozásai voltak, illetve nagy tehetsége volt a szemtükrözéshez is, melyekről több cikke is megjelent. Tudományos publikációira a pesti egyetem is felfigyelt és 1883-ban magántanárrá nevezték ki, 1895-ben pedig az egyetemi rendkívüli tanári címet is megkapta.
1909-ben, a Magyar Orvosi Könyvkiadó Vállalat által megjelentetett négykötetes szemészeti kézikönyvben ő írta „A szemtükri vizsgálat és az ép szemfenék” és a „A szem világrahozott rendellenességei és fejlődési hibái” című kulcsfontosságú fejezeteket. De nem csupán rendelésekkel és tankönyvírással foglalkozott, hanem szemműtéteket is végzett, ő volt az első, aki elvetette a szembetegek ágyban történő operálását és bevezette a steril, kizárólagosan szemi beavatkozásokra specializálódott műtőt. 1914-ben az ő tervei szerint nyílt meg a zsidó kórház főépületének új szárnya is, ahol a földszinten fül-orr-gége osztály működött, az emeleten pedig szemészeti rendelés folyt.
A kimerítő rendelések, műtétek és szakmai munka mellett Szily doktor széleskörű társadalmi feladatokat is vállalt, évekig elnöke volt például a Vakokat Gyámolító Országos Egyesületnek. Társadalmi szerepvállalásáért 1903-ban „szilsárkányi” előnévvel magyar nemességet kapott, 1910-ben pedig az uralkodó magyar királyi udvari tanácsosi címmel is kitüntette.
A szemész professzor munkásságát egy kollégája az alábbiakban foglalta össze:
„A kórházat, illetve annak szemosztályát felkereső betegek száma évenként sok ezer volt, kik között túlnyomó nagyobb számban voltak a más valláshoz tartozó betegek, hiszen a kórház közel feküdt Budapest gyárvárosához, amelyek munkásai betegségükben vagy még inkább az őket ért balesetek alkalmával, mint a legközelebbi teljesen megbízható helyre fordultak tömegesen. Mindezen betegeket – amennyiben szembajjal jelentkeztek – Szily tanár a legnagyobb lelkiismeretességgel, nagy tudásával és jó szívével, vallásukra tekintet nélkül egyformán látta el tanácsával, segítségével. Mint igen ügyes operatőr, számtalan betegnek mentette meg veszendő szemvilágát, vagy adta vissza látását azoknak, kik azt elvesztették. Szegénysorsú szülők gyermeke lévén, sohasem feledkezett meg azon kötelezettségéről, melyeket a pesti izraelita hitközség kórháza kíván teljesíteni azokkal szemben, kiket Heine szerint a világ három legszörnyűbb csapása sújt, az, hogy: betegek, szegények és zsidók.”
Hosszabb, gyötrő betegsége után 1920. november 19-én, a zsidó naptár szerint kiszlév hónap 8-án tért meg az Örökkévalóhoz. Temetése a nagy nyilvánosság előtt történt, ahol jelen volt a szakma krémje; – a heszpedek sorát dr. Hevesi Simon (1868–1943) rabbi nyitotta meg. Teste a Kozma utcai központi izraelita temetőben pihen.
A Borsszem Jankó érclap az alábbi humoreszkkel búcsúzott a professzortól:
„Szily Adolf
Sok magyar szem világát mentette meg keze
S a csontkezű halál most éles szemét lefogta.
Ő már a Léthe néma partjára érkeze,
De feledés sosem lesz áldott nevének sorsa.”
Az Orvosi Hetilap pedig így köszönt el megbecsült kollégájától:
„Tudományos munkásságának maradó értékes bizonyítéka a látóidegfő morphographiája, művészetének tanújele e műnek általa készített bámulatos szépségű és tökéletességű rajzai. Jäger óta senkinek sem sikerült az övénél szebb szemfenékképeket festenie. Művész volt a zenében, de művésziek voltak operálásai is, melyek nagyban hozzájárultak nagy népszerűségéhez. Jósága, becsületes és szorgalmas munkássága volt a második tényező, mely az egész orszgából hozzá vonzotta a betegeket.”
Fia, dr. Szily Aurél (1880–1945) apja nyomdokaiba lépett és maga is elismert szemészprofesszor lett. Az ifjabbik Szily a pesti után a freiburgi egyetemen folytatta tanulmányait, ott is avatták doktorrá, ahol aztán 1905–1924 között először asszisztensként, majd főorvosként működött. A Die Anaphylaxie in der Augenheilkunde című könyvével európai hírnévre tett szert. 1924-ben a münsteri egyetemre került, melyet a kölni egyetemi katedráért sem hagyott el. A hitleri rendszer kiépülése egyre kisebb teret hagyott neki Németországban, így 1941-ben családjával együtt visszatért szülővárosába, apái Pestére. A holokausztot túlélte, 1945-ben őt nevezték volna ki a szemészeti klinika vezetésére is, azonban súlyos bélbaja megakadályozta hazai kiteljesülésében.
Cseh Viktor
Dr. Szily Adolf portréképe a források között szereplő Orvosi Hetilapból származik.
Források:
Béla Pál dr., „Dr. szilsárkányi Szily Adolf.”, Egyenlőség, 1920. 39. évf. 48. szám, 5–6. o.
Bíró Imre dr., „Horus – Szily Adolf, Szily Aurél”, Orvosi Hetilap, 1983. 124. évf. 34. szám, 2065–2066. o.
Grósz Emil, „Szily Adolf 1848–1920.”, Orvosi Hetilap, 1920. 64. évf. 48. szám, 462–463. o.
„Napihirek – Szily Adolf dr. temetése.”, Budapesti Hirlap, 1920. 40. évf. 276. szám, 3. o.
„Szily Adolf”, Borsszem Jankó, 1920. 53. évf. 48. szám, 5. o.