„Ott voltam mindkét unokám Bár Micváján, és most ők jöttek el az enyémre” – mondta egy 80 éves résztvevő a megható ünnepségen.

13 férfi és 37 hölgy számára szervezett Bár és Bát Micvát Jeruzsálemben az izraeli kormány. A hetvenes és nyolcvanas éveikben járó ünnepeltek a nácik üldözése miatt kényszerültek kihagyni a zsidó szertartást, melyre hagyományosan a fiúk tizenharmadik, valamint a lányok tizenkettedik életévében kerül sor, és a gyermekek felnőtté válását jelzi. A hétfői eseményen részt vevő férfiak az ünnepségen tfilint (imaszíjat) tettek fel, és többen sírva fakadtak a Holokauszt emlékére elhangzó Káddis során – olvasható az Arutz Sheva honlapján.  

„A búcsúima különösen meghatott engem, amikor a szüleimre, és főként édesanyámra gondoltam. Szó szerint sírtam” – mondta Gal Moshe, aki Lengyelországból érkezett Izraelbe a második világháború után. Az alijázást követően „nagyon nehéz gazdasági helyzetben voltunk és még csak gondolni sem mertünk a Bár Micva megtartására” – mesélte a 80 éves férfi. „Amikor megtudtam, hogy most lehetőségem adódik a Bár Micvára, nagyon szerettem volna és megkértem a két fiú unokámat, hogy kísérjenek el. Én ott voltam az ő Bár Micvájukon, most ők jöttek el az enyémre” – mondta megindítóan Moshe.

bar_micva_izrael

Arról, hogy sokan miért kényszerültek kihagyni gyermekkorukban az ünnepséget, Dr. Robert Rozett, a Jad Vasem könyvtárának igazgatója beszélt. „Sok-sok ember nem tudta megtartani, mert olyan helyen élt, ahol nem voltak vallásos szertartások vagy nem engedélyezték számukra, vagy talán táborban volt”. A szakember szerint legtöbbször a nehéz anyagi helyzet akadályozta meg a zsidó túlélőket abban, hogy megmenekülésük után szertartást rendezzenek maguk számára.

Yitzhak Rezinkhez hasonlóan sokan voltak olyanok is, akiket a szovjet rendszer tartott vissza a vallási hagyománytól. A férfinak sikerült túlélnie a háborút egy litván gettóban, azonban teljesen egyedül maradt, miután a szüleit meggyilkolták – majd a szovjet rezsim elnyomása alatt kellett élnie. „Az oroszok átvették a hatalmat és 1970-ig nem engedtek elmenni minket” – emlékezett vissza.

Ahogy arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, nemrég az Óbudai zsinagóga közösségének is megható élményben lehetett része, amikor 71 év várakozás után Arányi György elhalasztott Bár Micváját ünnepelték. Gyermekként Auschwitz és Dachau pokla avatta férfivá, azonban Köves Slomó rabbi segítségével szeptemberben lehetősége adódott arra, hogy elmondja a megtanult imákat és életében először a Tórához járulhasson, valamint felolvasson belőle.

Kép: Arányi György Bár Micva ünnepsége az Óbudai zsinagógában

zsido.com

Megszakítás