A „Rosseb-gyalogezred” legendái

77 éve hunyt el Magyarország zsidó származású tábornoka: Bauer Gyula

1940. június 9-én helyezték örök nyugalomra krupieci Bauer Gyula honvédtábornokot a Farkasréti zsidótemetőben. Rá emlékezünk.

Bauer Gyula 1862-ben született Tata-Tóvárosban; anyja magyar, apja galíciai származású vallásos zsidó volt. A tatai magántanulmányai után a pesti főreáliskolába került, majd a kadétiskolába járt. Tanulmányait végül 1896-ban Pozsonyban fejezte be a törzstiszti iskolában. Hadapródként került a Komárom megyei 12. gyalogezredhez, ahol szabad óráiban a nem anyanyelvű tiszti kart oktatta magyar nyelvre.  

Az első világháború kitörése előtt pár évvel, az akkor már császári és királyi őrnagyi rendfokozatban levő Bauer eljegyezte Kiss József (1843-1921) ünnepelt költő Erzsébet leányát, akit a tízes években ismert meg, miután rendszeresen feljárt Kiss lakására tanácsokért – ugyanis Bauer maga is dédelgetett lírai ambíciókat.

Az esküvőt 1911. szeptember 14-én – másfél héttel a zsidó újév előtt – dr. Adler Illés (1868-1924) rabbi vezette le, aki a kor egyik legnagyobb szónoka volt. Baueréknek egy leányuk, Sára született, viszont házasságuk Bauer folyamatos távolléte miatt hamar megromlott és végül 1919-ben egy vagyonmegosztási pert követően elváltak. Kiss Erzsébet a válás ellenére megtartotta férjezett nevét és Bauerné Kiss Erzsébet néven Leánynevelő Otthont működtetett a Népszínház utca 22.-es szám alatt. Emiatt, 1930-ban újabb perre került sor, mert Bauer szerint volt felesége jogtalanul viselte az ő vezetéknevét, ám Kiss Erzsébet a bíróságon felmutatott egy Bauer által szignózott, névhasználati nyilatkozatot, így a bíróság ejtette a vádat és Kiss továbbra is maradhatott Bauerné – Bauer pedig hiába hivatkozott „a lelki kényszerre”, hogy csak kierőszakolták belőle a nyilatkozatott…

Visszatérve az első világháborúhoz: Bauer még a háború elején, 1914 szeptemberében a mszanai ütközetben golyó okozta hasi sebesült szerzett. Sérüléséből nyolc hónapig lábadozott, majd az alezredes 1915 májusában, a gorlicei áttörés után vette át a 44. császári és királyi gyalogezred parancsnokságát. Annak az ezrednek a vezetését, melyről egy hazai haditudósítás sem feledkezett meg volna beszámolni és melyet egyszerűen csak a „legvitézebb ezred” néven emlegettek. 1916-ban brigadérossá nevezték ki. Bauer rangjához méltón, mindig az ezred élén menetelt, ezért egyszer még egy ellenséges gránát felrobbanásakor föld alá is került, de kiásta magát és hamarosan győztes ütközetet vívott Krupiec mellett. A csatának emlékül, Bauer 1917-ben krupieci előnévvel kapott magyar nemesi címet.

A 44. gyalogezred a köznyelvbe, mint „Rosseb Ezred” vonult be – az ott szolgáló katonák kedvelt káromkodása okán. Felber Pál szakaszvezető, ki maga is az ezredben szolgált és egyébként újságíró volt; összegyűjtötte és lejegyezte az ezred anekdotáit, dalait, melyet még a háború ideje alatt ki is adatott. Ebből idézet:

„Ő Felsége, ha rátekint a tábori térképre, könnyes szemmel büszkén gondol a sok magyar vitézre, zászlót tűzet ki az Ikva partjára, így könnyebben rátalál a negyvennégyes bakára. Messze fönt az Ikva mentén rosseb baka hurrázik, puska ropog, ágyú dörög, s rémségesen villámlik, a rossebnek a harctéren nincs párja, minden egyes ütközetnek ezer muszka az ára. Bauer Ezredes Úr megírta a parancsba, hogy a rosseb a világon a legelső a harcba’ ezer érem ezer vitéz mellére, arany babérkoszorú a zászlótok tetejére.”

Bauer Gyulát még a háború alatt számos kitüntetéssel díjazták, 1921-ben pedig sióagárdi Zöld Márton (Grünhut; 1865-1946) ezredes mellett ő volt az egyetlen, aki 1918 után az izraelita vallása ellenére a tábornoki címet is elnyerte. 1929-ben pedig a „kardos-sisakos” Magyar Háborús Emlékérmet is megkapta.

Bauerről csak kevesen tudják, hogy fiatalabb korában kórista volt a budai zsinagógában (Öntőház utca) – amikor a Budai Chevra Kadisa dísztagjává avatta Bauert, akkor ő azt mondta, hogy erre az elismerésére a legbüszkébb, hogy dísztag lehet ott, ahol régen egyszerű kórista volt a hátsó sorok egyikében.

Bauer 1940. június 6-án adta vissza lelkét az Örökkévalónak. A korabeli sajtó részletesen beszámolt a temetésről: fél egyre volt meghirdetve a búcsúztatás, de már 11 óra előtt gyülekeztek a vitézi egyenruhába bújt egykori bakái, akik még csendben akartak elköszönni szeretett vezérüktől. A gyászbeszédet dr. Kiss Arnold (1869-1940) budai főrabbi mondta, aki a több ezres tömeg előtt tartott beszédében kitért arra is, hogy Bauer az ország mellett Isten katonája is volt: „úgy vigyázott a magyar vérre, mint aki ezért Istennek felelős.”

Krupieci Bauer Gyula sírja a Farkasréti zsidó temető hősi parcellájában található; a környező sírok fölé magasodó, vörösmárvány macévájára vésve: „Csak előre, Rosseb!”. A trikolórral átkötött síremlékét 2014-ben a kanadai székhelyű International Hungarian Military History Preservation Society és Honvédelmi Minisztérium helyreállíttatta. 

Cseh Viktor írása

Bibliográfia:

„A tábornok temetése…”, in: A Magyar Zsidók Lapja (1940) 2. évf. 24. szám, pp. 1-2.

„Bauerné Kiss Erzsébet Leánynevelő Otthona”, in: Egyenlőség (1927) 46. évf. 22. szám, p. 19.

„Kiss József ünnepe”, in: Egyenlőség (1911) 30. évf. 38. szám, p. 11.

„Zsidó kóristából tábornok”, in: Egyenlőség (1922) 41. évf. 18. szám, pp. 7-8.

Felber Pál, Negyvennégyesek a világháborúban (Kaposvár: Dick Manó, 1916)

Hegedüs Márton (szerk.), A magyar hadviselt zsidók aranyalbuma (Budapest: Hungária Nyomda, 1940) pp. 79., 160.

Németh Imre (szerk.), Magyar Országos Tudósító (Budapest: M.O.T. Rt., 1930) p. 309.

  • Küldés emailben