Chesván hónap 11-én (ez a nap idén október 29.), a negyedik ősanya, Ráchel életet adott második gyermekének, Binjáminnak, ám ő maga belehalt a szülésbe. Jáákov Jeruzsálemtől délre, a Betlehembe vezető út mentén temette el szeretett feleségét, így az ősapák és ősanyák közül ő az egyetlen, aki nem a hevroni Máchpéla-barlangban nyugszik.

Érdekes, hogy míg a többi ősapa és ősanya holttestét Hevronba szállították, hogy a családi sírbarlangban helyezzék őket végső nyugalomra, bárhol is haltak meg, addig Ráchelt ott temették el, ahol meghalt. Bölcseink azt mondják, hogy Jáákov profetikusan látta előre, hogy a száműzetésbe vonuló zsidók mind ott mennek majd el, azon az úton, és a zsidó anyák példaképe, Ráchel megkönyörül majd rajtuk, és közbenjár értük.

Amikor Nebukadnecár babilóniai uralkodó legyőzte Izraelt és száműzetésbe hurcolta a zsidókat, ők éppen Ráchel sírja előtt vonultak el. Így ír erről a Jirmijáhu (Jeremiás) próféta (31:14):

Hang hallatszik Rámában, jajszó, keserves sírás; Ráchel sír a gyermekei miatt, vígasztalhatatlan  gyermekei miatt, mert nincsenek.

Miben áll Ráchel különlegessége, ami miatt minden zsidó anya példaképének tartjuk, és halálának évfordulójáról évről évre megemlékezünk? Ráchellel a Tóra első könyvében találkozunk, először akkor, amikor Jáákov, testvére, Észáv elől menekülve, megérkezik Háránba. Ráchel, akit a Tóra különleges szépségnek ír le, apja, Láván juhait legeltette. Jáákov azon nyomban beleszeretett a szép és szorgalmas lányba. A Talmud (Megila 13b) a következő beszélgetésről számol be kettejük között, amiből látható, hogy Ráchelnek nemcsak a külső, hanem a belső szépsége is különleges volt:

„Jáákov megkérdezte Ráchelt: Hozzám jössz feleségül? Azt válaszolta: Igen, de tudnod kell, hogy apám csaló, és át fog ejteni téged. – Hogyan csal meg engem? – Van egy nővérem, és először őt akarja férjhez adni. – Ezért jeleket adott neki [Jáákov Ráchelnek, amiből majd tudja, hogy biztosan Ráchel áll mellette elfátyolozva]. Amikor elérkezett az esküvő éjszakája, és Ráchel látta, hogy Leát vezetik az esküvői sátor alá, azt gondolta: Most majd megalázzák a testvéremet? – és elmondta neki a jeleket.”

Azzal, hogy elárulta ezeket a jeleket, Ráchel tulajdonképpen átengedte Jáákovot Leának, mivel képtelen volt elfogadni azt a gondolatot, hogy testvére esetleg megaláztatásnak legyen kitéve, ha kiderül, hogy nem az rejtőzik a fátyol mögött, akire Jáákov számított. Ráchel testvérével éppen olyan együttérzően bánt, ahogyan Jáákov korábban látta, amikor apja nyáját őrizte. Így saját szerelmét és jövőjét félretolva, saját szubjektív világán túllépve, önzetlenül, kizárólag nővére jóllétét szem előtt tartva, lemondott a vőlegényéről.

Ugorjunk át néhány évet. Jáákov, miután megszolgált Ráchelért, és feleségül kapta helyette Leát, elvette Ráchelt is, és további hosszú éveket szolgált Lávánnál. Végül azonban elhatározta, hogy visszatér a szülőföldjére, Kánaánba. Ezen az úton történt, hogy Ráchel világra hozta második gyermekét, ám ő maga belehalt a szülésbe.

Én pedig, midőn jöttem Pádánból, meghalt mellettem Ráchel Kánaán országában, az úton, midőn még egy dűlő föld volt, hogy elérkezzem Efrátba és eltemettem őt ott, az Efrátba vezető úton, az Bét-Lechem. (M.I. 48:7)

Ezekkel a szavakkal fordult Ráchel másik fiához, Joszefhez (Józsefhez) a haldokló Jáákov Egyiptomban. Ez a helyszín, mondja Rási, a nagy középkori tóramagyarázó, a mondatot elemezve, a lehető legjobb választás volt a zsidó anyák mintaképe számára, aki a könyörületesség és együttérzés megtestesítője volt:

Még csak Betlehemig sem vittem el, és tudom, hogy ez nem tetszik neked. De tudd, hogy Isten mondta nekem, hogy így cselekedjem, hogy gyermekei segítségére lehessen. Amikor Nevukadnecár, Babilónia királya száműzetésbe viszi őket, és elmennek a sírja mellett, Ráchel majd előjön és sírni fog, és Istenhez imádkozik könyörületért. Isten ezért válaszol neki, és ezt mondja: »Jutalom jár a tetteidért, így szól az Örökkévaló, és a gyermekeid visszatérnek a határaik közé«.”

Csak a valódi könyörületességet és önfeláldozó együttérzést felmutató Ráchel ősanya képes arra, hogy így fordulhasson az Örökkévalóhoz. A midrás egy másik történetet is elbeszél:

Amikor lerombolták a Szentélyt, és a zsidókat száműzetésbe hurcolták, Ávráhám odaállt Isten elé, és azt mondta:

„Világ Ura, amikor száz éves voltam, fiúgyermeket adtál nekem, és amikor ő 37 éves volt, azt mondtad nekem: Emeld őt fel, és áldozd fel előttem. És képes voltam arra, hogy legyőzzem saját könyörületességemet, és én magam kötöttem őt meg. Emlékezz az irántad való elkötelezettségemre, és könyörülj meg gyermekeimen.”

Utána Jicchák következett, és azt mondta:

„Amikor apám azt mondta: »Isten megmutatja majd nekünk az áldozati bárányt, fiam«, akkor gondolkodás nélkül elfogadtam a sorsomat, és még a nyakamat is kinyújtottam, hogy feláldozzanak. Emlékezz az erőmre, és gyakorolj könyörületet a gyermekeimen.”

Őt Jáákov követte, és azt mondta:

 „Húsz évig dolgoztam Láván házában, és amikor elhagytam azt, Észáv (Ézsau) jött, hogy kárt tegyen bennem, és egész életemben szenvedtem gyermekeim felnevelésével. Most pedig juhnyájként terelik őket, hogy ellenségeik lemészárolják őket. Emlékezz a fájdalmaimra és a szenvedéseimre, és válts meg a gyermekeimet.”

 Utána Mose (Mózes) következett:

 „Hát nem voltam Izrael hűséges pásztora negyven éven át? Ló módjára futottam előttük a sivatagban. És amikor elérkezett az idő, hogy bevonuljanak Izrael Földjére, azt az ítéletet hoztad, hogy haljak meg a sivatagban. És most, amikor száműzetésbe mennek – hallgass arra, ahogy siratom őket.”

Ekkor Ráchel ősanyánk állt Isten elé, és azt mondta:

„Világ Ura, tudod, hogy Jáákov szeretett engem és azért szolgálta apámat hét éven át, hogy feleségül vehessen engem. És amikor elérkezett az esküvőnk napja, akkor apám a nővéremet állította oda helyettem, és én nem hagytam el a nővéremet, és nem hagytam, hogy megalázzák. Ha én, aki csak ember vagyok, nem voltam hajlandó megalázni a testvéremet azért, hogy megkaphassam, amit én szerettem volna, hogyan teheted Te, az örökkévaló, élő, kegyelmes Isten, hogy irigykedsz a bálványimádásra, aminek nincsen semmiféle valósága, és hogyan engedheted, hogy száműzetésbe hurcolják őket?”

Erre azonnal feléledt az Örökkévaló könyörületessége, és azt mondta:

 „Érted, Ráchel, visszahozom Izrael népét erre a helyre, ahogy írva van: ”Tartsd vissza hangodat a sírástól és szemeidet a könnytől, mert van jutalma munkádnak, úgymond az Örökkévaló, és visszatérnek az ellenség országából. És van reménye a jövődnek, úgymond az Örökkévaló, és visszatérnek a gyermekek az ő határukba.”

Chesván hónap 11-én, Ráchel ősanyánk halálozási évfordulóján tehát erre a mélyen megélt együttérzésre és könyörületességre emlékezünk, melyre minden embernek szüksége van embertársaival való kapcsolatához, hogy másokban mindig képes legyen meglátni a jót és a szentséget. Ez a fajta együttérzés nem kérdőjelezi meg azt, hogy valaki jogosult-e az együttérzésünkre, de felébreszti az Istenben a könyörületet, mely a végső megváltáshoz vezet majd.

A babilóniai száműzetés óta Ráchel ősanyánk sírját mindig is látogatták a zsidók, hogy ott imádkozzanak, kiöntsék a szívüket és kérjék a közbenjárását, mivel ő egész Izrael népének anyja, aki mindig képes kegyelmet ébreszteni az Égben gyermekei iránt. A negyedik ősanya átérzi leszármazottai fájdalmát a szétszóratásban, és imádkozik értünk és a végső megváltásért.

zsido.com

A képen: Ráchel sírja

 

Megszakítás