Sorry, mégsem támogatom az Izrael ellenes bojkottot

Greta Gerwig amerikai színésznő bocsánatot kért amiatt, hogy aláírt egy olyan petíciót, amely a zsidó állam ellen irányult.

Bocsánatot kért Greta Gerwig amerikai színésznő, amiért júliusban aláírt egy Izrael-ellenes dokumentumot – közölte az Arutz Sheva szerdán. Nyáron Gerwig 60 másik művésszel együtt írta alá azt a levelet, melyben felszólították a Lincoln Center vezetőségét, hogy töröljék „A világ végére” (To The End Of The Land) című előadást – tekintettel arra, hogy az David Grossman izraeli író novellája alapán készült, és a színdarabot Izrael Észak-Afrikai Kulturális Ügyekért Felelős Irodája támogatta. A petíciót az Adalah-NY nevű palesztin érdekvédelmi csoport kezdeményezte.

Gerwig a New York Postnak adott nyilatkozatában elismerte, hogy valójában nem volt tudatában annak, milyen ügyet támogat. „Idén nyáron egy közeli barátom megkért, hogy adjam a nevem egy levélhez” – mondta a színésznő. „Általában nagyon odafigyelek, hogy milyen ügy mellé állok, de most nem így történt” – tette hozzá.

„Ehelyett – látva, hogy sok barátom és ismerősöm aláírta, akiket gondolkozó és tiszteletreméltó személyeknek tartok – hozzájárultam, hogy nevemet adjam az egészhez. Habár teljes mértékben tisztelem a többi aláírót, hiba volt – az én hibám – aláírni olyasvalamit, ami a személyes ismeretemen vagy tapasztalataimon kívül áll. Bocsánatot kérek azokért a zavarokért vagy esetleges sérelmekért, amiket okoztam” – mondta Greta Gerwig nyilatkozatában.

zsido.com

Kép forrása: Arutz Sheva

 

  • Küldés emailben