Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkárral egyeztet az EMIH a Gyöngyösi ügy kapcsán

Ahogy múlt héten már beszámoltunk róla, az EMIH és a Tett és Védelem Alapítvány további lépéseket tesz a gyűlölet keltéssel kapcsolatos jogi helyzet tisztázására. Erre azután került sor, hogy az ügyészség visszautasította a Gyöngyösi Márton Jobbikos képviselő elleni feljelentésüket.

Január 15-én, kedden Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkár a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban fogadta Dr. Köves Slomót, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbiját és munkatársait, Dr. Fekete István László ügyvédet, valamint a Tett és Védelem Alapítvány képviselőit, Szalai Kálmán ügyvezető igazgatót és Bodnár Dániel kuratóriumi elnököt. A találkozót Dr. Köves Slomó kezdeményezte, a közösség elleni izgatás bűncselekménnyel kapcsolatos jogalkalmazási kérdések tárgyában.

Répássy Róbert tájékoztatta Dr. Köves Slomót az új Büntető Törvénykönyv július 1-jén hatályba lépő rendelkezéseiről, a közösség elleni uszítás és a közösség tagja elleni erőszak bűncselekmények változásairól. Az államtitkár tájékoztatást adott az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez december 17-én elfogadott módosító javaslatról, a közösséget érintő személyiségi jogi sérelem (az un. kollektív defamáció) miatti igény érvényesíthetőségéről. A találkozón szóba kerültek a kérdés alkotmányossági összefüggései is.

Az igazságügyért felelős államtitkár kötelezettséget vállalt arra, hogy a minisztérium szakértői megvizsgálják a közösség méltóságának védelmével összefüggő alkotmányjogi, polgári jogi és büntetőjogi kérdéseket és szükség esetén javaslatot tesznek a közigazgatási és igazságügyi miniszternek jogalkotás kezdeményezésére.” olvasható a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium sajtóközleményében

 

  • Küldés emailben