Netanjahu: az Izrael elleni bojkott veszteséget okozna az EU-nak

Londoni látogatása során üzent az izraeli miniszterelnök Európának.

„Európának támogatnia kellene Izraelt – nem nyomást helyezni rá, nem támadni, hanem támogatni, ami az egyetlen védőpajzsot jelentheti Európa és a Közel-Kelet számára az egyre háborgó szélsőséges iszlámmal szemben” – mondta Benjamin Netanjahu csütörtökön londoni látogatása során, ahol David Cameron brit miniszterelnökkel találkozott.

Izrael miniszterelnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy az indiai és kínai beruházások akár meg is haladhatják az európai cégek befektetéseinek mértékét a zsidó államban – különösen akkor, ha az európai vállalatok részéről a jövőben is növekedni fog a zsidó telepekhez kötődő üzletek elszigetelése. Netanjahu mindezt nem sokkal azután mondta, hogy Federica Mogherini, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője bejelentette: az EU csaknem elkészült az Izraelből származó termékek felcímkézésére vonatkozó tervezettel, melyet legkevesebb 15 európai ország – köztük Spanyol- és Franciaország – támogat.

Az Algemeiner értesülései szerint találkozójuk során az izraeli vezető több alkalommal is arra bátorította David Cameront, hogy mélyítsék az országaik között zajló együttműködést, különösen a technológia területén.

„A jövő azoké, akik innovatívak” – mondta Netanjahu. „Nagy-Britannia és Izrael két óriási központja a technológiának. Izrael világszerte központját jelenti az innovációnak, különösen a kiberbiztonság területén. Én úgy hiszem, hogy ha összetesszük az erőforrásainkat, akkor egy jobb jövőt és nagy fellendülést tudunk elérni” – fogalmazott az izraeli miniszterelnök.

David Cameron és több más magas rangú brit vezető korábban már kifejezte, hogy elutasítják az Izrael ellen hirdetett bojkottokat és céljuk a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatok növelése, melynek mértékét jelenleg 7 milliárd fontra becsülik.

zsido.com

Kép forrása: algemeiner.com

  • Küldés emailben