Korábban beszámoltunk Mary Miller republikánus kongresszusi képviselő botrányos kijelentéséről, melyben Hitlert állította példának az ifjúság nevelésében, Miller azóta elnézést kért és tisztázta kijelentését, most pedig rabbiknak rendezett kerekasztal beszélgetést.

Miller képviselőasszony, aki a január 6-ai capitoliumi ostrom előtti botrányos beszédéről lett hírhedt, most egy rabbikat tömörítő csoport tagjaival találkozott, akik a képviselőt már korábban, a kijelentés után pár nappal is védelmükbe vették. A találkozó célja volt tisztázni a közelmúlt történéseit, továbbá beszélni az Amerika és Izrael további politikai kapcsolatáról, illetve megvitatni a helyi zsidó közösség egyéb kérdéseit.

A Zsidó Értékek Koalíciója (Coalition for Jewish Values, CJV), mely mintegy 1500 amerikai ortodox rabbit tömörít magába, találkozott az illinoisi képviselővel. Idézték Moshe Parnes floridai rabbit, a koalíció déli régiójának alelnökét, aki korábban levélben utasította el a Miller lemondására irányuló felszólításokat. A rabbi a kijelentés mögöttes tartalmát emelte ki, és azt írta, hogy „fontos tanulni az ellenségeink leckéiből”, igaz, azt is hozzátette, hogy jobb modell lett volna ehhez a leckéhez, ha a Tórát idézte volna: „Tanítsátok meg azokra gyermekeiteket, beszélvén azokról, mikor ülsz házadban, mikor jársz az úton, mikor lefekszel és mikor fölkelsz.” (5Mózes 11:19.).

„Könnyű megvádolni valakit a Hitlerrel való példálózásért, és nagyon nehéz megvédeni egy ilyen váddal szemben.” – mondta Parnes rabbi, aki a holokausztban maga is érintett, felmenőinek nagy részét a vészkorszakban pusztították el. „Az emberiség számára fontos, hogy még olyan ellenségeinktől is tanuljunk, mint a szörnyeteg Hitler, hogy megértsük, hogy milyen erővel rendelkeznek az általuk alkalmazott ideológiák, és azokatat az erőket jóra használhassuk. A Talmud, a zsidó jog, filozófia és etika fő forrása gyakran alkalmazza ezt a módszert.”

Mary Miller az ominózus mondat („Hitlernek egy dologban igaza volt: azt mondta, akinek fiataljai vannak, annak van jövője.”) sok kritikát kapott a demokrata táborból, de bírálták őt egyes republikánusok és zsidó csoportok vezetői is, közülük többen a lemondását is követelték. Miller a nyomás hatására később elnézést kért, amiért „a történelem egyik leggonoszabb diktátorára hivatkozott”.

A találkozón Miller az alábbiakat mondta: „Hálás vagyok, hogy lehetőségem volt találkozni és beszélni a Zsidó Értékek Kolíciójának rabbtestületével és más rabbikkal is. […] Bár sajnálom azokat a szavakat, melyeket a gyermekeinkbe nevelendő értékek kapcsán mondtam, hiszem, hogy Isten a történteket jóra fogja használni. A találkozónk nagyszerűen sikerült megbeszélése is ezt bizonyítja. A zsidó közösséggel való kapcsolattartás és az attól való tanulás egyre fontosabbá válik a naponta növekvő antiszemitizmus idején. Hálás vagyok, hogy a megoldásnak egy kis részese lehettem.”

Ze’ev Smason rabbi, a CJV közép-nyugati regionális alelnöke megjegyezte, hogy a képviselőt „Szégyenteljes támadások érték, ha valaki megnézi a kijelentésről szóló videót, azon vitathatatlanul látszik, hogy torzították a szándékát és a nézőpontját. […] Miller képviselő egyértelműen a zsidó közösség szimpatizánsa, aki hangsúlyozta, hogy reagálni akar az aggodalmainkra. Ezért boldogan elfogadtuk a meghívását és megadtuk neki a lehetőséget, hogy tisztázza az álláspontját.”

A Zsidó Értékek Koalíciója megkérdezte a képviselő álláspontját Izrael Állammal kapcsolatban, illetve nézeteit a zsidó állam bojkottálására irányuló mozgalomról. Ez ügyben semmiféle aggasztót nem találtak, sőt Miller a korábbi bocsánatkérésében még meg is jegyezte, hogy ő egyébként „szenvedélyes Izrael párti”.

 

Cseh Viktor

 

Források:

www.vosizneias.com

www.coalitionforjewishvalues.org

Megszakítás