A tatárföldi cég reklámja szerint a jégkrémbe kóstolva rájön az ember, hogy nem is olyan szegény, mint amilyennek tűnik.

Meglehetősen bizarr marketinget választott egy cég Oroszországban. A Moszkvától csaknem 970 kilométerre tevékenykedő Slavitsa ugyanis izraeli zászlóba csomagolta legújabb termékét, aminek a „Szegény zsidók” nevet adta.  

A tatárföldi régióban fekvő Naberezhnye Chelny zsidó közössége felszólalt a döntés ellen. Leonid Shteinberg, a közösség vezetője a jégkrém forgalmazásának leállítását kérte annak „rasszista” neve miatt. A helyi ügyészség azt nyilatkozta, hogy vizsgálatot indítanak a panasz nyomán.

Az új terméket február 28-án, a közösségi médiában kezdték el hirdetni. Az ismertető szerint a jégkrém „ropogós tölcsérben csokoládés és aszalt szilvás fagylaltot” rejt, aminek a tetején mogyoró van. „Ennek ízét megkóstolva kiderül, hogy nem is olyan szegény, mint amilyennek tűnik” – szerepel a leírásban.

A Slavitsa már más botrányos termékelnevezéssel is felhívta magára a figyelmet. Nemrég Barack Obamáról neveztek el egy csokoládét, majd az ukrán nemzetre használt pejoratív jelzőt választották másik jégkrémjük nevének – olvasható a Jewish Telegraphic Agency honlapján.

zsido.com

Kép forrása: JTA

Megszakítás