Száz éves a tel-avivi Bauhaus

Tel-Aviv Izrael gazdasági központja, a világ vegán fővárosa és a föld egyik leginkább befogadó városa. A Fehér Városnak nevezett negyede 2003 óta a világörökség része, köszönhetően a százéves évfordulóját ünneplő Bauhaus stílusában épült házainak. Maga a város a 110. születésnapját ünnepli idén.

Mintegy négyezer épület készült 1930 és az 1948-as ország alapítás között e szép és letisztult stílusban, így a Fehér Város Tel-Aviv belvárosában ma a világ legnagyobb Bauhaus épületcsoportjának otthona.

A Bauhaus németországi eredetű művészeti mozgalom volt, iskolája 1919-33 között működött. A náci párt felemelkedése az iskola bezárásához vezetett. Tanulóinak jelentős része elhagyta Németországot, és némelyikük az államalapítás előtti Izraelben telepedett le, sok más, németországi zsidóval együtt, akik közé olyan művészek is tartoztak, akik ugyan nem a Bauhaus iskolájában tanultak, ám stílusukat nagyban meghatározta annak eszmeisége.

Az 1909-ben alapított Tel-Aviv kisváros volt, és az 1930-as évek nagy bevándorlási hulláma nyomán hatalmas lett a kereslet a lakásokra. A hihetetlenül gyors ütemű építkezéshez a Bauhaus stílust szemelték ki, annak modernsége, tiszta vonalvezetése és sallangmentessége miatt. A Bauhaus a funkciót helyezi a forma elé, az e stílusban épült házak a benne lakók igényeit szolgálják. Mivel különféle helyeken különféle igények merülnek fel, a Bauhaus épületek némileg különböznek a világ egyes tájain. „[Az építőknek] az volt a célja, hogy megfeleljenek az itteni klímának. Nagy, európai ablakok helyett kicsi ablakokat építettek, mert itt túl erős a fény, és túl nagy a meleg. Ezért is van minden házon legalább egy nagy erkély.”- mondta Micha Gross, a tel-avivi Bauhaus-központ igazgatója.

Egy másik, könnyen megfigyelhető helyi sajátosság, melynek oka szintén a magas hőmérséklet, a lapos tető: „A lapos tető nagyon hasznos itt. Az ember felmászhat rá, kertet építhet, összejöveteleket tarthat, teregethet.” Ám a helyi sajátosságok kialakítása mellett az építők ragaszkodtak a Bauhaus általános elveihez. A mindenekfelett állóan funkcionális épületekre jellemző az irányzat forradalmi és merész újítása, az aszimmetria. Az épületek anyaga megerősített beton, és a korszak technológiai fejlesztéseinek megfelelően nem maguk a falak, hanem oszlopok tartják.

Tel-Aviv Fehér Városa az Allenby utcától a Járkon-folyóig terjed. Keleti oldalát az Ibn Gvirol és a Begin utca határolja, nyugati határát a Földközi-tenger jelenti. E hatalmas területen természetesen nem minden épület viseli magán a Bauhaus jegyeit, de amelyik igen, az annak a lehető legtisztább és legjellegzetesebb tulajdonságait hordozza. A mintegy négyezer Bauhaus épületnek nagyjából a felét jelölték ki állagmegőrzésre, attól függően, hogy eredeti-e az épület, hol áll, és ki volt a tervezője. Gross szerint nagyjából 150 építész dolgozott akkoriban a városban e stílusirányzatot követve, ám nem mindegyikük ismert. „Egyesek többet építettek, mások kevesebbet… Többségük Oroszországban, Ukrajnában, vagy Lengyelországban született, de Németországban tanultak.” Mindezen építészek közül összesen hat tanult az eredeti Bauhaus-iskolában. Egyik közülük Izrael egyik legismertebb építésze, Árje Sáron volt, aki a német iskolában megismert szociális ideológiát ültette át a gyakorlatba, például úgy, hogy munkásszállókat épített Tel-Avivban.

„A Bauhaus demokratikus, sőt, egy kissé szocialista mozgalom. Definíció szerint nem létezik Bauhaus stílusú katedrális, vagy palota. Ami különleges benne, az az, hogy minden a lakók javát szolgálja. Ezért sem lehet tolakodó. Minden egyes épület tükrözi ezeket az eszméket.”- mondta Gross, hozzátéve, hogy a kortársak kifejezetten kedvelték a stílust.

A Bauhaus-épületeket az egész Fehér Városban renoválják. A munkálatok élén a városháza állagmegőrzésre specializálódott csapata áll, mely már a 2003-as UNESCO-döntés előtt is jelentős forrásokat áldozott erre a célra.

A százéves évfordulót a Bauhaus-központ számos kiállítással és eseménnyel ünnepli. Az első kiállítás januárban és februárban látható a központ épületében a tel-avivi Dizengoff utcában, és Josef Rings és Erich Mendelsohn építész munkásságával foglalkozik. A következő kiállítást június végén nyitják meg, és a világ valószínűleg egyetlen, Bauhaus stílusban épült tere, a Dizengoff tér lesz a témája. Szeptemberre pedig egy, Árje Sáron munkásságát bemutató kiállítást terveznek.

Emellett különleges, vezetett, vagy önálló sétákon is részt vehetnek az érdeklődők. Az önálló sétákhoz a Bauhaus-központ angol, német, kínai, francia, olasz, orosz és természetesen héber nyelven biztosít idegenvezetést fejhallgatón keresztül. „Az ember csak sétálgat a Fehér Városban, és élvezi ugyanannak a témának a variációit. Egy kör alakú ház, egy egyenes oldalakkal körülvett épület, meg egy másik, kitüremkedésekkel – izgalmas látni, hogyan változott meg újra meg újra ugyanaz a dolog.” – mondta Gross, aki azt is fontosnak tartja, hogy az épületek mögött meghúzódó ideológiával is megismerkedjünk: a második világháborút megelőző Weimari Köztársaság modernizmusával, liberalizmusával és demokráciájával.

Kellemes látogatást kívánunk!

zsido.com

Forrás: israel21c

  • Küldés emailben