Az elmúlt 5 év antiszemita támadásai és a gyilkosságok után sem csitul az antiszemita gyűlölthullám Franciaországban.

A Simon Wiesenthal Központ nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója Dr. Shimon Samuels felszólította a francia belügyminisztert, hogy állítsa vissza a zsinagógák, zsidó iskolák és közösségi intézmények fegyveres katonai védelmét – írja a jpost.com. Az igazgató azt is kifogásolja, hogy egyes elkövetőket pszichiátriai klinikára küldtek, mert tettüket kábítószer vagy alkohol hatása alatt követték el.

Egy konkrét esetet is említ, ahol egy 65 éves zsidó nőt vertek halálra még 2017-ben Párizsban, a bíró pedig 2019-ben „tárgyalásra alkalmatlannak” minősítette a gyilkost. Az ügy még nem zárult le a fellebbezések miatt.

A párizsi kóser bolt elleni 2015-ös támadás után vezényeltek ki katonákat a zsidó intézményekhez Hollande elnök utasítására, ám őket Macron elnök kormányzata visszarendelte – emlékeztet Dr. Shimon Samuels. Az igazgató hangsúlyozza, a francia zsidó közösségnek három dologra van szüksége: „biztonság, biztonság, biztonság”

A felmérések szerint a francia zsidók 55 százalékát inzultálták már az utcán, vagy fenyegették meg. A zsidók kétharmada, a nem zsidók 47 százaléka értékeli súlyos problémaként az antiszemitizmust a francia társadalomban.

zsido.com

Kép: jpost.com

 

Megszakítás