Roger Waters eltörölné Izraelt

„Visszavesszük az országot, a Jordán-folyótól a tengerig” – dalolta Waters az Egyesült Királyság Palesztin Szolidaritási Kampánya elnevezésű szervezet „Nakba-nap 2020” című rendezvényén” – számolt be a Londonban megjelenő Jewish Chronicle napilap.

 

A Pink Floyd frontembere régóta fejt ki radikális Izrael-ellenes tevékenységet, amelyből nem hiányoznak az antiszemita rágalmak sem. A napokban még világosabbá tette világnézetét, amikor egy palesztin rendezvényen a zsidó állam teljes felszámolásáról énekelt.

A »nakba« arabul katasztrófát jelent és ebben a kontextusban Izrael Állam megalakulására és a szentföldi zsidó közösség ellen harcoló arab milíciák küzdelmének kudarcára utal. A nakbát minden évben a zsidó állam kikiáltásának napján rendezik meg világszerte.  Az arab és muszlim csoportok mellett a radikális baloldali szervezetek is előszeretettel rendeznek nakba megemlékezéseket. Jelen rendezvény egyik fő szervezője is a megtévesztő nevű Zsidó Hang a Békéért csoport volt, mely nyíltan kiáll a zsidó állam felszámolása és az Izraelt támadó terrorszervezetek mellett.

A rocksztár által énekelt dal a palesztin nemzeti mozgalom egyik himnusza, mely minden rendezvényen felhangzik és az elsöpört Izrael helyén megalapítandó arab állam iránti vágyat fejezi ki.

Waters beszédet is mondott a rendezvényen. „Az izraeli lobbi, az izraeli kormány és az izraeli különleges ki-tudja-mik minden erejükkel a palesztinokat támogató hangok megsemmisítésére törekszenek” – jelentette ki.

Waters bemutatta az erre a rendezvényre írt dalát is, melyben felhangzik a már említett, Izrael eltörölni kívánó sor: „Kéz a kézben megyünk és visszavesszük az országot, a Jordán-folyótól a [Földközi-]tengerig.

A rendezvényen részt vett a neves brit filmrendező, Ken Loch is, aki az Izrael-ellenes mozgalom egy másik ismert vezéralakja az Egyesült Királyságban. Beszédében a számtalan antiszemita botrányba keveredett és terrorszervezetekkel közeli barátságot ápoló Jeremy Corbyn, bukott munkáspárti vezér kudarcára adott magyarázatot. Véleménye szerint Corbynt egy jól szervezett összeesküvés során léptették le. Felhívta a figyelmet azoknak a palesztin-párti aktivisták sanyarú sorsára is, akiket „rasszizmussal és antiszemitizmussal vádolnak” és „bemocskolnak”.

A rendezvény végén felszólalt a BDS-mozgalom alapítója, Omar Barghouti, aki modern vérvádat fogalmazott meg a zsidó állammal szemben. „Az izraeli technológia felelős a nemzetközi menekültválság fokozódásáért, beleértve Dél-Szudánt, Ruandát és Latin-Amerikát is. Izrael úgy bánik a saját afrikai menedékkérőivel, mintha elpusztítandó rákos sejtek lennének”.

zsido.com

Forrás: JPost

  • Küldés emailben