Oroszországban nem forgalmazzák tovább a „Szegény zsidó” nevű jégkrémet

A terméket februárban dobták piacra.

 

Nem maradhat polcokon az a jégkrém, amelynek elnevezése botrányt okozott Oroszországban. A Moszkvától csaknem 970 kilométerre tevékenykedő Slavitsa cég izraeli zászlóba csomagolta a februárban piacra dobott jégkrémjét, amelynek a „Szegény zsidók” nevet adta. 

A tatárföldi cég reklámja szerint a jégkrémbe kóstolva rájön az ember, hogy nem is olyan szegény, mint amilyennek tűnik. A bizarr marketing sokakban ellenkezést váltott ki, és ahogy korábbi cikkünkben beszámoltunk róla, Naberezhnye Chelny zsidó közössége is felszólalt a névválasztás ellen.

Márciusban Leonid Shteinberg, a közösség vezetője azonnal a jégkrém forgalmazásának leállítását kérte annak „rasszista” neve miatt. A helyi ügyészség pedig azt nyilatkozta, hogy vizsgálatot indítanak a panasz nyomán.

Az ügyben azóta döntés született és a múlt héten a helyi bíróság arra szólította fel a céget, hogy állítsa le a termék forgalmazását – közölte a The Jewish Telegraphic Agency.

 

zsido.com

 

 

 

  • Küldés emailben