A Figyelő év végi számában Köves Slomó beszél a közösségépítés fontosságáról, a hagyományos tanítás és a modern technikai eszközök viszonyáról, illetve arról a gondolatról, ami a Chábád Lubavics mozgalom alapja.
A Jóisten minden élőlényt csoportosan teremtett, kivéve az embert – neki magának lett azonban belső igénye, hogy ne legyen egyedül. Isten tehát azt akarta, hogy az ember maga tapasztalja azt meg, mennyire lényeges is a társaság – vezeti vissza a közösség fontosságát a Bibliára az óbudai zsinagóga 36 esztendős rabbija. A zsidóságban szakrális szempontból is különös erővel bír a közösség: az az ima, ami nem ilyen körben történik, nem is lehet teljes. A tanulást is akkor tekintik hatékonynak, ha legalább két ember dolgozik együtt: az így keletkezett – például az eltérő szövegértelmezésből adódó – feszültségből eredeztetik az előre haladást. „Az a tapasztalatom, hogy aki a zsidósághoz visszatalál, az jellemzően nem azért megy el a zsinagógába, mert hívja az égi hang, hanem azért, mert közösséget keres magának, a gyerekeinek. Magam rendhagyó csapathoz tartozom, mert ugyan én sem vallásos zsidóként nevelkedtem gyerekkoromban, de engem a spiritualitás vonzott: a vallás mély, filozófiai és lelki tartalma érintett meg 11-12 éves koromban”- mesélte lapunknak a ma már négy gyermekes egyházi vezető, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija.
A közösségépítést nem oktatják a hittudományi főiskolákon – a rabbi franciaországi, izraeli és tengerentúli jesivákban inkább megtapasztalta azt. „Bárhol is tanultam, minden szombaton elsétáltam egy közeli zsinagógába, ahol beszédet tartottam, gyerekprogramot szerveztünk, vagy éppen idősotthonban jártunk. Az ember azt is megtanulja, hogy az a tudás, amit ott magáévá tesz, azért van, hogy aztán továbbadja. Van egy héber mondás: az ember azért tanul, hogy taníthasson. Minden tudást le kell tudni fordítani a mindennapokra. Ez a gondolat rám is nagy hatással volt”.
Ennek szellemében munkálkodik azóta is. Mint mondja, a közösségépítésben egyaránt fontos a közvetítő eszköz, és maga az üzenet is. Nem elég tudni, hogy a Facebookot kell használni újsághirdetés helyett, ha a tartalom nem rezonál az emberek mindennapjaira, akkor nem lehet célt érni vele. Tudni kell, hogy mi az az üzenet a háromezer éves tanításból, ami az embereket itt és most megszólítja. A hagyományos tanítást azonban nem szükséges felvizezni: az emberek örülnek, ha valami autentikusat kapnak – tapasztalja.
Az eszközök tekintetében ellenben fontos a nyitottság. Ezt már közel húsz éve felismerve jött az ötlet, hogy a Sziget Fesztiválon állítsanak ki egy zsidó standot. A rabbi tanácsa tíz forintért – írták ki, miközben sokan tartottak az antiszemita reakcióktól. Az érdeklődők azonban egyre jöttek, mára pedig már nagy hagyománya van a Zsidó Sátornak – olyannyira, hogy idén először az EFOTT fesztiválra is kitelepültek. Annak idején az volt a cél, hogy jelezzék: nem félnek kimenni az emberek, a bulizó fiatalok közé. Sokan ott és akkor beszéltek életükben először nyíltan a zsidóságukról. „Ehhez azonban ott kell lenni a buli központjában, nem pedig a zsinagógában. Mert oda nem fognak elmenni. A kérdezők egy része egyébként antiszemita volt, sokan életükben először találkoznak rabbival. Ám akárki is jött, úgy a negyedik kérdés után jellemzően a párválasztás és a nemi élet kérdéseire tért rá. Ebből pedig az látszik, hogy az emberek többsége kíváncsi arra, hogy egy ilyen szakállas-sapkás rabbi milyen gondolatokkal tudja őt ennek kapcsán gazdagítani.”
Vagy egy másik példa az eszközök fontosságáról: létezik Tokaj-hegyalján egy zarándokút, amely az ottani csodarabbik sírjai köré épül. Ehhez felvitték a környékbeli zsidó temetők sírjainak adatait GPS koordinátákkal együtt. Ezt magyarra le is fordították, így egy tízezer fős adatbázisban lehet keresni. S mindez egyénileg bővíthető, ily módon bárki részévé válik a közösségnek. Fontos, hogy az emberek érezzék: adhatnak is, s rájuk szükség van. A rabbi hangsúlyozza: minden ambíciónk mögött annak igénye áll, hogy érezzük, szükség van ránk. Ezt pedig közösség nélkül lehetetlen elérni. Az ugyanis nem arról szól, hogy onnan mindenki hazavihet valamit, hanem arról, hogy van valami mindenkiben, amivel gazdagíthatja azt.
Ez a gondolat a Chábád Lubavics haszid mozgalom alapja. Köves Slomó számára az Amerikából visszatelepült Oberlander Báruch, az irányzat magyarországi megteremtőjének és vezetőjének tanítványaként adta magát ez a közösség, illetve ez a vallási irányzat. Mint mondja, összetartó erejük nem abban áll, hogy mindenki ugyanúgy él, hanem van egy tanítás, amit mindenki fontosnak tart, és amiből a személyes életében mindenki annyit valósít meg, amennyit tud. Az irányzat ma már saját óvodával, iskolával rendelkezik – úgy 130 kisgyerek jár az intézményekbe -, s most dolgoznak a gimnázium megalapításán. Nyári és téli táborok indultak és a világi iskolákbeli hittan oktatásban is nagyon aktívak a tagok – létszámuk 6-700 körüli.
„Igazságtalan, hogy mindig én szerepelek, miközben a rabbi felesége, a rebecen, jellemzően mindig nagyobb hatással van a közösségre, mint a férfiak. A feleségem egy időben iskolán kívüli gyerekprogramok szervezésében volt nagyon aktív, majd pedig női klubot indított más rabbi feleségekkel együtt. Utóbbi 13 éve működik, évente 4-5 alkalommal 2-300-an jönnek össze és egy-egy aktuális „zsidó” kérdés mellett valami női témát is megbeszélnek – legyen szó pszichológiáról vagy akár a sminkelésről”.
Idehaza a zsidó lét máig sok érzékenységet és szorongást kiváltó téma. A Holokauszt és a zsidótörvények, majd pedig a kommunizmus vallásellenessége leépítette a felszabadult közösségi együttlét formáit. „Vissza kell találni a gyökerekhez. A nagyszülők generációja a megtapasztalt rémségek okán úgy döntött, hogy teljesen elvágja magát a közösségtől. Aztán ez az elhatározás gyengült a szüleim majd az én generációm esetében, és szinte eltűnik a gyerekeim korosztályában. A világ is változott: 100-150 éve még azt gondolták, hogy a vallás elveszti majd jelentőségét. Ez nem így lett. Bebizonyosodott, hogy arra nemcsak a nehéz időkben van szükség, hanem a jólétben is. Fontos az a spirituális töltet, amelynek révén az ember kicsit a világ fölé tudja emelni a tekintetét. Úgy érzem, hogy nekem, nekünk e téren sok tennivalónk van.”