Gadó János szociológus, a Szombat szerkesztője előadássorozatot indított a Bálint Házban a zsidóságról alkotott kép történetéről. Az első előadáson a zsidókról szóló mítoszokról beszélt.
„A másik ember tekintete tesz zsidóvá” – ezzel a Sartre idézettel várta Gadó János a Bálint Házba azokat az érdeklődőket, akik a zsidókkal szembeni előítéletek mélyebb rétegeiről akartak többet megtudni. Az előadás meghívója szerint „a kívülálló, a Másik félreismerése, félreértelmezése egyidős az emberiség történetével és szinte minden embercsoport megtapasztalhatta a saját bőrén – de a történelem során talán senkinek nem jutott olyan hosszú, szisztematikus, mély kultúrává terebélyesedő félreismerés és félreértelmezés, mint a zsidóknak”.
Gadó János kiindulópontja, hogy minden közösségnek van alapító mítosza, amely azokra a kérdésekre válaszol, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk és mi végre vagyunk a világon. „A keresztény (eredetű) kultúrák önképében hosszú korszakokon át a zsidók töltötték/töltik be a „Másik” szerepét: az ellenpólusét, akik nem vagyunk, de akihez képest meghatározzuk magunkat.”
A szociológus szerint a zsidókkal, mint Másikkal, már a keresztény őstörténetben „birkóztak”. Ennek illusztrálására Tiziano Adógaras című híres, az Újszövetség egyik ismert történetét ábrázoló festményét vetítette ki: a művész Jézust egy őt megszólító szakállas alakkal, egy farizeussal ábrázolja. A férfi azt tudakolja: szabad-e adót fizetni a császárnak? – Tőrbe akarja csalni a kérdéssel Jézust, hiszen erre nincs jó válasz: az igen népharagot, a nem lázadás vádját hozhatja a fejére. „Adjuk meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené” – bújik ki Jézus a válasz alól, s a farizeus hoppon marad. Ám a farizeus, a zsidó, a nyugati nyelvekben az álszent, képmutató szimbólumává lett, mélyen beitta magát a köztudatba – fogalmazott.
Az Újszövetség deklarálja, hogy a zsidó vallásra épül, de a zsidóságot, amely Jézust nem fogadja el, tévelygőnek nevezi. A zsidóság szent könyveit a keresztények magukénak tudták, de azokat nem, akik e szent könyveket megírták. Ez pszichésen megterhelő helyzet lehetett – mutat rá a következményre.
A zsidósággal kapcsolatos indulatok magyarázatait felvillantva, a szociológus elmondja, hogy azok egy része, a tudattalan tartalmakba süllyed. Ennek illusztrálására Sigmund Freud Mózes tanulmányát vette elő. Freud 1939-ben, a nácik elől menekülve, a zsidógyűlölet okaira keresett választ. A Mózesről szóló tanulmánya azt mutatja be, hogyan fogadta el lassan egy kezdetleges közösség Mózes szigorú törvényeit. Egy nagy törvényhozó azt mondja egy szedett-vedett népségnek, akik rabszolgaként élnek, hogy mostantól szigorú törvényeket kell betartaniuk. A monoteizmus roppant nehéz tanulási folyamat volt, rengeteg visszaeséssel, de időszámításunk előtt 200 körül (a hellénisztikus korban) a zsidók már tényleg megtartották azokat a bizonyos törvényeket. Gadó azt hangsúlyozza, hogy Mózes törvényeit a zsidók ezer éves tanulási folyamat során sajátították el.
– Amikor Jézus fellépett, addigra a zsidók már elég jól begyakorolták a mózesi parancsolatokat. Freud elmélete szerint a monoteizmus keresztény formájával találkozó népek éppen úgy lázadtak a törvényekkel szemben, mint hajdan a zsidók, amikor Mózes megjelent a parancsolatokkal. De ehhez a lázadáshoz hozzáadódott még egy dolog: amikor a többi népek találkoztak a szigorú – immár a kereszténység által közvetített – parancsolatokkal, elkezdtek lázongani magával a zsidó néppel szemben is, hiszen a zsidóknak tulajdonították a betarthatatlannak tűnő szabályok megírását. Az európai civilizációban a zsidóság azt az apafigurát testesíti meg, akivel szemben az archaikus, agresszív indulatok megnyilvánulnak, a freudi értelmezés szerint.
Gadó szerint a zsidók negatív szerepe mítoszokban tartósan fennmaradt, s ezen a vallás visszaszorulása és a felvilágosodás sem változtatott. Példaként említette Voltaire-t, a felvilágosodás egyik nagy alakját, aki igen sommásan gondolkodott a zsidókról. A filozófus a katolikus egyház nagy ellensége volt, az ész világát állította szembe a vallás babonáival. Ám a zsidók az utóbbi kategóriához sorolta. Nem azzal vádolta őket, hogy megölték Jézust, inkább azzal, hogy ők a vallásos babonák ősforrásai. Barbár, ószövetségi, primitív népnek tartotta a zsidókat és legendás toleranciája rájuk nem terjedt ki. „Az indulatok maradnak, a közösség viszi magával, és ezzel kell birkóznunk” – összegzi.
Az örök zsidó(ellenesség)
A mai korhoz ugorva Gadó úgy látja a helyzetet, hogy a zsidók negatív szerepe a közösségformáló mítoszokban nem tűnt el.
A holokauszt után az európai népeknek nehezen megy a bűnökkel való szembenézés. – Mint a kisgyerek, aki összetöri a vázát, és próbálja letagadni a tettét. A holokauszttagadás is erre az archaikus magatartásra vezethető vissza – elemzi a helyzetet. A kivetítőn olyan képet látunk, ahol a német állam elöljárói egy holokauszt-megemlékezésen fejet hajtanak az áldozatok előtt. – Ez nehéz és keserves feladat. Az állam vezetői, a német közösség csúcsán ezt megteszik, de nem biztos, így éreznek-e az alsóbb néprétegekben. Egy kutatás szerint ugyanis a német lakosság fele úgy véli: az izraeliek ugyanazt csinálják a palesztinokkal, mint a nácik a zsidókkal. „Lehet, hogy én bűnös vagyok, de te sem vagy jobb” – a bűntudattal szembeni az archaikus ellenkezés példája ez a magatartás. A német nép változatlanul birkózik saját történelmével.
Ezen a ponton áttér a magyarok „birkózására”. A nyugat előrébb tart ebben a küzdelemben, Nyugat-Európában ugyanis nincsen olyan nyíltan antiszemita nyelven beszélő párt, mint a Jobbik. A birkózás egyik jelképének a Szabadság téri emlékművét tartja. – Nem tartható, ez az önfelmentő állapot, hogy a zsidók deportálásában a magyar állam nem volt felelős – fogalmaz, és utal arra, hogy a kormánykommunikáció is lebénult ebben a kérdésben. Még csak fel sem avatták az emlékművet. A szociológus értelmezésében ez azt jelenti, hogy Magyarország intenzíven éli át az önmarcangolást. Ugyanakkor az is látszik, hogy nem annyira valódi önvizsgálatról van szó, mert a szembenézést kívülről (a zsidó közösségekből, az Unióból, Amerikából és Izraelből) forszírozzák. .
Gadó János napjaink antiszemita megnyilvánulásairól azt mondja: azok korszerű jelszavakkal, emberi jogi nyelven beszélnek. A másság tiszteletét, a tolerancia értékeit fordítják a zsidók ellen, a palesztinokkal kapcsolatos konfliktust felhasználva. A zsidóellenesség Izrael-ellenes és anticionista nyelven beszél. Ugyanaz az indulat hömpölyög, mint az elmúlt kétezer évben, intenzitásából mit sem vesztve, de új formában, mert az antiszemitizmus állandóan korszerűsödik.
Akkor reménytelen a nyugat? Nem lesz nyugvópont a zsidósággal kapcsolatban a XXI. században sem? – teszi fel a kérdést az előadása végén. A válasz elmarad, de érezteti, hogy a megnyugvás még várat magára.
Gadó János előadássorozatának következő részét a mai napon 18 órától lehet meghallgatni a Bálint Házban.
ÓMD
Képek: