Szeresd felebarátodat, mint saját magadat

Hetiszakaszunk, a Kedosim (a.m. szentek) az előző hét tematikáját folytatja: szentek legyetek, mert szent az Örökkévaló, tartsátok be az Örökkévaló törvényeit, elkülönülve a kánaáni népek szokásaitól, megkülönböztetve magatokat a bálványimádóktól, mert szent az Örökkévaló.

A szabályok között szerepel ezen a héten többek között ez is:

Veáhávtá leréáchá kámochá – szeresd felebarátodat, mint saját magadat (M.III. 18:19)

Ez az a mondat, melyről rabbi Akiva, az egyik legnagyobb talmudi bölcs, azt mondta, hogy ez a Tóra legalapvetőbb parancsolata. Nem egyszerű micva ez, folyamatos önreflexiót, odafigyelést kíván, reflektálnunk kell másokra és mások érzéseire ahhoz, hogy megfelelően tudjuk teljesíteni.

A 613 parancsolat mindegyike Istentől kapott ajándékunk, és nem tehetünk különbséget köztük. Mégis láthatjuk időről időre, hogy egy-egy különösen kiemelkedő szellemi vezető nagyobb hangsúlyt fektet bizonyos micvákra.

A Talmud meséli (Sábát 31a), hogy egyszer egy nem-zsidó férfi elment Sámájhoz, aki korának egyik legnagyobb bölcse volt. Arra kérte, hogy tanítsa meg az egész zsidóságra annyi idő alatt, ameddig ő fél lábon áll. Sámájnak nem volt hozzá türelme, és elzavarta. A férfi erre a bölcs Hilélhez ment, és neki is elmondta kérését. „Amit magadnak nem kívánsz, ne tedd másoknak sem. Ez az egész Tóra, a többi csak magyarázat, menj, és tanuld meg”.

Rabbi Akiva azonban nemcsak a Tóra legfontosabb parancsolatának tartotta a felebaráti szeretetet, de a Talmudból (Bava Mecia 62a) tudjuk, hogy azt is tanította a tanítványainak: ha két ember vándorol a sivatagban, és az egyiknek van csak vize, tehát ha megosztoznak, mindketten meghalnak, de ha csak az egyikük iszik belőle, ő életben marad, akkor annak kell meginnia a vizet, akinek a tulajdona. Az élet védelmének parancsolata a felebaráti szeretet parancsolata fölött áll.

Rabbi Akiva tanítványai, akiket mesterük a fent idézett legfontosabb parancsolat betartására oktatott, úgy gondolták, hogy az életüket is feláldoznák, hogy a másik embert megmentsék. Ennek fényében érdekes, hogy hogyan vált a peszách és sávuot közötti ómerszámlálás időszaka, vagyis éppen ezek a hetek, melyekben most vagyunk, gyászidőszakká, melyben nem hallgatunk zenét, nem nyiratkoznak, és nem is tartanak esküvőt. Rabbi Akivának 24 ezer tanítványa volt, akik gyakorlatilag mind egyszerre, peszách és sávuot között haltak meg. Azt mondja a Talmud, hogy ez a tragédia a szinát chinám, az oktalan gyűlölet miatt történt. Tiszteletlenül, csúnyán bántak egymással, és ezért veszítették mind életüket.

Hogyan lehetséges, hogy éppen ezt a parancsolatot szegték meg mind, melyet mesterük a Tóra legalapvetőbb parancsolatának nevezett, vagy mellyel kapcsolatban meg kellett győzni őket, hogy saját életük mindig előrébb való egy másik ember életénél? Azt mondják, néha könnyebb valami nagy dolgot cselekedni, és az embernek saját magát feláldoznia mások érdekében, mint tisztelettel viseltetni mások iránt a hétköznapokban. A tanítványok éppen ezt tették egymás közt: éppen a leghétköznapibb pillanatokban nem tudtak kellő tisztelettel közeledni egymáshoz.

A Tóra tehát arra kötelezi a zsidókat, hogy ugyanazt a figyelmet, szeretetet, megbecsülést mutassák más emberek iránt, mint saját maguk felé. A Rámbán (rabbi Mose ben Náchmán) ugyanakkor, éppen a fenti történet alapján, felteszi a kérdést, hogy hogyan szerethetnénk más embereket éppen úgy, mint saját magunkat, amikor az ember saját életének kell előrébb valónak lennie. Ha viszont a saját életünk előrébb való másokénál, akkor hogyan szerethetünk másokat éppen úgy, mint saját magunkat?

A Rámbán úgy magyarázza, hogy ugyanazt az vágyat, mely bennünk munkál, hogy éljünk és legyünk jól, kell érezni más emberek iránt is. Ezt mutatja a héber szöveg is, a társad iránt – lereáchá, nem pedig a társadat – et reáchá, olvashatjuk. Akarjunk jót másoknak, dicsérjünk másokat, tiszteljük meg a másik embert és az ő tulajdonát, éppen úgy, ahogyan saját magunkkal szemben elvárjuk.

A Tóra néhány mondattal később arról is gondoskodik, hogy ne csak zsidók egymást közti kapcsolataira, de a nem zsidókkal való viszonyukra is érvényes legyen ez a gondolat:

Mint a bennszülött közületek, legyen nektek a jövevény, aki tartózkodik nálatok és szeresd őt, mint saját magadat, mert idegenek voltatok Egyiptom országában; én vagyok az Örökkévaló, a ti Istenetek. (M.III. 19:33)

A midrás kiemeli, hogy éppen azért kell a zsidóknak érzékenyebbeknek lenniük mások nehézségeire, mert ők maguk is idegenek voltak Egyiptom földjén, tapasztalták tehát, milyen érzés jövevénynek, idegennek lenni.

Érdekes viszont megnézni egy harmadik mondatot is, azt, amelyik éppen megelőzi a felebaráti szeretet parancsolatát:

Ne gyűlöld testvéredet szívedben, intve intsed embertársadat, hogy ne viselj miatta bűnt. (M.III. 19:17)

Szeressük a másikat, vagy intsük meg? Legyünk vele kedvesek, vagy éppen figyeljünk fel a hibáira és a tévedéseire, és rójuk is fel neki? „Jobb a nyílt feddés, mint a rejtett szeretet.”- mondja Slomó király a Példabeszédek könyvében (27:5). A Tóra azt tanítja itt nekünk, hogy a szeretetben benne rejlik a szigorúság is. Fegyelmezni, a figyelmet a hibákra felhívni szükséges és fontos, ám ezt alázattal és együttérzéssel kell megtennünk, hogy ne okozzunk vele fájdalmat.

zsido.com

  • Küldés emailben