Az amerikai lapok és véleményformálók teljesen megosztottak az izraeli kormányfő kongresszusi beszédének értékelésében: a balközép lapok kritikusan szemlézték, a konzervatívak inkább egyetértettek vele.
A legtöbb konzervatív laphoz hasonlóan National Review Online szerzője, Tom Rogan erősnek és hatásosnak látja Netanjahu retorikai teljesítményét, kiemelve, hogy a beszéd mindkét párthoz szólt, és – minden létező vita dacára – elismerte Obama elnök Izrael iránti elkötelezettségét is. Ugyanakkor, mivel Izrael attól tart, hogy Irán egyfajta nukleáris holokausztot tervez a zsidósággal szemben, az volt a célja, hogy a Kongresszust a maga oldalára állítsa, remélve, hogy Washington is elfogadja: „egy semmilyen alku még mindig jobb, mint egy rossz alku.” Az izraeli kormányfő elfogadhatatlannak tartja, hogy Irán megőrizhesse atomfegyver előállítására is alkalmas potenciálját, ezért azt akarta, hogy ha megszületik Obama deal-je Iránnal, akkor a törvényhozás nagyon szigorúan vizsgálja meg azt – írja az NRO.
A szintén konzervatív John Podhoretz a New York Post bulvárlapban azt elemzi, hogy éppen az Obama-adminisztráció többhetes beszédellenes kampánya emelte Netanjahu felszólalását az év eddigi legfontosabb politikai eseményévé. Egy nyolcmilliós, kb. New Jersey méretű állam vezetője most éppen annyi autoritással foglalkozhat az iráni megállapodás ügyével, mint a szabad világ vezetője. Podhoretz szerint Netanjahu nyugodt és átfogó beszédben elemezte a kialakult helyzetet, és biztos benne, hogy üzenete eljut a most legfontosabb közönséghez is: a szenátushoz. A felsőház ugyanis lényegében beleszólást kíván az iráni deal végső megszövegezésébe (igaz, Obama ezt megvétózhatja).
Az izraeli kormányfő 45 perces beszédét a galériáról követő, zsidó származású konzervatív publicista, William Kristol elsősorban azt emelte ki lapjának, a The Weekly Standardnek írt első rövid reflexiójában, hogy Netanjahu hangsúlyozta: a zsidó nép már nem szétszóratásban él, száz generáció után a nemzet erős és képes megvédenie magát. A beszéd Kristolt Leo Strauss politikai filozófus egy gondolatára emlékezette, mely szerint „a politikai cionizmus kísérlet volt a belső szabadság, az egyszerű méltóság helyreállítására, amire csak olyan emberek képesek, akik emlékeznek kulturális örökségükre és hűségesek a sorsukhoz.”
Obama elnökhöz hasonlóan, aki szerint Netanjahu beszéde semmilyen új megoldást nem kínált az iráni konfliktusra, a balliberális The New York Times is úgy látta szerkesztőségi cikkében, hogy a viharos tapsokat arató izraeli kormányfő valójában nem volt meggyőző, s meghívása eleve azt a célt szolgálta, hogy kihívást jelentsen az elnök külpolitikája számára. A lap veszélyesnek nevezte, hogy kiderült, Netanjahu nem bízik Obamában Irán-ügyben. A szónok valójában csak keménykezű külpolitikáját akarta bizonyítani a közelgő izraeli választások előtt, állítja a legbefolyásosabb amerikai lap, amely szerint egyetlen új érv sem hangzott el Amerika és még öt ország készülő iráni alkujával szemben. A lap szerint a megállapodás felrúgása éppoly kevéssé iktatná ki Irán nukleáris kapacitását, mint a megállapodás, amely a NYT szerint legalább limitálná, elszámoltathatóvá tenné a teheráni rezsim atomprogramját.
Ugyancsak a NYT hasábjain az ismert publicista, Thomas L. Friedman arról ír: bármennyire kívánatos is lenne, hogy Irán ne jusson atomfegyverhez, nem reális elvárás, hogy Irán ne birtokoljon semmilyen centrifugát vagy más, urániumdúsításhoz szükséges eszközt, ráadásul ez szerinte nem is szükséges feltétel Amerika és a világ biztonságához.
A balközép online lap, a Slate publicistája alapvetően belpolitikai motiváltságúnak tartja az „álszent”, konfrontatív Netanjahu beszédét, aki csak Obamának akart ártani, és a Kongresszust saját politikai c éljaira használta fel.
A The Washington Post szerzőjét, Paul Waldmant Netanjahu kijelentése, miszerint a most egymás ellen harcoló IS és Irán valójában ugyanannak a szörnyetegnek a két feje, Bush elnök azon állítására emlékeztette, amely szerint az al-Kaida és Szaddám együttműködő partnerek. (Ráadásul, emlékeztet a szerző, Netanjahu annak idején támogatta az iraki háborút, amely végül ennyire megerősítette Iránt a térségben). Waldman leegyszerűsítettnek, sematikusnak tartja a republikánus/Likud párti külpolitikát, amely nem ismer árnyalatokat, kompromisszumokat. A WP szerzője is úgy látja, semmilyen megoldást nem jelentene, ha Amerika „kisétálna” a megállapodásból.
Több, a demokratákhoz közeli mértékadó lap is visszautasította egyébként, hogy Amerika lényegében Netanjahu felszólítására váljon militánsabbá Iránnal szemben, azt meg pláne, hogy miatta kezdjék bombázni. Ugyanakkor nemigen hozakodtak elő érdemi cáfolatokkal a Netanjahu által felvetett nemzetbiztonsági érvekkel szemben, amelyek az egyre nagyobb veszélyt jelentő iráni nukleáris készültségből indultak ki.
A nem baloldali amerikai zsidó szervezetek többnyire egyetértettek Netanjahu kongresszusi fellépésével és mondanivalójával, amelyet előtte nagy vonalakban már felvázolt a legnagyobb zsidó lobbiszervezet, az AIPAC rendezvényén. Az American Jewish Committee (AJC) szerint a világnak meg kell hallania az izraeli kormányfő Irántól óvó üzenetét.
(zsido.com)