Rövid időn belül felállhat az izraeli egységkormány

Benjamin Netanjahu és Beni Ganz egész szombat éjjel tárgyaltak és várhatóan még vasárnap megegyeznek kormány végleges névsoráról. 

Ahogy a Neokohn korábban megírta, lassan egy éve tartó huzavona után sikerült megegyezni a Likudnak és a Kék és Fehér párt volt vezetőjének egy egységkormány megalakításról, miután Beni Ganz félretette Netanjahuval kapcsolatos ellenérzéseit, és saját pártszövetségéből kiválva politikai áldozatot hozott egy újabb választás megakadályozása céljából.

Döntésének fő motivációjaként a koronavírus-járványt jelölte meg, melynek közepette egy ország nem teheti meg hogy bizonytalan lábakon álljon, muszáj egységbe kovácsolódnia a vezetésnek. Pártvezető társai döntését nem tartják heroikusnak, inkább ígéretszegőként tekintenek rá.

Netanjahu és Ganz szombat este a miniszterelnöki rezidencián találkozott, amelyet követően közös nyilatkozatot adtak ki arról, hogy vasárnap folytatják a tárgyalásokat — írja a The Jerusalem Post. 

A megbeszélésen részt vett Yariv Levin turisztikai miniszter, Ganzot pedig Gabi Askenazi kísérte. A jelenlegi állás szerint az egységkormányt másfél évig Benjamin Netanjahu vezetné, majd átadná a székét Beni Ganznak. A két politikusnak még nem sikerült minden ponton megegyeznie. Ganz nem szeretné, ha Yuli Edelstein maradna a Knesszet elnöke, a Likud pedig ellenzi, hogy Avi Nisszenkorn legyen az igazságügyi miniszter.

Különösen érzékeny téma az, hogy mi lesz Netanjahu szerepe, ha Ganz átveszi a hatalmat, és nincs egyetértés bizonyos diplomáciai kérdésekben sem.

A Likud törvénnyel szeretné elérni, hogy Netanjahu miniszterelnök-helyettes legyen a váltás után.

Még nem tudni biztosan, hogy milyen pártok csatlakoznak a nagykoalícióhoz, de a Munkapárt vezetése már jelezte, hogy nyitott lenne rá. Azonban a baloldali párton belül többen tiltakoznak az ellen, hogy beálljanak egy Netanjahu-Ganz szövetség mögé.

Az egységkormány nagy vesztese a korábban magát királycsinálónak kikiáltó Avigdor Liberman, aki egy év szervezkedés után, végül pozíció nélkül fog maradni. A politikus kijelentette, hogy nem csatlakozik az egységkormányhoz, annak ellenére, hogy szeptemberben még ő maga kezdeményezte annak létrejöttét.

Forrás: neokohn.hu

  • Küldés emailben