„Szégyent hoznak az országunkra. Nem vagyunk a csapatuk, és ők nem a szurkolóink” – mondta Joachim Löw, a német csapat kapitánya.

Elítélték szurkolóik botrányos viselkedését a német futball válogatott tagjai és a csapat vezetői, miután a Világkupa selejtezőjén, a Csehország ellen játszott meccs során többen náci dalokat énekeltek. A 2:1-es győzelem ellenére a német csapat játékosai öröm helyett szégyennel távoztak a prágai stadionból, ahol a tömeg „Sieg Heil” náci rigmust skandált.

„Tele vagyok dühvel és nagyon megrázott, hogy láttam: néhány, magát szurkolónak nevező személy ilyen siralmas demonstárcióra használja a futballt és egy nemzetközi meccset” – nyilatkozta a múltheti meccs után Joachim Löw, a csapat kapitánya. „Szégyent hoznak az országunkra” – tette hozzá.

Löw azt is elmondta, hogy reménye szerint büntetésben fognak részesülni a rendbontó szurkolók. „Nem akarjuk őket, nem az ő nemzeti válogatottjuk vagyunk, és ők nem a mi szurkolóink. A történelemre való tekintettel nagyon fontos számunkra, hogy méltósággal és a tolerancia értékei szerint képviseljük az országunkat, tiszteletet és nyitottságot mutassunk a világ felé. Ezek a bajkeverők meggyalázzák mindezt” – fogalmazott a csapat vezetője.

A meccs végén a csapat tagjai láthatóan elutasították a nézőktől érkező tapsot is – olvasható a Jewish Telegraphic Agency honlapján.

zsido.com

Kép forrása: JTA

Megszakítás