Nem kell meggyőzni egymást, de megérteni igen

Köztéri kiállítás foglalkozik a huszadik századi közös történelmi traumákkal. A „Nyissunk a múltra, hogy legyen jövőnk!” című kiállítás 2017. március 16. és március 30. között tekinthető meg a Madách téren.

A kiállítást létrehozó Közös Halmaz Alapítvány célja, hogy beindítsa a kölcsönös megértésen alapuló párbeszédet többek között Trianonról, a holokausztról, a világháborúkról, a diktatúrákról, 1956-ról és a rendszerváltásról. A Madách téren 14 interaktív, egyszerre provokatív és megbékélésre késztető ajtó segíti a múltfeldolgozást és az érdemi párbeszédet magyarok és magyarok között.

Valami nagyon nincs rendben ma Magyarországon a történelmi traumáinkról szóló közbeszéddel. Minden magyar családon, ha eltérő mértékben is, de átgázolt a huszadik század. Mindenkinek megvan a maga története, a maga fájdalma. Nem szerencsés, amikor szembeállítjuk ezeket a fájdalmakat, és meg akarjuk győzni egymást arról, hogy a „mi fájdalmunk” nagyobb a „ti fájdalmatoknál”.

A szervezők abból indulnak ki, hogy valójában mindenki szabadulni szeretne attól a gyűlölködéstől, ami a történelmi traumáinkhoz való viszonyt mérgezi. Meg kell értenünk, hogy az egyikünkön az egyik, a másikunkon a másik történelmi tragédia ejtett mélyebb sebeket – mondják. A Közös Halmaz csapata azon dolgozik, hogy beindítsa a kölcsönös megértésen alapuló párbeszédet magyarok és magyarok között. Attól, hogy valakinek a felmenői a holokauszt áldozatai lettek, még ugyanúgy átérezheti Trianon veszteségét, ahogy egy ’56-os hős leszármazottjának sem kell megvetnie azt, aki nosztalgiával tekint a gulyáskommunizmus éveire.

Az emlékeink mások, az emlékezés közös. A cél, hogy megértsük a másik fájdalmát is, ne csak a sajátunkat. Ahelyett, ami elválaszt, azt keressük, ami összeköt: a közös halmazt.

A kiállítás

A projekt megvalósításának első állomása egy köztéri kiállítás, ahol a történelmi traumák változatosan nyitható és zárható ajtókon jelennek meg.

A látogatók az ajtókat kinyitva a traumákhoz kapcsolódó szokatlan kérdéseket, gondolatébresztő, játékos felületeket találnak. Minden ajtó a köztudatban rögzült megközelítésekhez képest új szempontokat mutat be. Nem válaszokat ad, hanem kérdéseket vet fel.

A köztéri kiállítási forma legfőbb előnye, hogy bárki bele tud botlani. Olyan járókelők is, akik inkább elzárkóznak a témától.

A március 16-án nyíló kiállításon, a Trianonhoz, a holokauszthoz, a világháborúkhoz, a diktatúrákhoz, 1956-hoz és a rendszerváltáshoz kötődő traumák 14 darab változatosan nyitható és zárható ajtón jelennek meg. A Madách téren hármas blokkokba rendezett ajtók követik a XX. század traumáinak kronológiáját, de a kiállítás üzenete úgy is befogadható, ha a látogatók véletlenszerű sorrendben találkoznak az ajtókkal.

Az interaktivitásra ösztönző installációk egyszerre provokatívak és megbékélésre késztetők: fel kell oldanunk a múltunkkal kapcsolatos tabukat ahhoz, hogy békében építhessük közös jövőnket.

Az oktatási projekt

Tartós eredmény eléréséhez a középiskolás generáció megszólítása szükséges: ők azok, akik kellőképp kíváncsiak és gyanakvók ahhoz, hogy merjék megkérdőjelezni a leegyszerűsített féligazságokat, a kirekesztő reflexiókat.

A köztéri kiállításon megismert ajtókat oktatási segédanyagként használva a Közös Halmaz önkéntesei középiskolákban tartanak csoportfoglalkozásokat. A beszélgetések során egymás véleményének meghallgatására, kulturált vita kibontakoztatására törekszenek. Mind a fővárosi Közgazdasági Politechnikumban, mind a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban szerzett tapasztalataik azt igazolják, hogy ezek a foglalkozások alkalmasak arra, hogy a korábban tabuként kezelt történelmi traumákról könnyeden, az eltérő családi megélésekre mégis érzékenyen alakuljon ki párbeszéd a diákok között.

A Közös Halmaz Alapítvány

Egy sokat beszélgető baráti társaságból nőtt ki a 2015 óta alapítványi formában működő Közös Halmaz. Korosztályát, kompetenciáit és világnézetét tekintve heterogén csapat dolgozik az Alapítvány céljaiért. A projektvezetés, a rendezvényszervezés és az oktatás terén kellő tapasztalattal rendelkező társaságban jól kiegészíti egymást a történészhallgató, az iparművész, a közgazdász, a politológus, a szerkesztő, a formatervező, a grafikus.

A kivándorlás, az elkeseredettség helyett a tenni akarást, a civil szerepvállalást választják, mert olyan országban szeretnének élni, ahol szót értenek egymással az emberek. Olyan országban, ahol nem a múlt sebeit tépkedik, hanem ahol a viták a jövőről szólnak. Ebben pedig kulcsfontosságú megtanítani arra a fiatalokat, hogy: Nem kell meggyőzni egymást. Megérteni igen.

 

  • Küldés emailben