Tegnap volt Szenes Hanna meggyilkolásának 74. évfordulója.

1944. május 20-án Szenes Hanna levelet írt bátyjának, Gyurinak. A brit hadsereg katonájaként éppen Jugoszláviában volt, a magyar határ közelében. Két hónappal korábban dobták le ejtőernyővel, és a helyi partizánok között várta, hogy átkeljen a határon és a halálra ítélt magyarországi zsidók segítségére siessen. Akkor még nem tudta, hogy néhány hét múlva egy magyar járőr elfogja, brutálisan megkínozzák, majd november 7-én kivégzik.

Hanna angolul írta a levelet, mert nem akarta, hogy a brit hadsereg cenzori hivatala, mely minden küldeményt megvizsgált, fennakadjon az idegen nyelvű levélen, és ezzel késleltesse annak célba jutását.

Az eredeti levelet az Izraeli Nemzeti Könyvtár őrzi Jeruzsálemben.

Kedves Gyurim!

Ismét egy rövid levelet küldök neked, hogy tudassam: egész jól vagyunk. Ez minden. Gondolom, minden barátom és rokonom neheztel rám, amiért nem írtam nekik. Talán még dühösek is. Kérlek, ha tudod, magyarázd el nekik a helyzetemet. Ha nem, hát majd később megbocsájtanak.

Anyának most nem írok, neki is neked kell írnod helyettem. Ezért megengedem, hogy akár az aláírásomat is odahamisítsad. Remélem, nem arra használod fel, hogy adósságba keverj!

Le sem tudom írni, hogy mennyire szeretnélek látni, beszélni veled, vagy legalább egy részletesebb levelet küldeni neked. Remélem, ezt jól tudod, ahogy azt is, hogy a leveleid megkésve érnek el hozzám, de előbb vagy utóbb azért megtalálnak és mindig nagy örömmel olvasom őket.

Ezerszer csókollak, és minden jó kívánok az otthoni barátaidnak is!

Hanna

A következő levelét már nem írhatta meg. A magyar határ átlépését követően Szenes Hannát egy csendőrjárőr fogta el. Budapestre, a Margit körúti fogházba került, ahol hősiesen állta ki a kínzásokat, és nem árulta el küldetése részleteit. November hetedikén a fogház udvarán agyonlőtték. Földi maradványait 1950-ben szállították Izraelbe, és temették el Izrael Állam nemzeti hőseként a jeruzsálemi Herzl-hegyen.

Emlékéből fakadjon áldás!

zsido.com

Forrás: NLI

Megszakítás