Elkeseredtek a University of Maryland vallásos zsidó hallgatói, amikor megtudták, hogy a diplomaosztó ünnepséget szombaton tartják. Egy Chábád rabbi közbenjárására változtattak a dátumon.

Eli Backman rabbi a Bais Menachem Chabad Student Jewish Center társigazgatója és Ari Israel rabbi együtt fordultak az egyetem vezetéséhez, kérve az időpont megváltoztatását. A kérésüket teljesítették, így a 22 végzős zsidó hallgató vasárnap délután együtt léphetett be az ünnepségnek otthont adó épületbe, családtagjaik és barátaik legnagyobb boldogságára. Beszédet mondott mások mellett Paul Hamburger, aki egy jelentős ügyvédi iroda partnere és a Chábád egyik tanácsadója.

A jogász azt mondta a végzősöknek: az esemény időpontjának megváltoztatása is bizonyíték arra, hogy meg lehet találni az egyensúlyt a zsidó identitás és a világ között, amiben élünk. Eli Backman rabbi is azt kérte a jelenlévőktől, hogy tanuljanak ebből a különleges rendezvényből. „Életed során majd emlékezni fogsz rá, hogy szilárdan ragaszkodtál a zsidó törvényekhez és így is sikerült diplomáznod. Vannak pillanatok, amelyek kihívást jelentenek, de ne felejtsd el, hogy ki kell tartanod a szakmaiság és a hited mellet” – olvasható a chabad.org cikkében.

 

Kép: chabad.org

 

 

Megszakítás