A Templom-hegyről illegálisan elszállított földben találták meg a valószínű bizonyítékot.

„Szólj Izrael fiaihoz és mondd nekik, hogy készítsenek maguknak rojtot ruháik szögleteire nemzedékeiken át; és tegyenek a szöglet rojtjára kék bíbor zsinórt.” (4Mózes 15:38)

A Tóra előírása szerint a négyszögletű ruhadarabok sarkain viselt cicesz (szemlélőrojt) egyik szálát bíborkékre kell festeni. Mivel a festék készítéséhez használt vízi élőlény – mely fajtájának meghatározása kérdéses – megritkult már a Talmud idejében, a bölcsek úgy döntöttek, hogy a parancsolat a kék szín nélkül is teljesíthető. Mindig is voltak azonban olyanok, akik kutatásokat folytattak, hogy meghatározhassák a festék készítéséhez használt állat fajtáját.

Különböző hagyományok szerint megkötött rojtok

A legtöbben eddig egy tengeri csigafaj, a sávos bíborcsiga (murex trunculus) mellett tették le a voksukat. Egy közelmúltban előkerült régészeti lelet is ezt a feltevést igazolja. A jeruzsálemi Emek Curim nemzeti parkban, a Templom-hegyi Átszitáló Projekt keretében került elő e csigafaj háza, ami bizonyíthatja a csiga ipari méretű felhasználását. Az állat testéből nyert festékanyagra feltehetően a bíborkék szín előállításához volt szükség, mert más hasznosítási módja nem ismert. Eddig húsz csigaházat találtak, és feltételezhető, hogy a helyszínen festéket előállító üzem működött.

A sávos bíborcsiga a Földközi-tenger sekély vizeiben élő, 4-10 cm hosszú csiga, melynek köpenyüregében festékmirigy található. Az eredetileg sárga színű festékből hosszadalmas eljárás útján, nagy számú egyedből állítják elő a kék színt. Egy gramm festékhez 8000 csiga szükséges, ezért a kék szálat tartalmazó rojtok ára magas.

Sávos bíborcsiga

 A régészeti projektet azért hívták életre, hogy segítségével az iszlám vallási felügyelet (Waqf) által 1999-ben, illegálisan kitermelt és a Kidron-völgybe szórt föld tonnáit gondosan átszitálják, és a benne rejtőző tárgyi emlékeket megtalálják. A munka nagyját a programra önként jelentkező diákok és turisták végzik, akik egy rövid tájékoztatót követően, régészek felügyeletével belevetik magukat a törmelék átmosásába és kiválogatásába. A kilenc tonnás földhalom átvizsgálásában az elmúlt 12 év során 200 000 önkéntes vett részt és több ezer értékes lelet került napvilágra. A résztvevők, amellett, hogy különleges élményben lehet részük, segítenek megakadályozni a Waqf eredeti célját, hogy eltüntessék az zsidó múlt nyomait a Templom-hegyről.

A csiga és a befestett rojtok

Forrás: BIN

Megszakítás