Egyesek szerint provokáció, mások szerint kontraproduktív, sőt egyenesen káros volt a zsidóságra nézve a 200 rabbi részvételével megtartott konferencia, amelyen részt vett többek között Izrael állam két főrabbija is. Oberlander Báruch rabbi szerint csak azt csinálták, amire az életüket tették: rabbik voltak.
Márciusra jellemző szeszélyes időjárás fogadta a Magyarországra érkező európai és izraeli rabbikat az Európai Rabbik Központjának (RCE) Budapesten rendezett konferenciáján. Ugyancsak jellemző az a légkör, amivel a hazai zsidóság ehhez a kérdéshez állt. Zsidó vezetők támadták mind az RCE-t, mind a szervezésben segítséget nyújtó Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséget, és a magyarországi chábád mozgalmat – mondván, a március 25-re tervezett rabbikonferencia a „parlamenti választásokba történő közvetlen beavatkozás lenne”, ami növelné az antiszemitizmust és a Jobbik szavazótáborát, és mozgósítaná az antiszemita szavazókat.
Oberlander Báruch rabbi, a magyarországi lubavicsi mozgalom alapítója, a Budapesti Ortodox Rabbinátus vezetője, aki az RCE vezetőségi tagjaként aktív résztvevője volt a programnak, nyílt levélben igyekezett tisztázni a vádakat. Ebben többek között így fogalmazott:
„Személy szerint ortodox rabbiként mindig kényesen ügyeltem arra, hogy távol tartsam magam a napi politikától. Így ebben a kérdésben sem hiszem, hogy feladatom lenne állást foglalni. Még akkor sem, ha kezdetektől egyre nagyobb aggodalommal figyeltem azt a vehemenciát, forradalmi hevületet, amellyel a Mazsihisz vezetősége az ügyben harcba szállt, közéleti megszólalások százait vállalva magára.
Az »emlékezetpolitika« számomra nehezen értelmezhetően szubtilis, mármár megfoghatatlan kérdéskörétől függetlenül aggasztónak tartom, ha egy öndefiníciója szerint vallásos zsidóságot képviselő szervezet, mi több, hitközségek »szövetsége«, elnök, igazgató és néhány rabbi úgy hallatják hangjukat a nyilvános térben, hogy megszólalásaikban a zsidó valláshoz köthető tartalom legkisebb tápláló morzsája sem fedezhető fel. A Hetiválasz múlt heti számában, Prőhle Gergely a következőket írja: »Bármennyire jogosak a zsidó közösség bizonyos aggályai, nehéz megérteni, hogy a Mazsihisz az egyszázalékos adófelajánlási kampányában miért a kormánnyal fennálló három vitás kérdés mentén próbálja egységbe forrasztani és mobilizálni a hazai zsidóságot.« 25 éve, amióta munkámat megkezdtem Budapesten, próbálom megérteni, hogy zsidó vallási és közösségi vezetők miért foglalkoznak, amúgy igencsak egyenetlen színvonalon, oly sok mindennel, csak és kizárólag a zsidósággal magával, a zsidóság erkölcsi, szellemi és spirituális üzenetével nem. Ebből a szempontból revelatív volt számomra az elmúlt pár hét és maga az imént idézett megfogalmazás.”
Később tisztázza a rabbikonferencia valódi célját:
„Miről is van szó? A brüsszeli központú Európai Rabbik Központja (RCE), mely közel 700 európai ortodox rabbi központi szervezete, melyben jómagam is vezetőségi tag vagyok, meghirdette, hogy a holokauszt 70. évfordulójának apropóján, idén márciusban Budapesten fogja tartani kétévente összehívott szakmai konferenciáját. A magyar sajtóban megjelent félrevezető híradásokkal ellentétben a közel kétszáz rabbi, a két izraeli főrabbi és az izraeli vallásügyi miniszter azért jön Budapestre, hogy megerősítse a magyarországi zsidó közösséget, és felhívja a figyelmet arra, hogy hetven évvel a holokauszt pusztítása után is virágzó zsidó vallási és kulturális élet bontakozik ki az európai kontinens második legnagyobb zsidó közösségében. A rabbik nem az antiszemitizmus ügyének megítélése céljából, nem egy köztéri szobor ügyében és még csak véletlenül sem a »parlamenti választásokba történő beavatkozás« érdekében jönnek Budapestre. Hanem azért, hogy arról beszéljenek, ami rabbik dolga, amiről beszélni felhatalmazásuk van, amihez értenek: a zsidó életről, a zsidó közösségről, a zsidó vallásról, a zsidóságról.”
Oberlander rabbi élesen felszólalt a hitközségek és a zsidó vezetők szereptévesztése ellen is: „Nem megkérdőjelezhető, hogy lehet személyes érintettségünk vagy politikai meggyőződésünk okán véleményünk arról, hogy mennyire káros vagy ad absurdum mennyire jelentéktelen a zsidóság jövője szempontjából egy köztéri szobor felállítása, egy holokausztmúzeum tartalma. De ha zsidó hitközségi vezetőként ezt – és kizárólag ezt – tesszük nyilvános mondanivalónk központi üzenetévé, észrevétlenül is beleeshetünk abba a hibába, hogy megfeledkezünk feladatunk és létünk lényegéről, alapjáról. Egy zsidó hitközség lényegi mondandója nem lehet más, mint a vallás, a zsidó oktatás, a közösség szervezése, a hagyomány.”
Végül a zsidó szervezetek programjául a „szemitizmusra” azaz judaizmusra való koncentrálást tűzi ki: „Édesapám, 1944-ben, 16 évesen Budapest utcáit járta hamis papírokkal, nap mint nap a halál elől menekülve. A holokauszt borzalmait soha nem felejtette, és tett azért, hogy mi se felejtsük. De rabbiként soha eszembe nem jutott, hogy ez lenne a zsidóság központi témája. Ahogy egyszer egy rabbikonferencián hallottam egy, a sajtónak nyilatkozó kollegámtól: „Mi nem az antiszemitizmusra, hanem a szemitizmusra koncentrálunk”.
Nincsenek illúzióim; tudom, hogy Magyarországon a legtöbb zsidó származású ember a saját zsidóságára csak az antiszemitizmus és a holokauszt emléke kapcsán gondol. Nekünk, rabbiknak, zsidó hitközségeknek elsődleges feladatunk az lenne, hogy ezt meghaladjuk, hogy beszéljünk a zsidó vallás 3000 éves szellemi örökségéről, hogy megismertessük a közösségi élet szépségeit, hogy felhívjuk a figyelmet a családi értékek jelentőségére. Ha mi, rabbik is kezdenénk elhinni, hogy a zsidóság az antiszemitizmus elleni küzdelemről szól, akkor nagy bajban lennénk.”