Saul és Joel: Dvárim

Elérkeztünk Mózes ötödik könyvéhez, melynek címe egyben első hetiszakaszának címe is: Dvárim. Ezt a hetiszakaszt mindig a tisá beáv napját megelőző szombaton olvassák fel a zsinagógákban. Ez a könyv tulajdonképpen Mózes beszédeit tartalmazza, és megismétel számos, az előző négy könyvben elhangzott törvényt és parancsolatot. Ezért Misné Torának, vagyis a Tóra ismétlésének is nevezik (de nem keverendő össze a középkori bölcs, a Rámbám /Májmonidész/ azonos című, híres törvénygyűjteményével). Ez az első hetiszakasz az egész könyv nyitánya, melyben Mózes feleleveníti a kivonulás történetét, valamint a pusztai vándorlás egyes fordulópontjait.

Joel és Saul nemcsak a hetiszakaszról mesél az e heti kisfilmben, hanem tisá beávról is. Áv hó kilencedike – ahogyan az gyakran előfordul – ebben az évben szombatra esik, azonban szombaton nem böjtölünk (kivéve jom kipurt), ezért vasárnap tartjuk meg ezt a 25 órás böjtöt. Ez azt jelenti, hogy hamarabb megkezdődik a böjt, mint hogy kimenne a szombat. Igyekeznünk kell tehát, hogy a harmadik szombati étkezést, a szeudá slisitet időben kezdjük meg, mert naplementekor már megkezdődik a böjt. Nem ehetünk, nem ihatunk és nem is tisztálkodhatunk. A szombat kimeneteléig még ülhetünk rendes székeken, azonban a hávdálá, vagyis a szombatbúcsúztató szertartás után már alacsony székeken, vagy a földön ülünk, egészen vasárnap délig, amikortól ismét ülhetünk rendes ülőalkalmatosságokon.

Ez a szombat egyike a különleges nevet viselő szombatoknak. Sábát cházonnak, a látomás szombatjának nevezik. Ez a nap, valamint a következő szombat, mely a sábát náchámu, a vigasztalás szombatja nevet viseli, és e két nap azt az üzenetet hordozza a számunkra, hogy az Örökkévaló a gyász és a siralom napjaiban is mellettünk áll és vigasztalást nyújt.

A Dvárim hetiszakaszról szóló kisfilmet itt nézhetik meg:

Saul és Joel korábbi filmjeit a YouTube csatornájukon tekinthetik meg.

A hetiszakasz: Dvárim (M.V. 1:1-3:22)

Háftárá: Jesája 1:1-27

Gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 19:48

Gyertyagyújtás időpontja Jeruzsálemben: 18:49

A szombati gyertyagyújtás szövege

בָּרוּךְ אַתָּה ה’ אֱלֹהֵינוּ מֶלֶךְ הָעוֹלָם, אֲשֶׁר קִדְּשָׁנוּ בְּמִצְוֹתָיו וְצִוָנוּ לְהַדְלִיק נֵר שֶׁל שַׁבָּת..

Báruch Átá Ádonáj Elohénu melech háolám, áser kidsánu bemic­votáv, vecivánu lehádlik nér sel sábát.

Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, aki megszentelt minket pa­rancsolataival és meghagyta, hogy meggyújtsuk a szombat fényét!

 

A szombat kimenetele Budapesten: 20:57

A szombat kimenetele Jeruzsálemben: 20:08

zsido.com

  • Küldés emailben