Segítőkész barát és kíméletlen kritikus – Naftali Krausra emlékezünk

 

Hosszú, éveken át tartó betegség után január 27-én – svát hónap 11-én -, szombaton, pár órával a 86. születésnapja előtt elhunyt Naftali Kraus író, újságíró. Kollégák, barátok, kortársak emlékeznek.

 

Naftali Kraus életútja

Naftali Kraus Budapesten született 1932-ben, szüleinek első gyermeke­ként. A Dob utcában működő or­-
todox Taj­rász Emesz zsidó fiúiskolában ta­nult, a háborús éveket a gettóban vészelte át. Tanulmányait a felszabadulás után még Budapesten és vidéken, a hajdúhadházi jesivában folytatta, majd 1949-ben alijázott az újonnan kikiáltott Izrael Államba. Itt először a Husztról származó Jiszráel Mose Dusinszky jesivájában tanult, majd két évig szolgált az izraeli hadseregben. Izraelben nősült, három gyermeke és számos unokája, valamint dédunokája született. Felesége révén került kapcso­lat­ba a Chábád mozgalommal és ha­mar a lubavicsi Rebbe elkötelezett követőjévé vált. Fia, Shmuel Kraus rabbi a Crown Heights-i lu­bavicsi bét din (zsidó vallási bíróság) titkára, két lánya, Mirjám Sein­del Hárpáz és Ráchel Nov Izraelben él.

Újságírói pályafutását 1954-ben kezdte meg, héber, jiddis és magyar nyelven publikált izraeli (Seárim és Mááriv), amerikai (Algemeiner Journal), illetve magyar (Magyar Rádió, Magyar Hírlap, Új Élet és a Chá­bád Lubavics lapjai) újságokban. Izraeli tudósítóként, illetve a zsidóságot terjesztő, kulturális cikkek írójaként volt ismert újságírói körökben. 2002-ben Hiller István akkori kulturális miniszter Pro Cultura Hungarica díjjal tüntette ki.

Naftali Kraus meggyőződéses lu­­ba­vicsi haszid volt, és igen nagy öröm­mel töltötte el, hogy az Oberlander házaspár 1989-ben Budapestre ér­kezett. Teljes erővel vetette bele magát a munkába, segítette az új sáliách
házaspár működését, és aktívan részt vett a magyar nyelvű publikálás­ban, mind az újság-, mind pedig a könyvírás terén. A haszid gondolatokkal, történetekkel teletűzdelt Ősi forrás sorozat hiánypótló volt az 1990-es években öntudatára ébredő magyarországi zsidó fiatalság – és az őket meg­előző generáció – számára. A Ha-
­yim Halevi Donin rabbi tollából szár­mazó, Naftali Kraus fordításában meg­jelent Zsidónak lenni ugyanígy nem hiá­nyozhatott a zsidóság iránt érdeklődők könyvespolcáról.

Összesen 31 könyve jelent meg magyarul, melyek témájukban elsősorban a zsidóság különböző as­pektusait – például a hetiszakaszo­kat, ünnepeket, haszid legendákat, a Tánách, vagyis a zsidó Biblia kü­lönböző könyveit – dolgozzák fel. A méltán népszerű Ősi forrás so­rozat a maga 24 kötetével széles és átfogó betekintést nyújt a zsidó gondolkodás, irodalom és történelem, valamint a zsidóság hétköznapjainak és ünnepeinek világába.

Sajátos, narratív jellegű stílusban megírt műveit életrajzi elemekkel, anekdotákkal, az olvasóhoz való közvetlen – igencsak szókimondó – kiszólásokkal fűszerezte, élővé téve az elbeszéléseket. Bármely témáról írt is, nem hiányozhatott alkotásaiból a sajátos, fanyar humor, és a néhol éppen csak megbújó, máshol pedig élesen felszínre kerülő kritikus hangvétel. Ez a stílus jellemezte izraeli újságírói pályafutását is, héberül sem rejtette véka alá gyakran markáns véleményét, akár Izraelről, akár Magyarországról, politikáról, vagy vallási életről volt szó.

Az áldozat visszatér a tett színhelyére cí­mű önéletrajzi regénye 2002-ben lá­tott napvilágot. A könyv segítségével nemcsak a termékeny író életével és munkásságával ismerkedhetünk meg, hanem képet kaphatunk a huszadik század történelmi változásairól, magyarországi politikai, vallási és egyéb szempontból jelentős egyéniségeiről is. Magyarországhoz, a magyar történelemhez fűződő kettős viszonya is kifejeződik ebben a munkában. Naftali Kraus gyermekkorát a nácizmus egyre sötétebb felhője árnyékolta be, kiskamaszként gettóba zárva, állandó rettegésben kellett élnie. Ugyanakkor ez volt az az ország, ahova első emlékei fűzték, és az érzelmi kapocs örökre megmaradt. Egész életében kiemelkedően fontosnak tartotta, hogy tudásával gyarapítsa, gazdagítsa a magyarországi zsidóság ismereteit saját népéről és kultúrájáról, és hozzásegítse az éppen magukra találókat ahhoz, hogy elindulhassanak a zsidóság megismerésének útján. Ennek az ismeretterjesztő munkának szentelte élete, illetve munkássága igen jelentős részét.

Írói működésének azonban csak egy részét teszik ki a kötetek. Újságíróként, a fent említetteken kívül, lubavicsi haszid elköteleződésének szellemében, kiemelkedő szerepet vállalt a zsidóság szélesebb közönséggel való megismertetésében a magyarországi Chábád kiadványain keresztül is. Így hosszú éveken át volt állandó munkatársa a Gut sábesz című hetilapnak, illetve az Egységnek is. A kor szellemét követve az internetes sajtóban is megjelentek az írá­sai, a zsido.com rendszeres szerzője volt, 2008 és 2014 között pedig saját blogot vezetett judaizmus.blogspot.co.il címen. A Chábád kiadványaiban, illetve az internetes felületeken megjelent írások követik Naftali Kraus köny­veinek tematikáját és stí­lusát, köz­érthető, közvetlen és könnyen elérhető formában szólnak a zsidósá­got éppen felfedező, illetve abban magyar nyelven elmélyedni kívánó olvasó számára.

Naftali Kraus halálával a magyarországi zsidó élet, és azon belül a lubavicsi közösség igen értékes és eredeti tagját veszítette el. Emléke legyen áldott!

 

Az „árvák” gyámolítója

Köves Slomó rabbi megemlékezése

12 éves voltam, amikor megismerkedtem Naftalival. Először csak metafizikai értelemben. Ekkor, 1991-ben adták a kezembe ugyanis a Talmud Tórák országos versenyén első könyvét az „Ősi forrás”-t. Ahogy hazaértem, elkezdtem bújni a vaskos kötetet, ami abban az időben, amikor még alig volt magyar nyelvű zsidó vallási irodalom, igazi gyöngyszem és csemege volt.

De Naftali munkája nem csak a hihetetlen termékeny könyvírásban merült ki. Magával ragadó humora és aktivitása, karizmatikus személyisége mellett a magyar zsidóság iránti elkötelezettsége volt lenyűgöző. Számos Izraelbe vagy Amerikába vándorolt vallásos honfi látogatott haza az elmúlt 30 évben, de nagyon kevesen voltak azok, akik valóban többet tettek a sajnálkozó érdeklődésnél. Naftali a ’80-as évek végétől mindent megtett a zsidó vallásos élet felélesztése érdekében. Sőt! Ez volt egyetlen fókusza nyugdíjas éveiben. Igazi realista, a földön két lábbal álló ember volt, mégse vesztette el a reményt egyetlen percre sem abban, hogy lehet még jiddiskájtot csinálni Magyarországon. Határtalan jó szíve volt. Ő és felesége, Bátjá minden „árva” magyar fiatalt bármikor melegen fogadtak Tel Aviv-i otthonukban. Sohasem felejtem el, hogyan ápoltak 40 fokos lázzal, amikor 13 évesen Izraelben tanultam. Naftali különleges ember volt. Halálával igazán szegényebb lett a magyar zsidóság.

 

Morénu Naftali Kraus

dr. Haraszti György történész megemlékezéséből

Mint jó néhány munkájának szerkesztője, elmondhatom, hogy gondolatai, megfogalmazásai, történetei, többnyire a szerzőre való hivatkozás nélkül a mai magyarországi zsidóság szinte valamennyi irányzatában visszhangra találtak. Ez a népdalok névtelen szerzőihez hasonló, mégis ismertség valahol talán az íróember legnagyobb jutalma! Egy ideig az Országos Rabbiképző Intézet – Zsidó Egyetem honlapjának állandó szerzője is volt, ekkor kapta ünnepélyesen a morénu címet, de utóbb elvi okokból eltávolodott az intézménytől. N. K. elvei védelmében soha nem ismert tréfát, vitriolba mártott tollal vérre menő polémiákat folytatott minden és mindenki ellen, aki szerinte ártalmára volt a jiddiskájtnak.

Egy dolgot azonban senki sem tagadhatott, aki közelebbről ismerte. A mindig harcra kész közéleti Kraus (szigorúan így!) mellett ott volt az elbűvölő humorú, mindig életvidám, szolgálatkész, impozáns megjelenésű magánember; barátai, ismerősei, sőt vadidegenek önzetlen támogatója, a megtestesült segítőkészség, jótékonyság. Aki valamelyik írásáért haragudott rá, az is megbékélt vele, ha néhány percet eltöltött a társaságában.

Bár az ő lelkialkatával nehéz lesz, nyugodjék békében!

 

A kompromisszumot nem ismerő tanító

Dr. Feldmájer Péter, ügyvéd, a MAZSIHISZ egykori elnökének megemlékezése

Naftali Kraus nemcsak tanította, nemcsak ismerte az őseinktől reánk maradt törvényeket, de azok szerint is élt és hitte, hogy azokat át kell adnia a megmaradt, tudását és hitét vesztett magyar zsidóságnak. Hitbéli kérdésekben kompromisszumot nem ismert, igazi tanítóként nem csak saját magától, mindenkitől a maximumot követelte meg.

Példátlan munkabírása, a magyar nyelv kifogyhatatlan csodáinak ismerete és használta, tettei és szavai egysége, egyaránt hitelessé tette őt, barátai és ellenfelei, hittestvérei és a hitetlenek, kedvelői és gyűlölői előtt. Olyan munkát végzett el, amely nem az ő dolga lett volna, de azok, akik ezért rangot, dicsőséget, pénzt kaptak, nem végezték el feladatukat, mert tudatlanok, lusták és hitetlenek voltak. Ő megtette helyettük is, bízva az Örökkévalóban, alázattal, a siker halvány reménye nélkül, remélve, hogy talán hagy némi nyomot az új zsidó nemzedékek lelkében és fejében.

Ahogy mifelénk mondják, „Legyen neki könnyű a Föld.”

 

Akitől Naftali Kraus félt

Salamon Miklós, Naftali Kraus barátjának megemlékezése

Mindent egynek rendelt alá a sokéves küzdelme során: a magyarországi zsidóság megmentésének az asszimilációval szemben, mert az asszimilációt a holokauszttal összemérhető veszélynek tartotta. Hangoztatta, hogy ebben a harcban nem fél senkitől, kivéve… és ilyenkor felfelé mutatott ujjával.

Azonban az Írók Boltjában tartott egyik könyvbe­mutatóján, amikor egy ultrajobboldali csoport egy fe­nyegető hangvételű, ellene szervezett tüntetést tar­tott, láthatóan megszeppent. Mellette ültem, pró­bál­tam megnyugtatni. És halkan emlékeztettem, hogy hiszen a kint randalírozók nem … és mutattam felfe­lé. Elmosolyodott és azt válaszolta: „Ez csupán a get­tóból kimenekített testem zsigeri félelme. De a lel­kem most sem fél!”.

 

Aki feltette a mezuzát

Benedek István Gábor író megemlékezéséből

Tisztelettel, megbecsüléssel gon­do­lok a sok szenvedés után meghalt barátomra, aki szellemi érte­lemben gazdagította életemet, mun­kámat. Aki barátja, segítője volt fivéremnek élete utolsó időszakában is, s aki lakásom ajtajára felhelyezte a zsidó otthon jel­képét, a mezuzát.

 

Az első sábesz Izraelben

Davidovics Jiszráél megemlékezése

  1. április 15., péntek. Életem első repülőútja. Először egyedül az ismeretlenbe.

„Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj” – gondolom. Ez az idézet ismerős számomra. Ez talán az utolsó ismert szóvég a következő napokon. Egy hosszú szakállas katonatiszt, mint később megtudom, hogy egy őrnagyi rangú tábori rabbi, kivisz a reptérről minden bürokrácia nélkül. Kint várt Naftali.

… Mindjárt sábesz. Rohanunk a zsinagógába. Fiatalok, öregek, feketék, fehérek. Úristen, ezek mind zsidók?! Ezek tartják is a vallást?! Ezeregy kérdés és ezeregy válasz. … Hogy lehet valaki egyáltalán vallásos a XX. században? Délelőtt mindenki a hírhedt terrorista, Abu Jihad meggyilkolásáról beszél. Nekem fogalmam sincs arról, hogy az ki. Az iszlámról annyit tudok kb., ami az Egri csillagokban le van írva.

Naftali, mint ismert újságíró, az események kö­zepén áll. „Ezek a mieink voltak. Naná, mert az eszkimók!” (Hivatalosan ezt csak 2012-ben is­mer­ték el az izraeliek.) Egy ajándék bőrkötéses zseb-­imakönyvvel és sok átgondolnivalóval fejeződött be a sábesz és kezdődött el az izraeli út.

Naftali ben Jicchak – nyugodj békében! Köszönök mindent!

Az írásaival szolgálta a zsidóságot

Oberlander Báruch rabbi megemlékezése

Amikor megkaptuk a feleségemmel a Rebbe felkérését, hogy költözzünk Magyarországra, rögtön arra gondoltam, hogy fel kell vennem a kapcsolatot Naf­tali Kraus-szal. Az Algemeiner Journalben rendszeresen megjelenő jiddis nyelvű cik­keiből tudtam, hogy szívügye a magyar zsidóság sorsa. Ezek a cikkek komoly forrást jelentettek számomra az akkori magyarországi zsidó élet megisme­ré­séhez. 1989 nyarán írtam neki levelet, és napokon belül gyorspostával jött egy hosszú-hosszú válasz. Nagy örömének adott hangot, hogy végre lesz lu­ba­vi­csi rabbi Magyarországon. Attól a perctől kezdve vagy tizenöt éven keresztül szin­te napi kapcsolatban voltam vele, jöttek-mentek – kezdetben a faxok, később az emailek – New York és Tel Aviv, valamint Budapest és Tel Aviv között.

Már az első levélben utalt rá – a jellegzetes Naftali stílusban – és később többször visszatért arra, hogy a munkához nem elég kedvesnek len­ni, nem elég a tudás. „Ehhez egy dolog kell: meg kell tanulnod magyarul.” Egy későbbi levelében listát küldött, hogy kikkel érdemes felvenni a kapcsolatot már rögtön a munka kezdetén.

Emlékszem, 1990 elején jött Magyarországra az Ősi forrás első kötetének nyomdai előkészületeit rendezni. Péntek este nálunk vacsorázott és a szó szoros értelmében reggelig ültünk a sábeszi asztalnál. Naftali atyai jó barátként úgy érezte, hogy engem be kell vezetnie az akkori Magyarország zsidó közösségének és a társadalom széles rétegeinek légkörébe. Rengeteg mindent átbeszéltünk akkor, elmondta, Trianontól kezdve a Síp utcán át, Rózsa T. Endre, Seifertné, Fixler és még sok ember szerepét. Nem mondhatnám, hogy ez ismeretlen lett volna előttem – édesapámtól sokat hallottam Trianonról és más egyebekről, de sokat tett hozzá azzal, hogy az akkori időkben helyezte kontextusba.

Visszagondolva a vele való kapcsolatra, nagyon hálás vagyok neki, azért is, amit tőle tanultam, de még inkább azért, hogy mindig bátorított és hitt bennem. Csak az ő lelkesedésének köszönhető, hogy nem sokkal érkezésünk után már beindult az Egység folyóirat. Féltem a feladattól, hogy hirtelen én leszek egy olyan folyóirat főszerkesztője, ami akár 15-20 ezer zsidó otthonba is eljut majd. Ő azonban biztatott, sőt még Kardos Péter ígéretét is hozta, hogy ha kell, besegít nekem.

Ugyanígy bátorított, amikor három évvel később új fordítású imakönyvet adtunk ki, aztán a Hágádát és így tovább. Mindig biztatott, hogy képes leszek magasabb szintre lépni.

Egyszer, egy hajnalig tartó beszélgetés során azt mondta, hogy bár a lubavicsi haszidok általában nem szoktak arról beszélni, hogy mi történt a rebbéjüknél tett jechidut magán-beszélgetésen, egy kis részét mégis el szeretné mondani, ami az első, 1959-es látogatásán hangzott el. Azt mondta neki a Rebbe, hogy az ő életküldetése írással szolgálni a zsidóságot. „Ehhez tartom magam, ezt próbálom azóta teljesíteni.” – mondta nekem Naftali. És valóban – az írásaival szolgálta a zsidóságot.

 

Naftali Kraus: A harmadik nemzedék visszatér…

 

Amikor meghallottam, kb. egy év­vel ezelőtt, hogy a sokéves hezi­tá­lás után a lubavicsi mozgalom vég­re küldöttet meneszt Budapestre és a küldött – sáliách – neve Oberlan­der, az emberi agyba beépített kis komputer elkezdett működni. Oberlander, Oberlander, honnan is­merem én ezt a nevet? Igen, már em­lékszem, Pesten, a Tajrászban, még az özönvíz előtt, az egyik taní­tó­mat, vagyis melámedomat, vagyis Tal­mud-oktatómat hívták így. [… ] Na, de ki lehet ez a sáliách, aki most Pest­re megy, és mi köze az én „Óbi” reb­bémhez”?

 

* * *

Aztán persze kiderült, hogy a Pestre menesztett sáliách, kinek feladata ott az eszkimóknak jégszekrényt el­adni, vagyis a zsidókat a zsidóság meg­ismerésére és betartására bírni – az én „Óbi” tanítómnak az unoká­ja. Ő már New Yorkban született, tud kb. 300 szót magyarul (ezt a makói szár­mazású anyukájával folytatott ku­lináris jellegű beszélgetések so­rán gyakorolja és variálja), míg édes­apja, reb Mordche („Májkl” avagy Michael, ahogy tetszik) egy nagy bizniszmen, egyesek szerint milliomos, mások szerint multimilliomos, … és a „pápai” khile oszlopos tag­ja (New Yorkban persze, nem Pá­pán). A sáliách maga, Boruch vagy Báruch, ahogy tetszik, esetleg Ber­nard, ahogy az útlevelébe írva va­gyon, szóval ez a fiatalember az, aki történetünk elején „elzüllött”, vagyis otthagyta a szatmári égisz alatt vegetáló langymeleg „pápai” ud­vart, és elszegődött a lubavicsi reb­be hívének. […]

 

* * *

[…] írva vagyon, hogy a „negyedik nemzedék tér vissza ide…”, Boruch csak a harmadik, és máris visszatért, máris ismert és keresett figura a pesti zsidó mezőnyben. Májklnál megtörik a jég: megkérdi, elvinnék-e egy faximile masinát kisfiának a „pusztaságba”. Nagyon szívesen, mondom, legalább, amit csinál ott, nem marad pusztába kiáltott szó.

(Remény, 17. szám,

  1. július, 21–27. oldal)

A cikk az Egység magazin 103. számában jelent meg. Az Egység magazin legújabb számát keresse a Keren Or Központban (1052 Károly krt. 20) vagy a Kóser Piacon (1074. Dohány utca 36.). Ha érdekesnek találta írásunkat, és szeretne még több zsidó témáról olvasni, csatlakozzon előfizetőink táborához! Előfizetésért kattintsonhttp://fizetes.zsido.com/ujsag.php oldalra.

 

 

  • Küldés emailben