Nem túlzás azt állítani, hogy Peszách a legnehezebb zsidó ünnep, hiszen köré csoportosul a legtöbb és legszigorúbb rituális szabály. Peszách ugyan „csak” nyolc napos, de ha a felkészülést is beszámítjuk, akkor egy hónapot vagy akár még többet is kitesz az egész folyamat. Cikkünkben a „szabadság ünnepének” a két világháború között megjelent Zsidó Ujság (1939-től Orthodox Zsidó Ujság) és az Egyenlőség (1939-től A Magyar Zsidók Lapja) hirdetéseiből csemegézünk.
Tavaszi nagytakarítás…
Mindenki ismeri a fogalmat, a legtöbben a gyakorlat oldaláról is. A vallásos zsidók számára viszont a tavaszi nagytakarítás több mint az éves tisztasági pucolás. Ilyenkor mindent, a könyvszekrénytől a ruhás gardróbig ki kell forgatni és át kell lapozni, a legkényesebb terület, a konyha takarításáról nem is beszélve: hogy még véletlenül se maradjon valahol chomec. Természetesen a takarításhoz vegyszerek is kellenek, a hirdetések szerint pedig a legjobb a VIM por volt – de csakis eredeti dobozból. Egy kevés VIM egy nedves rongydarabon, és minden pillanatok alatt karcolásmentesen ragyogott!
Az ünnep esszenciája
Az ünnep legfontosabb eleme és eledele a macesz. Ilyenkor macesszal telnek, teltek meg a kóser boltok polcai, illetve sokszor – mint ahogy ma is – a különböző templomi körzetben, zsinagógákban is lehetett vásárolni. 1936-ban 87 olyan hely volt, ahol a Budapesti Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség felügyelete alatt álló maceszt lehetett vásárolni, de ezek mellett természetesen még számos más helyen is be lehetett szerezni a „kovásztalan kenyeret”.
Az orthodox hitközség felhívásából pontosan, kerületekre lebontva kiderül, hogy milyen címen és kinél lehet vásárolni. A listából az egyes magánszemélyek és nagyobb cégek, mint például a híres Rebenwurzl boltjai mellett megtudhatjuk azt is, hogy hol működtek a hitközségnek mészárszékei: Dob utca 35., Hernád utca 16., Kertész utca 35., Magdolna utca 29., Margit körút 7., Népszínház utca 30., Visegrádi utca 19., Wesselényi utca 18., Zsitvay Leó utca 24. (ma: Bihari János utca) – mindezekből mára csak egy maradt.
A maceszt ötféle formában lehetett kapni: sima maceszt kilogrammonként 1,40 P-ért, darát 1,70 P-ért, lisztet 1,80 P-ért és a smúra (a hirdetésben „smüre”) maceszt 12 db-ot 1,80 P-ért vagy 6 db-ot 0,90 P-ért, illetve nullás lisztből készült, vágott extra-maceszt 1,70 P-ért. Akármelyiket és akárhol is vásárolták, mindegyiknek „orth. kóser” zárjeggyel vagy plombával kellett lezárva lenni, különben tréflinek minősült.
Négy pohár…
Köztudott, hogy Peszáchkor négy pohár bort fogyasztunk és nagyjából az is ismert, hogy kiddushoz és ünnepekkor, ha csak tehetjük, akkor vörösbort kell használunk. Ezzel szemben meglepő, hogy bizonyos területeken, elsősorban Északkelet-Magyarországon – ahol a jámbor zsidók zöme élt – szinte csak vagy kizárólag fehér kóser lepeszách borokat kínálnak eladásra.
A fehérbor peszáchi elterjedésének okait viszont nem a vallásos zsidók tudatlanságában (paradoxon), hanem a kultúrtörténetben kell keresni. Sajnos a nem-zsidó folklórban erősen élt az a fikció, hogy zsidók a kovásztalan kenyér ünnepén keresztény vért használnak a maceszhoz – gondoljunk csak a leghíresebb magyarországi vérvádra, az 1882-es tiszaeszlári esetre. Ezért, hogy még csak a feltételezést is elkerüljék – a falusi, de sokszor a városi – orthodox, illetve haszid zsidók is inkább fehérbort használtak, nehogy gyanúba keverjék magukat.
Sütemény chomec nélkül
Peszách étkezési törvényei sok megkötéssel járnak, azért a süteményekről ekkor sem kell feltétlenül lemondanunk. A zsidó háziasszonyok a közkedvelt Ceres ételzsírral készíthették például a mecesztortát is, mert amellett, hogy parve volt, peszáchi kiadásban is forgalomba hozták. A Cerest egyébként a Hutter hozta forgalomba, melyet 1831-ben alapítottak.
Akiknek pedig nem maradt ideje az édességkészítésre, ők sem maradtak desszert nélkül, ugyanis apellálhattak az 1927-ben megnyitott Weisz-féle keksz-, teasütemény- és kétszersültgyárra. Weisz Mór pékműhelye a Dob utca 22-ben volt (ma a Fröhlich Kóser Cukrászda működik helyében), – az itt készült süteményei híresek voltak a fővárosban, olyannyira, hogy a vásárlóközönsége Peszách alatt sem akart lemondani a finom falatokról. Weisz pedig „mindent a vásárlóért” szlogennel vállalta, hogy üzeme átáll a peszáchi üzemmódra – említést sem érdemel, hogy mennyivel egyszerűbb lett volna chomec-eladási szerződéssel bezárnia az ünnepre, de Weisz úr a kihívást választotta.
Kiegészítõ kellékek
Peszách alatt nemcsak a külön erre az alkalomra elkülönített edényeket használjuk, de az első két estéjére szükségünk van legalább egy széder-tálra is. A két világháború között a különböző olcsóbb, de jó minőségű judaikákat a Dobozi utca 15-ben, a Koller-csillárgyárban lehetett beszerezni. Kollernél tiszta alumíniumból készült, mattírozott, üvegbetétes széder-tálakat lehetett vásárolni, melyek a hirdetés szerint a megszólalásig hasonlítottak az ezüstre. Kinek pedig pénztárcája engedte és hidúr micvát kívánt teljesíteni, ők a Király utca 21-ben Heiden Leó ékszerész-órás ezüstárugyárában válogatott.
A „peszáchi felszerelés” másik fontos eleme a Hágádá, melyet, mint általában az imakönyveket, Schlesinger József Király utca 1. szám alatti könyvkereskedésében volt érdemes beszerezni, aki időről időre valami újdonsággal állt a vásárlóközönség elé.
Háborús helyzet és a cukor
A második világháború utolsó éviben nem volt mód külön készíteni peszáchi cukrot, ezért az orthodox rabbinátus kivételesen megengedte a közönséges kristálycukor használatát. Igaz, a könnyítés csak a gyermekekre, idősekre és betegekre vonatkozott, de a könnyítésnek is szigorú „receptje”, megkötései voltak:
A kristálycukrot (melyet nem lisztes kanállal mértek ki) az ünnep beállta előtt egy peszéchi edényben tiszta vízben kellett feloldani, majd egy sűrűlyukú szűrőn keresztülönteni egy másik ünnepi edénybe, és ott kellett hagyni kikristályosodni. Az edényt, melyben a feloldást végeztük, az ünnep alatt már nem lehetett használni. Ez az engedmény pedig kizárólag a kristálycukorra vonatkozott, tehát porcukorra vagy szacharintablettára ezt nem lehetett alkalmazni.
Ha pedig minden kész…
Akkor végre lehet gondolni a szépítkezésre is! Schmalhausen Böske kozmetikus gondolt az orthodox nőkre is: 1935 Peszáchjára chomec-mentes púdert kínált az orcák pirosítására. Budapesten kapható volt a Rumbach utca 13-ban és az akkor még álló Orczy-házban, a Károly körút 19-ben, de a vidéken élőknek sem volt okuk panaszra, ugyanis potom 80 filléres bélyeg ellenében az országban bárhová szállított a kozmetikus, kinek egyébként Debrecenben és Kisvárdán állandó üzlete is volt.
Cseh Viktor írása
Bibliográfia:
Bloch, Abraham P., The Biblical and historical background of Jewish customs and ceremonies (New York: Ktav Publishing house, INC., 1980) 211-243. old.; „A peszachi hagada”, in: Egyenlőség (1932), 51. évf. 21. szám, 18. old.; „Cukorhasználat Peszachkor”, in: Orthodox Zsidó Ujság (1943), 5. évf. 15. szám, 5. old.; „Czómeczmentes púder”, in: Zsidó Ujság (1935), 11. évf. 14. szám, 10. old.; „Heiden Leó”, in: Zsidó Ujság (1931) 7. évf. 25. szám, 4. old. „Hirdetmény maczosz-elárusítás tárgyában”, in: Zsidó Ujság (1936), 12. évf. 13. szám, 8. old.; „Szédertál”, in: Zsidó Ujság (1932), 8. évf. 14. szám, 9. old.
Megjelent az Emancipáció 150. évfordulója alkalmából a MAZSÖK támogatásával.
Megjelent: Egység Magazin 28. évfolyam 104. szám – 2018. március 6.