Londonban Csák János nagykövet utolsó hivatalos rendezvényén a magyar holokauszt 70 éves évfordulójára emlékeztek. A londoni magyar nagykövetségen rendezett eseményen megjelentek a helyi és nemzetközi zsidó közösségek képviselői éppúgy, mint az angol mértékadó sajtó újságírói. A meghívott vendégek között volt Dr. Schöpflin György, Európa Parlamenti képviselő és Vivian Wineman, a brit zsidóság képviselőit tömörítő szervezet elnöke is.

Edwin Shuker, az Európai Zsidó Kongresszus angol alelnöke beszédében elmondta: figyelemmel kísérik a magyar zsidó közösséggel kapcsolatos ügyeket. A Zsidó Világkongresszus idején tett Budapesti látogatása alkalmával személyesen is megismerkedett a hazai közösséggel. Aggodalmát fejezte ki a szélsőséges hangok erősödése kapcsán, amelyek különösen aggasztó formát öltöttek a Holokauszt-év kapcsán. Ugyanakkor pozitívumként emelte ki, hogy a magyar állam támogatja az antiszemitizmus monitorozásáért tett erőfeszítéseket.

Köves Slomó rabbi, akit az utóáldás elmondására kértek fel, beszédében a kenyérre mondott utóáldás szavait vonatkoztatta az ünnepségnek apropót adó megemlékezésre. Mint mondta, az áldásban használt szavak a kenyér elkészültéhez vezető nehéz munkára emlékeztetnek bennünket. Ám ez a nehéz munka nem feltétlenül a fizikai nehézségeket jelenti, hanem azt, az Ádám és Éva óta meglévő kihívást, ami a jó és a rossz különválasztása jelent. Nehéz spirituális munka a megemlékezés is: szembenézni a múlttal, felismerni és elismerni a hibákat, és tanulni belőlük. Mint mondta, bizakodó a magyar társadalom szembenézését illetően. Hozzátette, a zsidóságnak is fontos a múltjába tekinteni, és újra felépíteni az elpusztított közösségeket.
 

Megszakítás