Palesztin csecsemőn hajtottak végre szívátültetést izraeli orvosok

Heti izraeli hírösszefoglaló

Egy Musza nevű palesztin csecsemő kapott új, zsidó szívet az Rámát Gán-i Seba Kórházban. Ez volt az első alkalom, hogy ennyire fiatal csecsemőn – a gyermek mindössze hat hónapos – hajtottak végre szívátültetést a kórházban, és abban a tekintetben is első volt, hogy palesztin gyermek kapta meg egy zsidó fiatal szívét. Musza az után érkezett az izraeli kórházba, hogy otthonában, Rámállában az orvosok nem tudtak segíteni a számos betegséggel született gyermeken.

Az életét veszélyeztető problémák közül a szívét körülvevő tumorok miatt kellett azonnal beavatkoznia az izraeli orvosoknak. Mivel a Palesztin Hatóság területén nincsenek szervdonorok, illetve szervátültetésre várók listája, a gyermeket Izraelben kellett megoperálni. Musza egy pár órával korábban, több hónapon át húzódó krónikus betegségben elhunyt, 17 éves zsidó fiatal szívét kapta meg. „A transzplantáció igen bonyolult volt, tekintettel Musza összes betegségére. Túlélte az átültetést, ami már önmagában is egy csoda. Bár van esélye a túlélésre, bizonyosan számos nehézséggel kell még szembenéznünk a jövőben”- mondta dr. Dávid Mishaly, az osztály vezető szívsebésze, majd hozzátette: csapata „nagy hálával tartozik az elhunyt zsidó gyermek szüleinek, akik beleegyeztek, hogy szívét odaadományozzák ehhez a műtéthez. Nagy kihívás volt ez a számunkra, hiszen mindannyian tisztában vagyunk az Izrael és a palesztinok közti bonyodalmakkal. A Seba Kórházban azonban nem létezik a politika. Sziget vagyunk, a béke oázisa, ahol a gyógyítás elsőbbséget élvez, és származásra való tekintet nélkül mindenkit egyformán méltósággal és tisztelettel kezelünk.” Musza családja is hálás a kórház csapatának, és reméli, hogy a jövőben találkozhat az unokájának új életet ajándékozó zsidó szülőkkel. A kórház igazgatója, Jicchák Kreiss professzor kiemelte: „Nem csupán szívátültetésként tekintünk az eseményre. A remény átültetésének is tartjuk köztünk és a palesztinok között.”

Dr. Mishaly a kis Musza ágyánál

Míg az izraeli kórház dolgozói mindent megtettek, hogy az arab csecsemő életét megmentsék, addig a gázai határt több mint fél éve ostromló palesztinok ismét több hektárnyi területen gyújtották fel a környező izraeli településeket és földeket, elpusztítva azok növény- és állatvilágát, és a szombatot számos izraeli településen fekete, bűzlő füstfelhőben kellett emiatt fogadniuk a zsidó lakosoknak. A hónapok óta naponta több helyen fellobbanó tüzeket az arab oldalról átküldött, robbanóanyagot és éghető anyagokat is szállító léggömbök és papírsárkányok okozzák. A fel nem robbant töltetek hatalmas veszélyt jelentenek a településen lakó gyermekekre, akiknek meg kellett tanulniuk: a lufi nem játék, a rájuk kötözött csomagok robbanóanyagot rejtenek, melyhez patkánymérget és rozsdás szögeket is kevernek a maximális romboló hatás elérése érdekében.

Robbanóanyaggal felszerelt léggömbök

A gyilkos léggömbök a héten egyébként a Gáza-övezettel határos településeken túl is megjelentek, és küldőiket még az sem zavarja, hogy a vegyes lakosságú városokban nemcsak a zsidó lakosokra, hanem arab testvéreikre is veszélyt jelentenek az irányíthatatlan küldeményeik. Egy asszony a jeruzsálemi Kneszet épületétől nem messze bukkant robbanóanyagot hordozó léggömbökre, egy másik köteg a főváros egyik előkelő negyedében landolt és a Tel-Avivhoz közeli Bát Jámban is megjelent egy ilyen eszköz. A Jeruzsálem mellett fekvő, Givát Zeev nevű kisváros egy családi házának udvarán is földet ért egy luficsomag, valamint a központi fekvésű Modiin ipari negyedének autóútján is találtak egyet.

Robbanóanyaggal felszerelt léggömbök

A kormányra egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy rendezze a tarthatatlan helyzetet. Az izraeli hadsereg támadást mért terroristák egy csapatára, akik gyújtó léggömböket indítottak útnak Izrael felé. A biztonsági kabinet is ülést tartott a kérdés rendezése érdekében. Benjámin Netánjáhu üzenetben figyelmeztette a Gáza-övezetet uraló Hámász vezetőit, hogy a Cáhál egyre közelebb kerül ahhoz, hogy nagyszabású hadműveletet indítson az övezet ellen. Gádi Járkoni, a Gázához közeli Eskol régió vezetője elmondta: „Ez az eget elborító, vastag, fekete füst elfogadhatatlan. Meghívom Avigdor Lieberman védelmi minisztert, hogy töltse velünk a szombatot. De gázálarcot is hozzon magával, mivel anélkül lehetetlen kint tartózkodni.” A területi vezető felszólította a kormányt az azonnali intézkedésre: „A gázai határon fekvő közösségek tagjai erősek, és felkészültek a következő [háborús] körre annak érdekében, hogy eredményeket érjünk el. A harc nem a vég, hanem az az eszköz, amellyel elérhetjük a nyugalmat. Biztos vagyok abban, hogy semlegesíteni kell azokat a Hámász vezetőket, akik kiadják a parancsot a gázai határkerítésnél való forrongásra, ahogyan azt Lieberman miniszter is mondta. Egyetlen szuverén állam sem hagyná ezt annyiban.” A védelmi miniszter a kabinet ülésén valóban arról beszélt, hogy elérkezett az idő, hogy kemény csapást mérjenek a terrorszervezetre. „Mielőtt azonban háborúba megyünk Gáza ellen, minden más lehetőséget meg kell próbálnunk, és ezt meg is tettük.”- mondta. „Elértük azt a pontot, ahol az elképzelhető legkeményebb csapást kell mérnünk a Hámászra.”

Arab gyújtogatás okozta lángok az izraeli Zikim kibuc határában

A gyújtogatások mellett a Hámász emberei a kerítést is többször áttörték a héten. Izraeli katonák egy terroralagutat is leromboltak, mely 200 méter mélyen nyúlt be Izraelbe. 2017 októbere óta ez volt a 15. lerombolt terroralagút, ami egy összetett alagútrendszer része volt, amelyet a Hámász többek között az európai segélyeket felhasználva épített. Az egy kilométer hosszú, többszörösen elágazó alagútban áramellátás is volt, és a kommunikációs hálózatokhoz is csatlakozott. A múlt heti események nyomán Liebermann miniszter figyelmeztette a gázai vezetést, hogy Izrael nem fogja beengedni az olajat és gázt szállító teherautókat: „Izrael nem tolerálhatja, hogy gázt és üzemanyagot szállítanak Gázába, miközben az izraeli katonák és civilek ellen támadásokat indítanak ugyanonnan.”

zsido.com

  • Küldés emailben