Donald Trump szerint nagyon jó az esély a közel-keleti béke megteremtésére.

Az amerikai elnök az izraeli kormányfővel a Fehér Házban tartott hétfőn tegnapi megbeszélések előtt annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a palesztinok vissza fognak térnéni a békefolyamatról folytatandó tárgyalásokhoz.

A Fehér Ház Ovális Irodájában az izraeli kormányfő elismerően szólt arról, hogy az amerikai nagykövetséget áthelyezik Tel-Avivből Jeruzsálembe. Erre a döntésre „népünk örökkön emlékezni fog” – fogalmazott Netanjahu,

Trump elmondta, hogy fontolgatja jelenlétét a követség ünnepélyes megnyitóján, amely májusban várható. „Ha tehetem, elmegyek” – közölte újságírói kérdésre válaszolva. 

Az újságírókkal tartott rövid beszélgetésen Donald Trump utalt arra, hogy szerinte „nagyon jó az esély „a közel-keleti béke megteremtésére, ugyanakkor úgy vélte, hogy hogy ez a békemegállapodás „a lehető legnehezebb” lesz. „Nagyon keményen dolgozunk, és nagyon jó az esély” – tette hozzá.

Benjamin Netanjahu azt hangoztatta, hogy a Közel-Keleten a legnagyobb kihívást Irán jelenti. „Iránt meg kell állítani”, mert szerinte Teherán „nem adta fel nukleáris ambícióit” – fogalmazott. 

Az izraeli kormányfő az amerikai fővárosban észt vesz és beszédet mond az egyik legnagyobb Izrael-barát lobbiszervezet, az Amerikai Izrael Közpolitikai Tanács (AIPAC) szokásos évi konferenciáján.

MTI/zsido.com

Megszakítás