„Véget értek azok a napok, amikor a zsidóság tétlen marad a népirtó ellenséggel szemben” – mondta Benjámin Netanjahu az amerikai Kongresszus előtt tartott keddi beszédében.

Az izraeli miniszterelnök kedden Washingtonban tartott beszédet, amit többször a képviselők tapsa szakított meg.

נאום נתניהו בקונגרס 2015

Uploaded by Reuth Barak on 2015-03-03.

Beszéde elején a kormányfő hangsúlyozta Izrael és az Amerikai Egyesült Államok között fennálló kapcsolat jelentőségét, és háláját fejezte ki azért a támogatásért, amit az amerikai elnökök tanúsítottak a történelem során Henry Trumantól Barack Obamáig.

A bevezetőt követően Netanjahu felhívta a figyelmet arra, hogy az Iránnal tervezett megállapodás szükségszerűen egy közel-keleti háborúhoz vezetne; nem akadályozná meg az országot abban, hogy atomfegyvert készítsen, ellenkezőleg: előmozdítaná a nukleáris fegyverkezését.

A szerda este beköszöntő Purim ünnepéről megemlékezve párhuzamot vont a zsidók ellen támadó Hámán és Hamenei ajatollah között, akinek célja jelenleg is a zsidóság elpusztítása. Netanjahu határozottan azt mondta: „Garantálom, hogy véget értek azok a napok, amikor a zsidóság tétlen marad a népirtó ellenséggel szemben”.

Hangsúlyozta, hogy Irán nem csupán Izraelre tekint ellenségként, hanem az USA megsemmisítését is tervezi. Irán az egész világon hatalomra törne, és az Iszlám Állam ellen is azért üzent hadat, mert vetélytársat lát benne.

Leszögezte, hogy a tervezett megállapodásban a nemzetközi megfigyelőknek szánt szerep nem megfelelő; ahogy Észak-Koreában, úgy Iránban sem tudnák megakadályozni a nukleáris fegyverek előállítását.

„Ha nincsen megegyezés, az is jobb, mint egy rossz alku. Ami előttünk áll, az egy nagyon rossz alku. Jobban tesszük, ha nem kötjük meg” – mondta az izraeli vezető, aki három pontban foglalta össze alternatív javaslatát. Szerinte az Iránnal szemben felállított szankciókon csakis abban az esetben szabad gyengíteni, ha az ország hajlandó megszüntetni az agressziót szomszédjaival szemben, továbbá felhagy a globális terror támogatásával és az Izraellel szembeni állandó fenyegetéssel.

A kongresszusi képviselők között helyet foglalt Elie Wiesel, magyar származású Nobel-békedíjas író, holokauszt-túlélő is, akit Netanjahu megszólított beszéde során. Az izraeli vezető üzenetét Mózes szavaival zárta: „Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és ne rettegjetek tőlük”.

Benjámin Netanjahu látogatását megelőzően a Fehér Ház nehezményezte, hogy a Kongresszus republikánus többsége az amerikai elnök tájékoztatása nélkül hívta meg az izraeli kormányfőt. Barack Obama nem vett részt a beszéden és később úgy fogalmazott, hogy abban Netanjahu nem mondott semmi újat.

 

(zsido.com)

Kép forrása: http://uk.reuters.com/article/2015/03/03/uk-usa-israel-idUKKBN0LZ0BO20150303

Megszakítás