Pásztor és bárány

A héten a Vájece hetiszakaszt olvassák fel a zsinagógákban a Tórából. A szakasz főszereplője a harmadik ősapa, Jáákov. És a bárányok.

 

Jáákov apósának, Lávánnak a bárányai, Jáákov bárányai, fehérek, sötétek, pöttyözöttek, foltosak, és így tovább. Jáákov megérkezik anyja, Rivka szülőföldjére, Háránba, és az első látvány, amivel szembetalálja magát, nem más, mint a kút körül gyülekező birkanyájak. A második, akit meglát, jövendőbeli felesége, Ráchel – a neve héberül bárányt jelent –, aki apja bárányait legelteti. Hamarosan Jáákovból is juhpásztor válik, feladata a bárányok gondozása, és bérét is bárányban kapja. A bárányokat különleges jelzések segítségével párosítja, bárányokról álmodik, és hatalmas vagyonra tesz szert – természetesen bárányban mérve, vagyis hatalmas nyájakkal rendelkezik. Végül egész családját és nyájait  összegyűjtve, megindul szülőföldje, a Szentföld felé, ahol testvérét, Észávot, hatalmas ajándékkal lepi meg, melynek nagy része – talán nem olyan meglepő módon – bárányokból áll.

 

A nyájjal való foglalatoskodás közepette azért jut másra is ideje Jáákovnak, így feleségül veszi anyja testvérének két lányát, Leát és Ráchelt, majd megszületik 12 fia közül 11. Ők lettek Izrael törzseinek az ősei. Mit mond el ez rólunk, Izrael népéről, hogy ilyen körülmények közül indultunk?

 

„Én a kedvesemé vagyok és a kedvesem az enyém, ő, ki a rózsák között legeltet” – olvashatjuk a Slomó király által írott Énekek Énekében (2:16). A midrás magyarázata szerint ennek a mondatnak a hangja egész Izrael közössége, aki az Örökkévalóhoz fűződő viszonyáról beszél. Így szól a midrás: „Ő az én pásztorom: »Izraél pásztora, figyelj, a ki mint juhokat vezeted Józsefet…« (Zsolt. 80:2), mi pedig az Ő bárányai vagyunk, ahogyan Jechezkél (Ezékiel) prófétánál (34:32) olvashatjuk: »És ti vagytok juhaim, legelőmnek ember-juhai vagytok; én vagyok Istenetek, úgymond az Úr, az Örökkévaló.«”

 

Ugyanez a midrási szakasz többek közt apa és fia, nővér és fivér, menyasszony és vőlegény, valamint szőlőskert és annak őrzője viszonylatával is leírja az Istenhez kötődő kapcsolatunkat. Minden egyes metafora a köztünk levő reláció egy-egy aspektusát írja le, az Isten és Izrael népének öröktől meglévő egységét, a szeretet és odaadást, azt, hogy az Örökkévaló őriz minket és vigyáz ránk, mi pedig örömforrást jelentünk a számára. Mit jelent hát a pásztor és bárány metafora? Arról is szól, hogy Isten ellát és védelmez minket és arról is, hogy alávetettek vagyunk és elkötelezettek az Ő irányába. Ugyanezek az aspektusok az apa-fiú relációról is elmondhatók. Mi az a különleges az Istennel való kapcsolatunkban, melyet csakis a bárány-pásztor hasonlattal lehet leírni?

 

A bárány domináns jellemzője a szófogadás. A gyermek szót fogad az apjának, de azért teszi, mert elfogadja apja nagyszerűségét. A bárány azonban ok nélkül fogad szót, egyszerűen természetétől fogva szófogadó állat. Az Istenhez fűződő viszonyunknak ezt az aspektusát képviseli a bárány-pásztor hasonlat, a bárány semmit meg nem kérdőjelező szervilitásának alapján, mely nem a megértésből ered, hanem pusztán abból a felismerésből, hogy „én az Ő báránya vagyok”.

 

A zsidó nép alapjai a bárányok közt vannak. Ennek az az oka, hogy zsidóságunk alapja az, hogy Istent kérdés nélkül elfogadjuk és követjük. Ahogy azonban a hasonlat további részéből tudjuk, nemcsak Isten bárányai vagyunk, hanem a gyermekei, a hitvese, a nővére és a szőlőskertje. Ugyanígy, amikor a Tóra elbeszéli, hogy Jáákov húszévnyi szolgálat után elhagyta Láván házát és Háránt, hatalmas vagyonnal indult útnak. Vagyona nagy részét nyájai képezték, de nem csupán nyájai voltak, hanem egyéb javakkal is rendelkezett: szolgákkal, tevékkel és szamarakkal. A bárányok érthetők, de vajon honnan jött Jáákov többi tulajdona? A híres középkori tóramagyarázó, Rási szerint „magas áron adta el a bárányait, és vásárolta ezeket”. Spirituális értelemben azt mondhatjuk, hogy Jáákov gazdagsága nem csupán a szófogadásból és önfeladásból állt, melyet a bárányok képviselnek, hanem volt benne érzés, megértés, erő és bátorság. De mindennek az alapját és forrását a bárányok jelentették.

 

Zsidónak lenni és a Tórában kinyilatkoztatott isteni bölcsességet tanulmányozni, szeretni és félni az Istent és az Ő bölcsességét tanítani, az ő akaratát végrehajtani a gyakran ellenséges világban jelentős spirituális és mentális energiát kíván tőlünk. De mindennek az alapja az az, hogy elkötelezettek vagyunk Isten irányában, olyan módon, mely túlmutat az értelmen és az érzelmeken.

 

zsido.com

 

Forrás: chabad.org

 

Bár Saul és Joel filmsorozata véget ért, a tavalyi magyarázatok természetesen idén is érvényesek. A Vájéce hetiszakaszról szóló film megtekintéséhez és számos bibliai történet helyszíne, Bét-Él megismeréséhez kattintson ide.

  • Küldés emailben