Múlt hét csütörtökön a Dáf jo­mi, a napi talmudtanulásban (Jo­­má 39b.) szerepelt, hogy amikor Salamon király felépítette a jeruzsálemi Szentélyt, ak­kor több­féle aranyfát ültetett, amelyeken aranygyümölcsök termettek. Amikor fújt a szél, ezek le­hullottak, a kohénok összegyűjtötték, és ebből az aranyból él­tek.

Amikor bálványimádó népek törtek a Szentélybe, akkor ezek a fák elszáradtak. Majd a Szentély újjáépülésekor fogja őket visszaadni az Örökkévaló.

Jáákov Emden rabbi [1698–1776] (akinek apja, Cvi Áskenázi [1656–1718] amszterdami rabbi Budán nevelkedett) a Talmudhoz írt jegyzetében (uo. 21b.) azt írta: „egy kicsit ehhez a csodálatos dologhoz hasonló létezik Tokaj vidékén: időnként találnak aranybogyókat a szőlőszemekben, ami ott nő és még aranyszálak is nőnek rajtuk kívülről. Ezt mondták nekem nagy emberek, megbízhatóak, akik a saját szemükkel látták”.

Amikor ezt a bár micvám után először olvastam, akkor arra gondoltam, hogy talán azt mondták neki, hogy a tokaji szőlő aranyat ér. Most azonban szerkesztőm, Steiner Zsófia felhívta rá a figyelmemet, hogy elsőként Galeotto Marzio (1427–1497 körül), Mátyás király krónikása tett említést a királynak írt beszámolójában a legendáról: „[Tokajban] ugyanis arany terem vessző alakjában, hasonló a spárgához, néha meg a szőlőtőke körül tekergődzött kacs formájára…” (Mátyás király jeles, bölcs és elmés mondásairól és tetteiről, XXVII). Born Ignác bányász 1774-ben kiadott útibeszámolójában is megemlíti a legendát, szerinte az a szőlőben talált arany valójában gyanta, az aranydrótok pedig a földből kerültek a szőlővenyigékre, és megemlíti, hogy Mária Terézia a bécsi udvari ásványgyűjteménybe is beszerzett egy ilyen tokaji aranyat (lásd: Dr. Koch Sándor: A magyar ásványtan története, Budapest, 1952, 13. oldal; lásd még a talmudi kommentárok uo.: MáHáRSÁ – Chidusé ágádot, Ben Jehojádá, Jálkut Hámöiri; Sinai folyóirat 39. évfólyam 471. szám 282–286. oldal).

Érdekes, hogy Ránénu Áser (a ROS, 1250–1327) azt írja a kommentárjában (Támid 29a. az oldal alján) a Jeruzsálemi Talmud nevében, hogy Salamon ültette ezeket a fákat „bölcsességében” (lásd még Or hájásár uo.). De a fent idézett Babilóniai Talmud (uo. 21b.) felsorolja ezt a különböző állandó csodák között, amik a Szentélyben történtek, így egyértelműen kizárja a jeruzsálemi aranyfák természetes voltát.

A rabbinikus irodalom is ezt fogadja el annak a kérdésnek válaszaként, hogy hogyan ültethetett fát Salamon, amikor ez meg van tiltva (5Mózes 16:21.). Mivel ezek nem természetes fák voltak, ez nem volt tilos (Löhorot Nátán responsum 2. kötet 33:3.).

Oberlander Báruch

Megjelent: Egység Magazin 32. évfolyam 147. szám – 2021. október 29.

 

Megszakítás